100 éves a mozdulatművészet - Verstánc az Eötvös 10-ben

Május 3-án és 4-én a Magyar Mozdulatművészeti Társulat repertoárjából olyan különleges esteket mutat be, melyeken keresztül leginkább érzékelhető a tradíció és a száz éves hagyomány, hiszen a magyar tradicionális modern tánc- és mozdulatművészet idén ünnepli századik születésnapját.

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat 1995-ben alakult – Még 1 Mozdulatszínház néven - Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével.

Az együttes következetesen törekszik a tradíciók elsajátítására, továbbvitelére. Művészeti alkotómunkájuk hátterében komoly elméleti és kutatói munka is áll, mivel szervezetük, az Orkesztika Alapítvány, egyben Dienes Valéria hagyatékának, mozdulattudományi (Orkesztika - mozdulatrendszer) és művészeti munkásságának gondozója.

Az Orkesztika a mozdulatok művészetét és tudományát jelenti -, az emberi test természetes felépítésén és mozgásán alapuló, a szellem szabad működése által vezérelt általános és nyitott mozdulat- és viselkedésrendszert. 1912-ben így nevezte el Dr. Dienes Valéria mozdulatrendszerét és iskoláját.

Fenyves Márk és Pálosi István olyan idős mesterektől sajátították el tudásukat, akik aktív szereplői voltak a modern táncművészet magyarországi hajnalának, és még mozdulatművészeti oklevéllel rendelkeztek - Berczik Sára, E. Kovács Éva, dr. Dienes Gedeon, Szöllősi Ágnes, Kármán Judit.

Vállalt feladatuk része a mozdulatművészet új generációjának nevelése, és közönségének megkeresése. Ezért ismeretterjesztő előadásokat tartanak, tanfolyamokat szerveznek az Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Stúdióban és egyéb intézményekben minden érdeklődő számára.

Fő céljuk a tradicionális modern tánc (a magyar mozdulatművészet) hagyományainak megőrzése, korunknak megfelelő továbbvitele és tanítása.

A tánc több a technikánál, ennek értelmében céljuk, hogy ne pusztán kész technikát tanítsanak, hanem a tanárok személyes módszerének megfelelő táncot és technikát. Gondolkozásukat az az általános mozdulatművészeti alapelv határozza meg, hogy a tanár a saját személyiségén keresztül segítse megtalálni a tanítvány saját egyéniségét és nyelvét a színpadon, a táncban.

mmt-eotvos

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat az “összművészet” jegyében, a táncos és képzőművészeti képiség, és a zeneiség szerves egységére, sajátos, harmónián alapuló formanyelv kialakítására törekszik. Szabadstílusú színház, amelynek tagjai folyamatosan alakítják annak arculatát. Egy színház a mozdulatért a kifejezés tükrében és nem valamely mozdulattechnika stílusában.

A társulat a klasszikus és kortárs terület között és mellett, a magyar moderntánc hagyományokból építkező, de kortárs szellemiségű egyedi stílusával, sajátosan új mozdulatművészeti stílust, és a “klasszikus-modern” tánc műfaját képviseli.

A társulat repertoárja több részből áll: klasszikus mozdulatművészeti művek rekonstrukciói; saját „kortárs” stílust kialakító mozdulatművészeti művei; kortárs vendégkoreográfusok művei és gyermek és ifjúsági előadások alkotják.

PROGRAM:

2012. május 3. csütörtök 19 óra

Babits est

verstánc est

A művészetek találkozása Babits Mihály verseinek ihletésében költészet, zene és tánc a színpadon 

Rendező - Koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István

Színművész: Kövesdi László

Táncművészek: Fenyves Márk, Kocsis Andrea, Haraszti-Zwiep Adrienn, Pálosi István, Szelőczey Dóra

Látvány: F.O.M.

Fénytechnikus: Csete Lajos

Produkciós asszisztens: Tariska Andrea

„… olyan természetes elegyet gyúrtak Babits Mihály legsúlyosabb gondolatokat közvetítő verseiből és a mozdulatművészetből, amelyet minden erőltetés nélkül összetartozónak érezhettünk. Úgy tartozott a versekhez a tánc, mint más műfajokban a dalszövegekhez a dallam. Amit a költő szavakba foglalt, azt vele párhuzamosan a művészek elmesélték mozdulatokban is. Bár nem nélkülözi a táncból ismert elemeket, mégsem az ütemre mozgás a lényege, hanem a gondolatok, fogalmak érzelmek kifejezése mozdulatokkal. …” (Mészáros Tibor)

2012. május 4. péntek 19 óra

A Harmónia ünnepe

Klasszikus mozdulatművészeti est, válogatás a társulat elmúlt tizennégy évi munkáiból, koreográfiák 1915-2011-ből

Rendező - Koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István

Előadók: Fenyves Márk, Kocsis Andrea, Haraszti-Zwiep Adrienn, Pálosi István, Szelőczey Dóra, Schell Martin

Látvány: F.O.M.

Fény technikus: Csete Lajos

Produkciós asszisztens: Tariska Andrea

Előadások helyszíne: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér 1068 Budapest, Eötvös u. 10.

Jegyár: 2000 Ft,

Kedvezményes jegy: 1200 Ft (diák, nyugdíjas)

Bérlet: 4800 Ft (4 előadásra szól)

Jegyvásárlás:

Eötvös 10-ben: 1067 Budapest Eötvös u. 10. (hétköznap 9.00-17.00)

Mozdulatművészeti Stúdióban: IX. kerület Tagló u. 11-13. (hétköznap: 10.00-20.00)

Füge Jegyirodában: IX. kerület Mátyás utca 9. – Sanyi és Aranka Színházban (hétköznap: 15:00-18:30)

Online: http://www.fugeprodukcio.hu/hu/jegyvasarlas-online

süti beállítások módosítása