Ganxsta Zolee füstjeleket ad le a szegedi ligetben

Ahogy arról korábban beszámoltunk, friss rendezői koncepcióval, két új dallal és a legendás bemutató főszereplőivel megkezdődtek a Jekyll és Hyde próbái Szegeden, Molnár László rendezésében. Most videót is láthatnak a készülődésről. A Winnetou és a Hyppolit, a lakáj is várni fogja idén az újszegedi ligetben a közönséget. 

Készül a Jekyll és Hide

Molnár László, a Jekyll és Hide rendezője és egyben főszereplője már az olvasópróba elején leszögezte: egy teljesen új produkciót lát majd a közönség, hiszen hatni fog a darabra a Szegedi Szabadtéri hatalmas tere és természetesen az idő múlásával benne is megfogalmazódtak új gondolatok a történettel kapcsolatban. Elmondta: két gyönyörű, eddig nem hallott dallal is bővül az előadás. Miután bemutatta alkotótársait és azt a zseniálisan bűvös-trükkös díszletet, amit Kentaur álmodott meg, a próbateremben felcsendültek a musical ismert dallamai.

A készülődésről itt olvashatnak.

Winnetou és a Hyppolit, a lakáj is színre kerül

Két vendégelőadásnak ad helyet idén nyáron az Újszegedi PORT.hu Színpad: a kecskeméti Katona József Színházból sokak gyermekkorának kedvenc története, a Winnetou érkezik, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata pedig egy örökzöld favoritot, a Hyppolit, a lakájt adja elő.

Réczei Tamás rendező, a kecskeméti teátrum művészeti vezetője az ismert Karl May-sztori alapján készítette el saját verzióját, amely izgalmas nyelvi lelemények által beszél egy őszinte barátság kezdetéről, kultúrák találkozásáról és esetenként egymás meg nem értéséről.

Igazi családi szórakozásnak ígérkezik a zenés darab, mely július 20-án és 21-én kerül színre. Ganxsta Zolee alakítja a címszerepet, akit tavaly már láthattak parádésan színészkedni az újszegedi Popeye nézői. Galambos Attila dalszövegeihez a Szegeden is nagy népszerűségnek örvendő Szemenyei János írt zenét.

winnetou_18

A legendás film forgatókönyvén alapul a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának produkciója, a Hyppolit, a lakáj, melyet augusztus 10-én és 11-én láthatnak a nézők. Várhatóan igazi békebeli hangulatot varázsol a társulat a ligetbe, hiszen Eisemann Mihály örökzöld dallamai csendülnek fel az előadásban, melyet Szeged kedves színésze, Megyeri Zoltán rendezett. A címszerepben Kovács Nemes Andort láthatjuk, partnerei többek között Csernik Árpád és Pesitz Mónika lesznek.

Idén se maradhatott ki a programból az évek óta nagy sikerrel futó Szegedixie Gála (július 29.), melyen a Háló Pál vezette Storyville Jazz Band mellett ez alkalommal a Szekszárdi Jazz Orchestra, a Molnár Dixieland Band és a jazz, blues és gospel afro-amerikai nagyasszonya, Janice Harrington lép fel. Háló Pál a sajtótájékoztatón megemlékezett az április 20-án elhunyt dzsesszklarinétos Joe Murányiról. A zenekar vezető úgy döntött: az idei Szegedixie „Joe Murányi emlékest” lesz. Az állandó programok közül a Néptánc Gála július 6-án és 7-én nyitja az újszegedi színpad műsorát, majd július 15-én a Nótaest folytatja.

Kalmr_Zsuzsa_s_Mess_Attila

Jegyek már SZÉP-kártyával is

A Szegedi Szabadtéri Játékok évek óta élen jár azokban a kezdeményezésekben, melyek a közönség jegyvásárlását igyekeznek megkönnyíteni. A megújult cafeteria-rendszerben sem szeretnék megszüntetni a lehetőségeket, így már a Fesztivál Jegyirodán is fizethetnek Széchenyi Pihenő Kártyával a nézők. Az üdülési csekkeket természetesen továbbra is elfogadják.

süti beállítások módosítása