Zenthe Ferenc-emléknapot és -emlékfutást rendeznek vasárnap Salgótarján salgóbányai városrészében, a Kossuth- és Jászai-díjas, a nemzet színésze címmel kitüntetett színművész szülőhelyén.
Megemlékeznek a Nemzet Színészéről
Délelőtt koszorúzást tartanak Zenthe Ferenc szobránál, ahol Székyné Sztrémi Melinda polgármester mond beszédet, majd családi programok várják az érdeklődőket az egész napos rendezvényen - tájékoztatta az MTI-t a polgármesteri kabinet.
Az erdészháznál szabadtéri színpadot is felállítanak, ahol színházi jeleneteket, művészeti bemutatókat nézhet meg a közönség. A nap különlegessége lesz a Versbüfé. Ennek keretében a résztvevők étlapról választhatnak verseket, melyeket helyi művészek adnak elő. Zenthe Ferenc filmjeiből is vetítenek, lesz sütés-főzés, zene és tánc. Zenthe Ferencről egy beszélgetésen a Madách Színház művészei is megemlékeznek.
A délutáni emlékfutást két kilométeres pályán, 28 kategóriában rendezik meg. A nap főrendezője a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.
Zenthe Ferenc (1920-2006) emlékére szülőhelyén, Salgóbányán 2007-ben alakítottak ki emlékparkot az erdészháznál, majd 2008-ban ott avatták fel Magyarország első Zenthe-szobrát.
Zenthe Ferencről
Zenthe Ferenc hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt. Egyik leghíresebb szerepe a Tenkes kapitány volt a Magyar Televízió 1962-ben forgatott nagy sikerű sorozatában. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében, valamint a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatában. 1946-tól Kaposváron, Győrben, Pesterzsébeten játszott, majd 1949-ben a debreceni Csokonai Színház tagja lett, közben vendégként lépett fel a fővárosban. 1952-től a Madách Színház tagja volt.
Zenthe Ferencet 1954-ben és 1968-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet. A filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet-díjas 1992-ben. A Kossuth-díjjal 1997-ben tüntették ki, szülővárosa, Salgótarján díszpolgárrá választotta 2003-ban. A nemzet színészévé 2005-ben választották meg. Ugyanebben az évben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki sokoldalú emberábrázolásáért.
Interjúrészlet Zenthe Ferenccel
Azt nyilatkozta egyszer, hogy Önhöz csak a rádiós Szabó család, és a Madách Színház volt hűséges, mert minden további produkció elhagyta.
- A Szomszédokat tizenhárom év után egy tollvonással megszüntették. Jött Pongó. A Szabó családban is én vagyok már a legidősebb, a nyugdíjas újságíró. Úgy érzem, a Jóisten sokszor rám nézett a pályám során. Hiszek a sorsszerűségben. Az emberekben viszont már nem tudok hinni.
– Sokat csalódott?
- Voltak csalódások, de ma már nem érdekelnek. Különösebben nem foglalkozom velük.
- Tévét néz?
- Ritkán, olyankor is csak a híradót. A tinglitangli show-k, amelyek most mennek, nem érdekelnek. Egy bárányhimlő nem betegség, csak szövődmény. Egy valóságshow viszont már betegség.
– Zavarja az öregség?
- Nem zavar. Már megszoktam.
- Mikor szokta meg?
- Az utolsó négy évben, amikor átléptem a nyolcvanat. Mintha hirtelen minden megváltozott volna. Más lett az agyam, a ritmusom. Furcsa érzés megszokni a leépülést, a fogyást. Lassan megyünk majd fölfelé. (az égre mutat). Persze még jöhet a kilencven is. Odafönt majd elintézik a sorsomat.
– Azt mondta, amikor megérkeztem, hogy Önt valósággal a tenyerén hordozza felesége.
- Az egészségemet is Gizellának köszönhetem. Így rak engem rendbe, hogy biztosítja számomra a nyugalmat.
– A krónikákból tudom, hogy nem mindig volt fenékig tejfel az élete.
- Nem bizony! De még mennyire nem! Az első feleségem halála után nem találtam a helyemet. Három keserves évig nem tudtam magammal mit kezdeni. Zűrös korszak volt, sok nehézséggel. Nagyon szerettem Katalint, akivel Debrecenben találkoztunk, fiatal színész koromban. 1983-ban halt meg, veszteségét nehezen dolgoztam fel. Éreztem, hogy mellettem van a kritikus időszakban, és figyel engem, de nem volt könnyű elviselni a hiányát. Három év elteltével küldte le nekem föntről Gizellát, aki a kezdetek óta a tenyerén hordoz. Nem szívesen beszélek erről, mert tényleg nagyon nehéz időszak volt. Persze az ember soha nem tudja kitörölni az emlékeket, és időnként akarva-akaratlanul beugranak a képek. Nem akarok most erre gondolni, mert a világban van amúgy is elég zaklatottság, amivel foglalkoznom kell. Nézd, nekünk meg kellett szoknunk azt a világot, nektek pedig meg kell szoknotok ezt. Ha megtalálod a helyed a világban, akkor nyolcvannégy évesen majd Te is ugyanígy fogsz ülni, és mosolyogva mesélsz a sikeres újságírói pályádról. Nekem sem volt könnyű a helyzetem, hiszen annak idején is ugyanolyan sok színész volt, mint amennyi újságíró van ma. A folytatást itt olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.