Bede-Fazekas Csaba a Bezerédj kastély vendége

Bede-Fazekas Csaba a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély színházi rendezvénysorozatának következő meghívott vendége.

Bede-Fazekas Csaba lesz a vendég

Az első Bezerédj-teadélután sikerén felbuzdulva a szervezők újfent közkedvelt művészt hívtak meg a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély nagypincéjébe.

A színházkedvelő közönség ezúttal Bede-Fazekas Csabával találkozhat, ha ellátogat az idén Nagy Balázs vendégeskedésével indult rendezvénysorozat következő eseményére, április 12-én csütörtökön délután 17.00 órakor.

Pályájáról

1933-ban született, 1961-ben végezte el a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola énekszakát, majd Ascher Oszkár színész-tanfolyamára járt. 1963-tól 1968-ig az Állami Déryné Színház, 1968-tól 1974-ig a győri Kisfaludy Színház magánénekese volt. Egy évig Debrecenben, majd 1976 óta folyamatosan a Kisfaludi Színház tagja. Az elmúlt évtizedekben a győri teátrum csaknem valamennyi opera-produkciójában részt vett, de játszik operett, musical és prózai szerepeket is. A Magyar állami Operaházban 1986-ban debütált a Bohémélet Marcelljaként.

bedefazekascsaba

Néhány idézet Bede Fazekas Csabától

"Van, aki közömbös a külvilág iránt, s azzal a kis darabkával törődik csupán, amit a mindenségből kisajátíthatott magának. Én meg folyamatosan el vagyok foglalva a világgal, az emberi gyarlósággal. Munkahelyi stressz is ér, persze, de az inkább a felelősségből, a magammal szembeni elvárásokból ered".

"Nálunk nem igazán van olyan, hogy a „pálya csúcsa". Saját mércémet és koromat alapul véve már egy ideje ott vagyok, innen már csak lefelé vezet az út. Szerepálmom tényleg nincs, amit szerettem volna és nekem való, azt elénekeltem. Talán többet is, legfeljebb egyik kedvencemet – amit a Szegedi Nemzeti Színházban már játszottam – a Győri Nemzeti Színházban is elénekeltem volna. Ez a darab Verdi Simone Boccanegra című operája".

"Hiába teszek például olyan fogadalmat, hogy mostantól elnéző leszek és mindennel elégedett. Csudát, ezután is ugyanolyan morcos leszek reggelente, mint eddig. Az ember hetvenhat évesen nem kezd új életet, még akkor sem, ha tudja: ebbe tényleg bele lehet halni."

süti beállítások módosítása