Májlájt - egy Twilight sztori bemutatójáról

Április 14-én tavaszi harmadik bemutatóját tartja a Fészek Színház. Legújabb előadásuk, a Májlájt, a nagy sikerű Twilight saga első részének, az Alkonyatnak a sajátos továbbgondolása.

A próbák során a társulat tagjai, Nyulassy Attila rendező vezetésével azzal a gondolattal játszottak el, hogy mi lenne, ha a regény valóban megtörténne. A Májlájt több szempontból is különleges előadás. Az alkotócsapat a tizenévesek körében oly nagy sikert arató Twilightot vette alapul – amit még soha, sehol nem adaptáltak színpadra –, a szövegkönyvet pedig a próbafolyamat során, együtt hozták létre, improvizációk, közös ötletelés és saját jelenetek alapján. A csapat mindvégig saját, a regényhez fűződő gondolataikból és élményeikből dolgozott, abból az alapvetésből kiindulva, hogy mi lenne, ha valóra válna regény – vagy ha életre kelne valakinek a képzeletében.

A bemutatóval a Fészek Színház tulajdonképpen új játszóhelyet is avat. A megszokottaktól eltérően ezúttal nem a stúdiószínpadon, hanem a színház előcsarnokában játszódik az előadás, felhasználva annak különleges terét, és az ebből adódó lehetőségeket. Az előadás látványának részét képezik a színház „Ha én vámpír lennék” jeligéjű fotópályázatára érkezett alkotások is.

Az alkotók a darabról:

„Ez nem a Twilight, de mi lenne, ha megtörténne? Persze tudjuk, hogy nem lehet, hogy vámpírok nem léteznek, de el is hisszük? Mi lenne, ha mégis? Hiszen titkon, vagy nem titkon mindannyian vágyunk valamilyen kitalált világba, vagy épp a saját kitalált világunkba. Ahol minden szabad, ahol nincs szabály, ahol bármi megtörténhet, ahol bármikor átíródhatnak a történetek, ahol mindig minden úgy történhet, ahogy mi elképzeljük. Ahogy én elképzelem – de mennyi én van? Képzeljük el, hogy mindenki elképzeli, de ez a sok képzelet, hogy valósul meg?” – áll az előadás színlapján.

„Bella nem akart vámpír lenni, fel sem merült benne a lehetőség, azt se tudta, hogy léteznek – világéletében cinikusan kezelte a csodákat, zárkózott volt és antiszociális. Egy napon aztán mégis úgy dönt, hogy hisz bennük. Vagy elhitetik vele? Vagy csak hinni akar, mert szerelmes? Mondhatjuk azt, hogy ez egy lányregény, egy szőke hercegre váró tinédzser meséje. De a meséknek mindig van valóságalapjuk, ezúttal talán az, hogy vámpírok léteznek. Léteznek mióta az emberi képzelet kitalálta őket, itt élnek közöttünk, itt élnek bennünk és csak arra várnak, hogy feltámadhassanak. Már alkonyodik.”

mjljt_prba_fot-Gimesi_Andrsfotó: Gimesi András

 

májlájt
dráma egy felvonásban

Bella / Viki  Sipos Veronika
Edward / András  Orosz Balázs
Alice / Bori  Cselle Gabriella
Jasper / Ádám  Horváth Máté
Rosalie / Nóra  Kiss Boglárka
Emmett / Attila  Gallai Dávid

Írta: Nyulassy Attila és a társulat
Látvány: Jendrics Anikó, Nyulassy Attila
Jelmez: Jendrics Anikó
Producer: Orosz Tibor
Rendezte: Nyulassy Attila

Külön köszönet Magyar Józsefnek a díszletért!

Bemutató: 2012. április 14. 20:00

Helyszín: Fészek Színház / JEMOL

1089 Budapest Orczy út 46-48.

A bemutató után áprilisban még kétszer, 16-án és 27-én, illetve májusban is kétszer tekintheti meg a közönség az előadást.

A Májlájt fotópályázatról részeletesen:

http://feszekszinhaz.blog.hu/2012/03/26/eredmenyhirdetes_majlajt_fotopalyazat

süti beállítások módosítása