Konfliktus miatt kellett mennie a soproni igazgatónak

A befogadó színházi jelleg körüli vita volt az igazi konfliktus a Soproni Petőfi Színház nemrégiben lemondott igazgatója és a teátrumot fenntartó önkormányzati cég vezetése között – jelezte a cég egyik ügyvezetője a városi közgyűlés csütörtöki ülésén.

A néhány héttel ezelőttig a Pro Kultúra Sopron Kft.-t egyedül ügyvezető Nyerges Ferenc arról beszélt: ő már tavaly márciusban jelezte, hogy "nem jó úton haladunk és változtatni kellene erre az évadra a befogadó színházi koncepción". Már ősszel jelezte: nem látja indokát, hogy meghosszabbítsák Huszti Péter művészeti tanácsadó januárban lejárt szerződését.

A Darvasi Ilona igazgatói lemondásának okaira vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: csupán sejtései vannak róla, majd hozzátette: "úgy gondolom, ez jó indok volt, Huszti Péter nevét erre felhasználni".

darvasiilonaDarvasi Ilona

Március 12-én, egy hónapos felmondási idővel mondott le tisztségéről Darvasi Ilona, a Soproni Petőfi Színház igazgatója. Napokkal később úgy nyilatkozott: döntésének egyetlen oka volt, a fenntartó vezetője ugyanis "nem tartott igényt" Huszti Péter tevékenységére, azaz nem hosszabbított vele szerződést. "Én Huszti Péterrel jöttem Sopronba, és ha itt nincs szükség egy ilyen művészre és szakemberre, akkor nekem sincs itt dolgom" – jelentette ki Darvasi Ilona, aki 2007. február 1-je óta vezette a soproni színházat.

Hetekkel később a Pro Kultúra tulajdonosa, a soproni önkormányzat sajtófőnöke azt közölte: a korábbi elképzelésekkel szemben nem vár őszig a Soproni Petőfi Színház vezetőjének kinevezésével a teátrumot működtető cég. Kuslics Balázs elmondta: azért döntöttek így, hogy az új vezetőnek elegendő idő álljon rendelkezésére a következő évad programjának összeállítására; mindez azt jelenti, hogy nem várják meg, amíg lezárul a Pro Kultúra Sopron Kft. ügyvezetői posztjára kiírt pályázat. Ezt azért kellett meghirdetni, mert a társaságot vezető Nyerges Ferenc március közepén lemondott a tisztségről. A megyei jogú város közgyűlése nem sokkal később úgy határozott: a távozó vezető és helyettese az új ügyvezető szeptemberre tervezett hivatalba lépéséig közösen irányítja a társaságot.

süti beállítások módosítása