A budapesti Pinceszínház 2007 márciusában mutatta be Vajda István Pedig én jó anya voltam című darabját, mely az utolsó magyar halálraítélt édesanyjának monológja Pogány Judit előadásában, Anger Zsolt rendezésében. Hamarosan a 75. előadásra kerül sor!
Az előadásról
Pogány Judit évekig féltve őrizte az anyagot, míg váratlan lehetőséget kapott a Pinceszínháztól: főszereplésével színpadi mű készülhet a megrázó írásból. A Kossuth-díjas színművésznő talán maga sem gondolta, hogy igazi sikerszéria veszi kezdetét: az Anger Zsolt rendezte előadás telt házzal megy Budapesten, és számos vidéki városban is vendégszerepelt.
A történetről
1979-ben egy brutális kettős gyerekgyilkosság rázta meg Budapestet. Az újságokban az idő tájt a bűnügyi hírek közt vezető helyen szerepelt a budapesti levélkihordóból színházi munkássá lett fiatalember tragikus története. Az újsághírek alapján indult el a férfi családjához Vajda István, és készített tényfeltáró riportsorozatot a férfi édesanyjával. A beszélgetésekből évekkel később megrázó erejű monodrámát írt „A gyilkos anyja” címmel. A döbbenetes őszinteséggel kitárulkozó anya-figura megformálása hatalmas lelkierőt, koncentrációt és olyan eszköztelen színpadi jelenlétet igényel, amelyet talán csak a görög drámák nőalakjainak előadása. A vallomások füzéréből álló darab elsőként kerül a Pinceszínházban színpadra.
Részlet a darabból:
"Hogy a lakás milyen mocskos, hogy a gyerek itt nem tudott megmaradni, hogy itthon nem volt maradása. Csak azt akarom bebizonyítani, hogy nem vagyok én olyan mocskos asszony! Azt az egyet akarom bebizonyítani, hogy milyen anya vagyok én! Hogy én milyen anya vagyok! Hát melyik szülő az, ha valamit elkövet a gyereke, nem bocsát meg neki?! Hát melyik szülő az?!
Melyik?!"
Pogány Judit az alkotói folyamatról:
A Pedig én jó anya voltam!-mal kapcsolatban valahonnan mélységes mélyről szakad fel belőlem a közlési szándék. Nagyon szeretném elmondani mindazt, amiről ez a darab szól. Beszélni a magányról, a kiszolgáltatottságról, a szeretetvágyról, a kétségekről, az önvádról, a tehetetlenségről, arról a kínlódásról, amit ez az anya megél. És számomra az is nagyon fontos, hogy a figura bennem a nevelőanyámhoz kötődik.
- Ő adta az inspirációt a szerephez?
- A nevelőanyám tulajdonképpen háztartási alkalmazott volt édesanyáméknál, de annyira szerettük, hogy megszűnt a munkaviszony, és mint családtag élt velünk. Közben elég komoly politikai helyzeteket éltünk meg, édesapám a háború után börtönbe került, nyolc és fél éves voltam, mikor meghalt. Édesanyám nem bírta a magányt, ideg-összeroppanást kapott, édesapámmal kapcsolatos hallucinációi, rögeszméi voltak. Például égő villanynál kellett, hogy aludjunk, nehogy apa azt higgye, hogy nem várjuk. A másik variáció az volt, hogy úgy látszik, ha ég a villany, nem mer bekopogni, úgyhogy akkor meg nem gyújthattunk lámpát. Télen, délután négy órától már ott üldögéltünk a sötétben. Ezt kisgyerekként megélni borzalmas, de az anyánkról volt szó, és tudtuk, hogy beteg. Aztán bekerült a bolondokházába, mert akkor még nem létezett pszichiátria. A főorvos az akkor használható legerősebb sokkal kezelte, amitől egy év múlva már a saját gyerekeit sem ismerte meg, és gyógyíthatatlanná nyilvánították. Akkor maradt nekünk a nevelőanyánk, Eta, aki megpróbált mindent kézben tartani. Két elemit végzett, kemény, erős, székely magyar lány volt, csodálatos jellemmel. Végül férjhez sem ment, egész életében másokat szolgált, másokért élt. Amikor születtem, ő már ott volt nálunk, és mikor végül összeesett, én kaptam el, és az ölemben halt meg. Hihetetlen kötődés volt közöttünk.
- Az ő jelleméből milyen elemeket építettél Molnárné figurájába?
- Fél évvel a darab bemutatója előtt halt meg, akkor még egészen friss és éles volt bennem a képe, a hiánya és a fájdalom. És amikor próbál az ember, mindig súg az ösztön. Etának időskorában különös szokásai lettek. Tőle láttam például, hogy ha átönti az ember a lecsót egy nagyobb befőttesüvegből egy kisebbe és az lecsorog, akkor körbe lehet nyalni az üveget, vagy a lehulló morzsákat gyorsan be lehet rugdosni az asztal alá. Ezeket a kis ízeket tehát nem magamtól találtam ki, hanem félig tudatosan, félig ösztönösen építettem bele a darabba. Az sem véletlen, hogy az ő retiküljét használom, az ő ruhái lógnak a díszletszekrényben. Behordtam oda még a konyhai eszközeit is.
- Hogy tudtál ebben a próbafolyamatban együttműködni a darab rendezőjével, Anger Zsolttal?
- Egészen csodálatos volt, ahogy Zsolt - aki korban, ha unokám nem is, de a fiam feltétlenül lehetne - minimum annyit tudott a magányról, a kiszolgáltatottságról és az öregkorról, mint én. Hihetetlen, hogy a fiatal agyával hogy tudott ennyire mélyen belehelyezkedni ennek az asszonynak a helyzetébe. Döbbenetesen jól tudtunk együtt gondolkodni. Ő találta ki az egész folyamatot, ahogy a darab elején még nem tudjuk, hogy mire készül Molnárné, csak azt látjuk, hogy tesz-vesz, és majd a végére áll össze a kép. A cselekvések sorrendjét ő találta ki, azt pedig zömében én, ahogy ezek zajlanak. De mindig kitisztázta, ami sok volt. Mert én egy kicsit túlmozgásos típus vagyok, többet gesztikulálok, mint amennyi jó lenne, és ha olyan a szerep, akkor ezt le kell fegyelmezni. Folytatás az Origo honlapján.
Pogány Judit javítóintézetben is játszotta a dokumentumdrámát
Pogány Judit a 125 éves Aszódi Javítóintézetben játszotta az Örkény Színház és a Pinceszínház közös produkcióját, a Pedig én jó anya voltam című dokumentumdrámát. Ebben annak a fiatalembernek, Molnár Lászlónak az édesanyját adja, aki többször volt börtönben, gyilkolt is, az utolsó kivégzettek közé tartozott Magyarországon. A rendhagyó közönség tagjai különböző módon reagáltak a produkcióra.
Az Aszódi Javítóintézetbe 14-19 éves srácok kerülnek, bírósági ítélet alapján. Nem börtönről van szó, de az intézetet a fiatalok csak külön engedéllyel hagyhatják el. 19 esztendősen mindenképpen szabadon kell engedni őket, akkor is, ha még lenne hátra a büntetésükből vagy bizonyos időt szökésben töltöttek. Így aztán nem ritka a szökés. (…)
Megérkezik a publikum - senkinek nem volt kötelező a színházlátogatás-, és hamarosan elkezdődik az előadás. A színen egy szegény családok életére jellemző, egyszerű konyha látható. Pogány Judit, Anger Zsolt rendezésében, fejkendős asszony bőrébe bújik, mesélni kezdi az életét, és azt, hogy mennyire érzékeny lelkű volt a fia, akit semmivel nem volt szabad megbántani. Közben tesz-vesz a konyhában, fölrakja a levest főni, majd elregéli, hogy amikor az éppen levélkihordó fiát a munkahelyén felbosszantották, hogyan vágott az ő hátába és az édesapja fejébe baltát. Túlélték, a fiú is kikerült a börtönből. Arra, ahogy mesél és mesél, ahogy újra átéli a történteket, ahogy próbálja megérteni a fia cselekedeteit, és igyekszik magát is mentegetni, hogy ő jól nevelte, különböző módon reagálnak a nézőtéren. (…)
Egyébként Debrecenből eljött egy olyan fiú is, aki épp Pogány előadásának napján szabadulhatott volna, de inkább egy nappal később ment haza, csak hogy láthassa a produkciót. Azt mondja, nagyon megérte. (…) A Népszava beszámolóját itt olvashatják.
Vajda István:
Pedig én jó anya voltam
dokumentumdráma egy részben
A Pinceszínház és az Örkény Színház közös produkciója
Előadja: Pogány Judit
Rendező: Anger Zsolt
2012. április 26. 19:00 Pinceszínház
75. előadás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.