Elhunyt Ivan Nagel

Elhunyt 80 évesen Ivan Nagel, a német színház magyar születésű "szürke eminenciása", aki többek közt olyan színészek pályáját indította el, mint Barbara Sukowa.

 

Korának egyik legjelentősebb színházi gondolkodója, akit a hamburgi Deutsches Schauspielhaus legnagyobb intendánsaként méltat, 1972 és 1979 között olyan, akkor fiatal rendezőket hívott vendégül, mint Peter Zadek, Claus Peymann vagy Luc Bondy, akiket azóta az európai színház legmeghatározóbb művészeiként tart számon a kritika és a közönség egyaránt. Színházában olyan korszakalkotó produkcióknak adott teret mint Zadek Othellója Ulrich Wildgruberrel, miközben mellesleg megalapította a Theater der Welt fesztivált, ahol olyan alkotók mutatkozhattak be először a német nagyközönségnek  mint Robert Wilson, Peter Sellars vagy Pina Bausch.
A berlini Universität der Künste professzoraként az előadóművészetek történetét és esztétikáját oktatta, majd 1991-ben a szenátus megbízásából kidolgozott egy berlini színházi struktúrát, melynek közepébe akkor kedvenc rendezőjét, Frank Castorfot állította, s az alábbi útravalóval javasolta a Volksbühne élére: "Öt éved van híressé lenni, vagy elbukni." Az akkor még fiatal rendező ma már a német színház egyik nagy öregjének számít.
ivannagelRóla, Klaus Michael Grüberről, Heiner Müllerről, Robert Wilsonról, Peter Zadekről, Luc Bondyról, Peter Sellarsról, Pina Bauschról, Elfride Jelinekről és megannyi más kortársról írt mély empátiával és nem szűnő kíváncsisággal, de a klasszikusok, Shakespeare, Moliere vagy Mozart, akiről egyik legfontosabb könyvét írta, ugyanolyan közel álltak szívéhez, s az olvasó rögtön elcsábult, bárkiről beszélt is az értő szerző szenvedélyével.

S bár olyan világnagyságokat mondhatott személyes jó barátjának mint Robert Wilson, Luc Bondy vagy Pina Bausch, aggódó figyelemmel követte a magyarországi színház örömteli és szomorú eseményeit is. Szerettel és értő megbecsüléssel ajánlotta Schilling Árpád rendezését a német közönségnek egy bevezető beszélgetésben, és megfellebbezhetetlen erkölcsiséggel utasította rendre az ordas eszmék képviselőit, amikor épp a Nemzeti Színház vezetőjének támadtak. A magyar művészet és a magyar sajtó szabadságának védelmében fogalmazott petícióhoz aláírása mellé 2010. december 16-án személyes üzenetet is küldött:

"Mélyen megrendülve a rossz hírtől küldöm nektek és a nagy színházi embernek, Alföldi Róbertnek teljes szívből aláírásomat a petícióhoz. Gyerekként és kamaszként megéltem Budapesten, hogy az olyan mozgalmak mint a Jobbik rendes, zseniális magyarok szabadságát és életét veszélyeztetik és az ország hírét Európa- és világszerte tönkreteszik. Ezek a gyilkos demagógok azt állítják, hogy országotok megmentői. Ők Magyarország legnagyobb ellenségei, otthon és az egész világban.
Dr. Nágel Iván tiszteletbeli professzor, színházvezető, a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjének Kitüntetettje"

 


 

süti beállítások módosítása