Evitától Turandotig - Az Iseumi Szabadtéri Játékok fesztivállá nő

A felújított szombathelyi Iseumban idén három új produkciót mutatnak be, július 27-én és 29-én Puccini Turandotját Lukács Gyöngyivel a címszerepben, augusztus 7-én és 9-én Mozart Figaró házassága című operáját Rost Andreával. Augusztus 14-én és 16-án először hangzanak fel itt musical dallamok, Webber Evitáját Koós Réka formálja meg. José Carrerast, a világhírű tenort augusztus elsejére várják dal és áriaestjével az Iseumba.

Az idén 50 éves Savaria Szimfonikusok szervezik a fesztivált, igazgatójuk, Mérei Tamás csellóművész pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon felidézte, hogy a világ egyik legépebben fennmaradt Isis-templomát az 1955-ös ásatások során találták meg. 1964 nyarán az akkor második esztendeje hivatásos együttesként működő szimfonikus zenekar és vezető karmestere, Petró János először játszott itt a témájában ideillő operát, Mozart A varázsfuvoláját.
"1999-ig rendszeresek voltak az iseumi operaelőadások, akkor a romkert állapota miatt 12 év kényszerszünet következett - emlékeztetett rá Mérei Tamás, hozzátéve: - Tavaly egy új 1250 személyes nézőtérrel és természetesen A varázsfuvolával avattuk fel az uniós támogatással felújított Iseumot. Három teltházas előadást tartottunk és egy negyediket is rendezhettünk volna, ha lehetséges. Így már tavaly elhatároztuk, fesztivállá teljesítjük ki az eseménysorozatot." 

iseumvarazs Ugyancsak tavaly vetődött fel, hogy idén Mozart Figaro házassága című művét mutatják be. A varázsfuvola után ezt a darabot is Káel Csaba állítja színpadra. "A Figaro házassága jutalomjáték az előadóknak és a közönségnek egyaránt - vélte a rendező. - Tavaly kipróbáltuk, hogy lehetne a kicsi színpadot megnövelni, jobb játéklehetőségeket teremteni, ezért egy járdával vettük körbe a zenekart."  Vashegyi György, az előadás karmestere hozzátette, hogy a Figaro házassága a kedvence, olyan remekmű, amely nélkül szinte lehetetlen létezni. Egy éve vezényelte utoljára, így "már már kezdtek elvonási tüneteim lenni" - fogalmazott. A Grófnét éneklő Rost Andrea elmondta, hogy eddigi pályáján talán legtöbbször Susannát énekelte az operában, mostanában viszont a Grófné a "favorit", nagyon érdekesnek látja a szerep felépítését, szerinte Susanna és a Grófné korban és temperamentumban egyaránt közel áll egymáshoz. 
Puccini Turandotját Vidnyánszky Attila rendezi, támaszkodva a két évvel ezelőtti debreceni produkcióra, de alkalmazkodva az iseumi körülményekhez, ahol az operaelőadások szereplői is mikroportot kénytelenek használni - hangzott el. A Turandotra felkért Lukács Gyöngyi nem örül ennek - fejtette ki, mert Puccini hősnője olyan szerep, amelyhez nagy volumenű és minőségi drámai hang szükséges. Ő Nelo Santival tanulta meg a szólamot, és reméli, hogy a Kalafot alakító Rubens Pelizzariban jó partnerre talál. 

iseum Az Evitát Gajdos József rendezi, aki elárulta, hogy 30 éves viszony fűzi a darabhoz, játszott Webber szerinte "legszínházibb" művében, és eddig négyszer rendezte meg. Lendületes, de nagyon kifinomult előadást képzel el. A címszerepet alakító Koós Réka is számokat sorolt: 20 éve látta először a darabot és arról álmodott, hogy egyszer ő lesz Evita. Ez 10 évvel ezelőtt Miskolcon adatott meg neki. Úgy hiszi, hogy ez a 10 év tovább érlelte benne a Evita Peron alakját. Rácz Márton, az előadás karmestere bejelentette, hogy a Broadway-n 8 nappal ezelőtt mutatták be a musical új hangszerelését, amelyet ez a produkció is megkap. 
Mérei Tamás végül beszámolt arról, hogy tárgyalnak a katalán tenor, José Carreras ügynökségével, bár kész tényként még nem közölheti, de több, mint remény, hogy augusztus elsején az énekes ária- és dalesttel lép fel a szombathelyi Iseumban.

süti beállítások módosítása