Őze Áron: a túlélést a rugalmasságban látom

Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója a TV2 vendégeként az intézmény jelenéről és jövőjéről árult el részleteket. Szemléztük.

"Úgy fogalmaztam, hogy a 2011-es évben gladiátorképzőben vettünk részt és most bent vagyunk az Arénában. De felülbírálom azt, amit mondtam, hiszen úgy látom a 2012-es esztendő tervezhetőbb. Most is kaptunk elég sokmindent, nem egyszerű a helyzetünk a költségvetési megvonások miatt, de mégis tervezhetőbb az élet" - nyilatkozta Őze Áron a TV2-nek.

A Magyar Színház igazgatóját arról is kérdezték, hogy el kellett küldenie embereket. "Túl van az intézmény egy 20 százalékos leépítésen, aminek a megspórolandó bérköltségét és a járulékait már elvették, tehát ebben is utol kell érnünk magunkat. (...) Ugyanakkor a Magyar Színház az adósságállomány növekedést megállította, sőt, el is kezdtük visszatornászni, viszont most a leépítés terheit nyögjük, és ez nyár végéig így is lesz. Folynak a tárgyalások a leépítés anyagi hátterének biztosításáról, mert saját erőből lehetetlen kitermelni, különösen úgy, hogy most hiányzik a költségvetésünkből" - fejtette ki Őze Áron.

ozearon

"Ön kidolgozott egy teljesen új koncepciót, ami arról szól, hogy a Magyar Színházból ifjúsági színház lesz" - vetette fel Andor Éva TV2 műsorvezetője. Ennek kapcsán Őze Áron úgy fogalmazott: „Ez el is készült már és el is kezdtük ezt az utat járni. Én a túlélést a rugalmasságban látom. Nagyon fájdalmas döntéseket hoztam meg a 11-es, 12-es évaddal kapcsolatban, előadásokat kellett visszamondani, levenni. Emiatt is tervezhetőbbnek érzem a 12-es évet. Újra elolvastam azt, amit két évvel ezelőtt, több kollegámmal együtt leírtunk egy pályázatban és elmosolyodtam rajta, mert olyan, mintha álmokat kergettünk volna a felhőkben. A realitás talajára kellett lépnem, szinte egy új pályázat született, ami egy ifjúsági illetve családi színház koncepciója. Budapest harmadik legnagyobb játszóhelyének ebben látom a lehetőségeit. (...) A Magyar Színház valóban egy családbarát színház kíván lenni" - nyilatkozta az igazgató.

A kérdésre, mit szóltak a változáshoz a színészek úgy felelt: "Lehet, hogy csúnya lesz amit mondok, de a 654-es nézőtérrel nem szabad viccelni, pláne ilyen anyagi és gazdasági helyzetben. A jegybevétel létfontosságú egy színháznak és a mögötte lévő TAO. A 654-es nézőtér lehet átok és lehet áldás, ha ezt okosan működteti az ember, és ha nem megy bele fertőző mentalitást mutató akciókba, mint például a last minute akcióba, vagy a jegyárak csökkentésébe, a színház olcsósításába, akkor valami megmozdulhat. Saját magunkat húzhatjuk ki a hajunknál fogva. Ezt tapasztalatam már ebben az évadban is" - számolt be Őze Áron. "A Magyar Színházé egy nagyon komoly társulat, egyben van és estéről estére küzd, komoly prózai mentalitásból játszák az előadásokat. A Sinkovits Imre Stúdiószínpadot még bulvárosítani sem engedem. Ott továbbra is lehet „művészkedni”, kísérletezni. Egy 80 fős nézőtér soha nem fog bevételt termelni a színháznak, de ebben a helyzetben kuriózum marad, meghagyom, hogy ott lehessen kacérkodni a művészetekkel" - tette hozzá.

Három színház - a Kamaraszínház, a Magyar Színház és a Játékszín esetleges összevonásáról elmondta: „Fölröppentek pletykák, állandóan fölröppennek pletykák. Minket 2000 óta sokminden vesz körül, rosszindulat és jóindulat is. Megmondom őszintén, nekem a szakma mentalitásáról megvan a véleményem. (...) Ez a színház végzi a dolgát, ahogy csak lehet. Ez a színház volt, igencsak nagy múltra tekint vissza, ez a színház van, nagyon erős a társulata, és amíg én létezem, addig remélem, hogy lesz is. A célom nem a világmegváltás, hanem az, hogy a 2000 óta a levegőben lógó színház stabilitását megteremtsem" - jelentette ki Őze Áron, aki a jövő évad terveiről május 4.-én tart sajtótájékoztatót.

A TV2 egy készülő produkcióról is kérdezte, egy facér show-ról, amely Sztankay Ádám ötletére épül. "Sztankay István is feltűnik majd az előadásban, ami koprodukcióban készül egy internetes bloggal, az Ádám több éve menő blogjáról van szó, ezt szeretnénk élővé tenni" - árulte el Őze Áron.

arról is beszámolt, hogy három napos rendezvénnyel, nagy gálával zárják majd az idei évadot.

Forrás: TV2, Színház.hu

süti beállítások módosítása