Ádámok és Évák Ünnepe Békéscsabán

Közel 150 fiatal viszi színre Madách Imre Az ember tragédiája című művét az Ádámok és Évák Ünnepén, 2012. április 26-án 18 órától a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A programot az évad elején hirdette meg a teátrum, több mint féléves készülődés, a társulat színművészeinek segítségével folyó műhelymunka eredményét láthatjuk most a deszkákon békéscsabai és Békés megyei középiskolások előadásában.

Az Ádámok és Évák programsorozat Szolnokon kezdődött 2009-ben, ahol Az ember tragédiája egy-egy jelenetét a város különböző középiskolái mutatták be egy nagy, közös előadásban. Ezután Debrecen, Veszprém, Sopron és Zalaegerszeg következett, s most Békéscsaba is megvalósítja a programot.

adameva

Fekete Péter igazgató az előadásról:

Közel egy éve közös olvasópróbára hívtuk Békéscsaba, Békés megye középiskolás diákjait. 150 fővel indult a projekt, városunk valamennyi középiskolája beszállt a játékba: Az ember tragédiája nemzeti színművünknek egy-egy színét saját gondolatuk alapján állították színre.

A Jókai Színház művészei mentorként támogatták a csapatokat, most a bemutatóhoz érkeztünk.

Egy előadást terveztünk, de napok óta csöngenek a telefonok, fiatalok és szülők dörömbölnek a jegyiroda ablakán: már a harmadik előadás elindítását is jóvá kellett hagynom. Öröm ez számunkra, s remélhetőleg ünnep lesz látni a rengeteg fiatalt a világot jelentő deszkákon.

süti beállítások módosítása