Kezdődik a Zsolnay Fesztivál - Még a planetárium is beindul

450 fellépő több mint hatvan produkcióján vehetünk részt április 27-e és május 1-je között a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A központ bemutatását célzó I. Zsolnay Fesztiválon egyaránt lesznek gyerekeknek, fiataloknak és idősebbeknek szóló programok, fellép többek között a Kaláka, a Kolompos, a Csík zenekar, Rutkai Bori és a Specko Jedno, Palya Bea, illetve Lajkó Félix, aki bemutatja régen várt citerásalbumát. 

Rengeteg program vár - Mártáék kórusművet írtak a nyitás alkalmából

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében kialakított 45 ezer négyzetméteres Zsolnay Kulturális Negyed "izgalmas nyílt és zárt terei" a programsorozat öt napja alatt különleges helyszínt biztosítanak a 450 fellépőnek és a várt napi kétezer vendégnek. A pénteken délután fél hatkor kezdődő felvonulást este fél nyolctól a megnyitó ünnepség követi a Pirogránit udvaron, ennek keretében lesz Lackfi János és Márta István erre az alkalomra írt kórusművének ősbemutatójára pécsi kórusok közreműködésével. Ezután a szerb Boban i Marko Markovic Orkestar ad koncertet.zsolnay

Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta: a kulturális negyed kiváló adottságainak bemutatását célzó összművészeti fesztivál programjai között a gyerekeknek, a fiataloknak és az idősebbeknek szóló események egyaránt szerepelnek. A komolyzenei hangversenyektől kezdve a dzsessz-, a népzenei és az elektronikus zenei koncerteken át a színházi előadásokig és a kiállításokig számos műfaj képviselteti magát.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményen a Boban i Marko Markovic Orkestar, a portugál Madredeus és a francia Les Tambours du Bronx mellett koncertet ad Lajkó Félix, a Csík Zenekar, Palya Bea, az Amadinda Ütőegyüttes, Takáts Eszter és Müller Péter Sziámi, a Kaláka, Balázs Elemér, Rutkai Bori és a Specko Jedno, a ColorStar és a Mandel-kvartett is.
Az 50 millió forintos költségvetésű fesztiválon számos színházi előadás várja a közönséget: az 50 éves Bóbita Bábszínház jubileumi programokkal készül és látható lesz a Vidnyánszky Attila által rendezett Szarvassá változott fiú. Színművészeti egyetemisták részvételével, Hargitai Iván rendezésében mutatják be Tasnádi István Tranzit című darabját, a budapesti Katona József Színház pedig a 6+1 programmal érkezik Pécsre.

Résztvevők a fesztiválról:

Haumann Péter színművész:

- A Szókratész védőbeszédét negyven éve adom elő, és azt kell mondjam, sajnos, semmit sem változott a világ. Valaha azt hittem, hogy egyszer majd abbahagyhatom, de nem, még mindig borzasztóan aktuális. Azt az egyet sajnálom, hogy este 10-kor előadás után mondom majd, hát, remélem, lesznek azért nézők! A Zsolnay-negyedre pedig különösen kíváncsi vagyok, hiszen amikor legutoljára ott jártam, ráadásul külföldi vendégekkel, rémesen nézett ki minden, kátyúkon ugráltunk át...

Müller Péter Sziámi, előadóművész:

- Kis ízelítőt is fogunk adni a ...CATSANDOX formáció zenéjéből, amivel, úgy tervezzük, hogy ősszel visszatérünk Pécsre. Takács Eszter és jómagam duója félig improvizációs, félig nagyon is összerakott számokat fog előadni. Eszter énekel és gitározik, én énekkel és néhány nagyon ritka, sőt különös hangszerrel kísérem majd. Régen egyébként sokat laktam Pécsett, még fügefát is ültettem a Ferencesek utcájában.

bea

Palya Bea, fotó: Szabó Bernadett/ nol.hu

Palya Bea, énekes:

- Nagyon várom már, hogy öt napig Pécsett legyek. Kicsit Kapolcs előérzetem van, sok jó művész és látogató lesz együtt. Ebben a gyönyörű, színek és formák alkotta környezetben különösen jó lenni. Az én "csúcspontom" a Szefárd est lesz, ezzel rengeteget dolgozom most. Nagyon várjuk, hogy a pécsieknek is megmutassuk ennek a különleges kultúrának a zenei lenyomatát.

Fullajtár Andrea, színművész:

- A Zsolnay Fesztiválon a Nordost című darabban fogok játszani. A 2002-es moszkvai terrortámadásról írt színdarabot egy német író három nőre. Az ő szemszögükből mutatjuk be ezt a tragikus helyzetet, ami rengeteg kérdést tesz fel: létezik-e megbocsátás, ki hogyan értelmez bizonyos helyzeteket, és felvetődik a politikusok felelőssége is, pontosabban az, hogyan játszanak emberi életekkel. A helyszínt, azaz a negyedet még nem láttam, de már kíváncsian várom, akárcsak a fesztivált.

Köles Ferenc, színművész:

- Várnagy Kinga idegenvezetése mellett mi a Pécsi Nemzeti Színház színészei közül többen azon leszünk, hogy a Zsolnay-negyed bejárása során ezt az egy órát kicsit "megbolondítsuk" mindenféle furasággal. Biztos vicces lesz! Mindez, remélem, kedvet csinál ehhez a helyszínhez, a fesztiválhoz is, mert én minden ilyen ügyért rettentően szorítok. Végtelenül bízom benne, hogy lesz elég érdeklődője, csúnya szóval "fogyasztója" az egész rendezvénynek.

Forrás: bama.hu

pecs_planetarium

Planetárium is nyíilik

A szórakoztatást és oktatást egyaránt szolgálja Pécs pénteken nyíló új planetáriuma, amely szombattól várja a látogatókat a Zsolnay Kulturális Negyedben.

A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított létesítményben egyszerre 45 érdeklődő élvezheti az égbolt látványát, amelyet egy 20 millió forintért vásárolt, csúcstechnológiát képviselő, számítógép vezérelt  vetítőberendezés 165 fokban jelenít meg a 8 méter átmérőjű kupolán.
Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem docense, planetáriumi csillagász elmondta: hat tematikus előadás készült az óvodásoktól a középiskolásokig, különböző korosztályok csillagászati és más tudományok csillagászati vonatkozású ismereteinek bővítésére. Emellett a csillagászati földrajzot tanuló felsőoktatási hallgatókat is várják, lehetőséget adva tudásuk elmélyítésére. A tervek szerint az inkább szórakozni, kikapcsolódni vágyó nagyközönségnek aktuális, az évszakokhoz, csillagászati eseményekhez köthető bemutatókat tartanak.A docens utalt arra, hogy Magyarország első planetáriumát 1975-ben, Pécsen adták át, ám az egykor évi több ezer érdeklődőt fogadó mecsekoldali épület a nehéz megközelíthetőség és a fejlesztések elmaradása miatt idővel elvesztette vonzerejét, a kétezres évek közepén pedig végleg bezárt. Az új planetárium megnyitására a kulturális fővárosi beruházások keretében nyílt mód.

A régi épület 1960-ban készült, kizárólag tudományos bemutatókra alkalmas vetítőberendezése helyett azonban egy olyan eszköz beszerzése vált szükségessé, amely a mai közönség igényeit kielégítve háromdimenziós látványelemekkel fűszerezett vetítéssel képes az ismeretterjesztésre.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása