Megszólalt Vidnyánszky Attila - Kaposvárra készül

A színészképzés helyzetét járja körül a Heti Válasz Játszani is engedd! című cikke. A lap újságírója, László Dóra többek között a kaposvári képzéssel is foglalkozik. Szóra bírta Vidnyánszky Attilát, aki nemrég elnyerte az egyetemen újonnan alakult színházi intézet vezetésének jogát. Lapszemle.

 

Vidnyánszky Attila szavaival

A Heti Válasz Vidnyánszky Attilát is megszólaltatta, aki eddig csak a Kaposvár Most-nak nyilatkozott az egyetemen elnyert pozíciójáról. "A költői színház a valóságot nem a maga naturalista, aktualizáló formájában, hanem az egyetemesebb valóság összefüggései között igyekszik megmutatni. Ez a szemlélet határozza meg a Csokonai és a Beregszászi színház filozófiáját, és ezt szeretném az általam vezetett képzés részévé is tenni" – árulta el Vidnyánszky.


Pályázatának fő okát abban jelölte meg, hogy a Csokonai Színház és a Debreceni Egyetem együttműködésével szeretne egy újfajta színházművészeti képzést elindítani, de az oktatás helyszínéül szolgáló Latinovits Színház építése még nem fejeződött be. "Úgy tűnhet, irreális feladatra vállalkozom, hiszen Kaposvár ötszáz kilométerre van Debrecentől, ám a kihívásra nem volt szabad nemet mondani. (...) Szeretném a fiataloknál az önmegvalósítás dicséretes vágya mellett az önmagunkon túlmutató létezés fogalmára, a közösség szolgálatára is felhívni a figyelmet. Mélyebben szeretném tanulmányozni velük Sztanyiszlavszkij módszereit, amit sok esetben leegyszerűsítve közvetítenek. Az ő "köpönyegéből" bújt elő az a Mihail Csehov is, akinek módszerére épül a hollywoodi színészképzés. De belőle indult ki, vele vitatkozott, vele fordult szem be Brecht és Grotowski is. Rendszerének elsajátításában fontos a fokozatosság. Magyarországon manapság a rendezők másfél-két hónapos próbaciklusaihoz igazítják az iskolai képzés tempóját, ami gyakran kiérleletlen személyiségek kialakulásához vezet” – tette hozzá.

 

vidnyanszky

 

Arról is beszélt, hogy a már elindult évfolyamok kapcsán nem tervez mélyreható változtatásokat, de az új évfolyam esetében szeretné bevezetni azokat a módszereket, melyek szerinte hiányoznak a színházi képzésből. Az örök kérdésre, hogy van-e erre elég pénz úgy felelt, keresi a kitörési pontokat a felsőoktatásban uralkodó pénztelenségből. “Színházakkal való együttműködésben szeretném képezni a diákokat: például a Csokonai Színház kivenné a részét a következő első évfolyam képzéséből. A színház a képzés során előadást rendelhet, esetleg vizsgaelőadást finanszírozhat, a színház vezető művészei bedolgozhatnak” – magyarázta a Heti Válasznak.

 

Arról is szót ejtett, hogy nem rendelkezik az intézetvezetéshez szükséges tudományos fokozattal, (bár ez a pályázati kiírásban nem is volt követelmény). Úgy látja, a színházi világban a tudományos fokozattal rendelkezők nem feltétlenül vannak benne a szakma vérkeringésében. Amikor külföldre hívják tanítani, sosem kérdezik, milyen fokozattal rendelkezik, de készen áll arra, hogy megírjon egy dolgozatot, ha kell. “De a színházi ember szakmai rangját az adja, amit pályája során letett az asztalra. Mögöttem ott van több mint hetven előadás, számos díj, illetve kitüntetés, úgyhogy azt gondolom, fölkészült vagyok a feladatra” – jelentette ki Vidnyánszky Attila.

 

Csáki Judit szavaival

"Tizenöt állami helyünk van a közel négyszáz jelentkezőre. A jelentkezők úgy tudták, hogy Mohácsi János indít osztályt - most tesszük közzé, hogy az új első évfolyam osztályfőnöke Vidnyánszky Attila lesz" - mondta Csáki Judit a lapnak, aki arról számolt be, az idén végző 11 hallgató többségének van szerződése. Csáki szerint bevált, hogy rendszeresen elhozták Pestre vizsgáikat. “Vidnyánszky most kezdett ismerkedni a tanszék dolgozóival, hallgatóival, a képzéssel -és még ha esetleg tetszeni fog is neki egyik-másik eleme, valószínűleg nem azért jött, hogy beálljon a csapatba" – fogalmazott a tanszékvezető.

 

Rátóti Zoltán szavaival

Vidnyánszky Attila, korábban úgy nyilatkozott, "nagyon jó beszélgetéseken van túl" Rátóti Zoltánnal, akivel sok ötletük van. Az igazgatót ennek kapcsán a Színház.hu árpilis elején kereste meg, de Rátóti Zoltán akkor nem kívánt nyilatkozni. A Heti Válasznak most elmondta, óvakodik attól, hogy bármelyik színházi iskola mellett letegye a voksát. "Azt viszont nem helyeslem, hogy a vizsga anyaga az Új Színház körüli megszólalásokból - vagy bármelyik színházzal kapcsolatos megszólalásokból - álljon össze (mint ahogy ez idén Kaposváron történt). Lehet, hogy más ebben talál szellemi kiteljesedést, szerintem így csak a gyűlöletet lehet továbbörökíteni” - nyilatkozta Rátóti Zoltán, aki ebben az évadban két kaposvári fiatalt is leszerződtett.

 

Arra is kitért, miért küldött el négy embert a színháztól: "Mindenkinek megadtam a lehetőséget, hogy eldöntse: tud-e, akar-e velem dolgozni. Amikor idejöttem, megmondtam: egymás tehetségének tiszteletben tartása nélkül elképzelhetetlen az együttműködés" – fejtette ki Rátóti Zoltán.

 

A teljes cikket a Heti Válasz nyomtatott számában olvashatják.

Forrás: Heti Válasz, Színház.hu

süti beállítások módosítása