"Muszáj idealistának lenni" - Gáspár Sándort köszöntjük

Mai születésnaposunk Gáspár Sándor, az Új Színház távozó színésze, akit a jövő évadtól már a Nemzeti Színházban láthatnak. Összeállításunkkal köszöntjük.

Kezdetek: Szentesen nőttem fel, s mindent megkaptam útravalóul. Nemcsak a természet-, az állatok közelsége, a gazdag érzelmi- családi háttér, az összetartás, a közös munka, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott. Testvéremmel az otthonról hozott értékrendre még ebben az ingatag, furcsa művészvilágban is tudtunk támaszkodni, ami ugye nem olyan egyértelmű, mintha kikevernék egy köbméter betont, s elhordanám talicskával.

Azok a nők: Egyszer azt kérdezte tőlem valaki: mi a legizgalmasabb ezen a pályán? Tréfásan azt válaszoltam neki, hogy nézd meg azokat a nőket, akikkel játszhatok! Félig tréfás ez csak, mert ha elmondom, hogy kikkel játszottam és miket csináltam, akkor igazából nem kell nekem megfogalmazni önmagamat, elég, ha elmondom a hölgyek nevét, akiknek a férje, szeretője voltam a színpadon, akik mellett a férfi lehettem, és az egy nagyon nagy dolog! A pályám azzal indult, hogy Papp Vera partnere voltam, nagyon hamar dolgozhattam Bánsági Ildikóval. Rengeteg közös színházi- és filmszerep köt össze Törőcsik Marival, Básti Julival, Udvaros Dorottyával.

Testvér: Drámákkal, fájdalmakkal teli a világ, sajnos nem történhet másképpen ezen a földgolyón. Szomorú, de ettől nem rándulhat görcsbe az ember gyomra, nem keseredhet el, nem eshet kétségbe, nem lehet depressziós. Fontos, hogy gondjainkat, problémáinkat ne misztifikáljuk. Ez emelt fel bennünket mindig a hullámvölgyből. Mi mindig meg tudtuk beszélni a szerepre készülés, a filmezés izgalmát, vagy azt, hogy megint elment mellettünk egy szerep. Igaz, ezek mindkettőnk számára ismerős történetek, ugyanazt jelentik, mert mindketten színészek vagyunk. Megértően, kellő empátiával és lelkierővel fel is tudjuk oldani egymás feszültségeit.

Súlyok: Aki a színházművészettel foglalkozik, annak muszáj idealistának lennie. Hiszen el kell hinnünk, hogy mindenkinek fontos az, amit csinálunk. És persze azt is, hogy nem a pénzügyi mutatók határozzák meg az elvégzett munkánk értékét. Ez egy olyan pálya, amelyet nem lehet stopperrel mérni, szubjektív a megítélése. Éppen ezért fontos, hogy elhiggyem, fel tudom emelni azokat a súlyokat, amiket rám raknak.

Muszáj: Muszáj újra és újra tudatosítani magamban, hogy amit csinálok, nem normális dolog. Az ember idegrendszere minden atrocitás ellen kialakít egy védelmi mechanizmust. A színésznek viszont – amikor próbálja a szerepét – fájdalmat kell okozni magának. Minden egyes új bemutató, egy új megmérettetés fájdalommal jár. Tehát tudatosítani kell magamban, hogy ez a hivatásom. A kötelességem. Hallom olykor a kollégáktól, milyen jó hangulatban próbálnak. Rendben. De mi van, ha nincs jó hangulat? Akkor megáll a világ?

Rozsda: Nem hiszek a folyamatos, egy helyben történő minőségi munkában. Nagyon sok inspiráció kell, mert számos dolog – a legjobb szándékunk ellenére – óhatatlanul ránk tapad, ha bizonyos helyzetekben nem tudjuk próbára tenni magunkat. És ezek a próbatételek képesek lerángatni a rozsdát, ami nem csak idegrendszerünkre vonatkozik, hanem lelkületünkre és fizikumunkra is.

Villámgyorsan: A sokféleségben könnyű megtalálni a közös hangot anélkül, hogy az ember feladná magát. Amikor pedig ütközések vannak – ami törvényszerű – és az ember igazságérzete nem engedi, hogy alámenjen bizonyos dolgoknak – mert úgy érzi, hogy saját elveit, azaz saját személyiségét kellene feladni –, akkor azokat meg kell harcolni. Mert ezek a harcok olyan döntések, amik minősítenek. Akár magánéletben merül fel a kérdés – hogyan tovább, kivel tovább –, akár a színházi életben, ezeket a döntéseket – mert nyilvánvalóan lehet hibásan is dönteni, hiszen emberek vagyunk – hosszútávon egyfajta rálátással tudjuk értékelni. Én például a legnehezebb döntéseimet villámgyorsan hoztam meg. Pontosan azért, mert úgy éreztem, mielőtt még bővebben elemezném a problémámat, ki kell lépnem a hurokként fojtogató helyzetből. Méghozzá úgy, hogy közben egyáltalán nem tudtam, mi vár rám. Ez nyilvánvalóan kockázat, de ha visszagondolok ezekre a majdhogynem felelőtlennek tűnő lépéseimre, nagyon fontosak voltak, és megérték, mert gazdagabb lehetőségek nyíltak ki, mintsem maradva a hurokban, szép, lassan egy kiégett, cinikus ember lettem volna.

Megkülönböztetni: Négyévenként változnak a színházak vezetői, hosszú távon nem is lehet színészben, darabokban gondolkodni. Várkonyi még bátran mondhatta Kernnek a szerződtetésekor, hogy tizenöt év múlva jó színész lesz, mert tudta, hogy akkor is ő fogja irányítani a Vígszínházat, ő fog fokozatosan egyre nehezebb szerepeket osztani rá. Ma már kevés esély van erre. Mégis azt mondom, ha valaki „megfertőződik” a színház levegőjével, nagyon nehezen tud tőle elszakadni, ha képes rá egyáltalán. Mágikus dolog a színház. Olyan létezési mód, amelyre sehol máshol nincs lehetőség az életben. A színház menedékhely az érzékeny emberek számára, ahol nem érzik deviánsnak, idegennek magukat. Értelmes, nagyszerű emberek nem hajlandóak tudomásul venni, hogy konok, makacs ragaszkodásukkal önmagukat teszik tönkre, mert máshol sokkal nagyobb sikereik lehetnének. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán olyan tanintézmény, ahol egyenes, nyílt, kemény és őszinte beszélgetés során vázolják fel a növendék lehetőségeit. Egyre több blöff olvasható az interneten, manapság már mindenki költő, színész, zenész, színházigazgató, világhírű drámapedagógus, azt ír bárki magáról, amit akar, senkinek semmivel nem kell elszámolnia. Ma már agyafúrt mesterek tanítják, hogyan lehet becsapni másokat. Nem véletlen, hogy kevesen tudják megkülönböztetni a lényeget a blöfftől.

Chip: De annyira agyonpolitizált lett a világ, hogy úgyis érti mindenki. Hogy ne akarjunk eljátszani mindent! Nem vagyunk annyira szabadok. Ha bekapcsoljuk a mobiltelefont, ha pénzt veszünk föl a bankkártyáról, vagy a benzinkútnál tankolunk, minden lekövethető. Az egész életünk. Bennünk van a chip, akárhova megyünk.

Középkorú férfi: Mondhatom, hogy egy középkorú férfinek számot kell adni bizonyos elvégzett vagy el nem végzett dolgokkal

Szindbád: Nemrég egy Krúdy könyv került a kezembe. Elolvastam, ahogy Szindbád Majmunkának arról mesél, tulajdonképpen mi is a férfi dolga, milyen, amikor a nőt szereti, mindenét issza és milyen az, amikor a férfit ez már nem érdekli és elkezd politizálni. Én azon férfiak közé tartozom, akik még a női rezdülésekre kíváncsiak.

Őstermészet: Világ életemben családi házban laktam: Szentesen, ahol felnőttem, aztán a családommal a Hármashatár-hegyen. A magánéletem megváltozott. Van egy nagyon szép lakásom Pesten, a Nyugatitól pár percre gyalog, de éreztem, hogy kell vennem egy telket, mert hiányzik a családi ház miliője. Alsóörsöt Bán János barátomnak köszönhetem. Ő mondta, hogy az anyukája, Ili néni szeretne beszélni velem. Sanyikám! – mondta, van egy eladó ház itt szemben, kopogj be! Tetszett. És ami a legszebb benne: ráadásul vörös kő. Annyira autentikus, hogy minden, amit én hozzáfinomítottam, az ebből az arányból, ebből az ízlésből következik. Nagyon szép. Szívesen vagyok a saját kertemben a rózsák között, nézem a madarakat, meg a Balatont. Csodálatos látvány! Az őstermészet töményen nyugtat, anélkül, hogy én bármit adnék ezért. Ez fantasztikus!