Kifizetetlen számlákról - Buborékok Kecskeméten

A kecskeméti színházi évad utolsó darabját, Csiky Gergely Buborékok című zenés vígjátékát mutatja be Mohácsi János rendezésében pénteken a Katona József Színház. 

1

Így ajánlja a színház a darabot:

A kifizetetlen számláknak van egy közös tulajdonságuk, tudniillik nem tűnnek el maguktól, nyomtalanul. Az pedig egyértelmű és vitathatatlan, hogy a család feje, a férj, öt gyermek boldog édesapja fogja kifizetni őket. Igen ám, de már nincs miből.
Solmay csendesen szemléli felesége, Szidónia féktelen költekezését, aki természetesen mindent a gyermekei boldogságáért tesz. A lányokat férjhez kell adni, mert ez biztosíthatja a család jövőbeni jólétét. Közben persze kell tartani egy estélyt, és fel kell dúlni egy házasságot: a legidősebb lány, Szerafin már megtalálta a megfelelő férfit, férjjé tette, és – anyjához hasonlóan – költekezésével igyekszik romlásba is taszítani. 
Bizony, a buborékok szétpukkannak, a csillogó hazugságok lelepleződnek, és a családi panoptikum szétesni látszik. Persze azért ne aggódjunk túlságosan! A passzívnak tűnő családfő kézbe veszi az ügyet, és rendet teremt; mert a családot meg kell menteni, a szerelmeseket össze kell hozni, és egyáltalán: a Buborékok vérbeli vígjáték, ennek megfelelően a gordiuszi csomókat el kell vágni.

3

Mohácsi János a munkafolyamatról:

Mohácsi János rendező testvérével, Mohácsi István dramaturggal együtt állította színpadra a papból lett író darabját, amelynek szövegkönyve a próbák alatt alakult ki. "A szövegkönyv nagyjából az első felvonás végéig volt meg, de felesleges is lenne, mert senkinek sem jelentene könnyebbséget, ha egy munkát kétszer végeznénk el" - vallja Mohácsi János, aki szerint a Buborékok nagy vonalakban követi az eredeti darabot, bár a Csiky-szövegnek csak töredéke maradt meg.
Véleménye szerint, a színpadra állítás munkafolyamatában sokkal nagyobb segítség a színészek játéka, aktivitása. A rendező hangsúlyozta: rendezési módszere bevált, mert még nem találkozott olyan társulattal, amely nem adott volna szívesen ötleteket. "A színész a sikerre törekszik, miközben a szituációkon dolgozunk, ő maga is értékeli a darabot, amely egyfajta szűrő" - fogalmazott Mohácsi János.

2

A két főszereplő mesélt:

Sára Bernadette-tel és Márton Andrással még a főpróbahét előtt beszélgetett Bera Linda

· Hogyan jellemeznék a karaktert, akit alakítanak?

· Az előadásban én vagyok Solmay Ignác, a család feje, akinek van három lánya, két fia, és egy költekező felesége. De nem csak a ház asszonya, hanem mindenki más is hozzájárul a családban ahhoz, hogy jelentősen megcsappan a vagyon: a szemük láttára válik semmivé az a gazdagság, ami korábban megadatott – mesélte Márton András színművész.

· Én Szidóniát játszom, egy nagyon érdekes karaktert. Hihetetlenül önző, pénzéhes nőszemély, aki csak magával foglalkozik. A színdarabból nem derül ki, hogy a gyermekeit hogyan neveli, de nyilvánvalóan nem jól, hiszen költekezési mániáját ők is “örökölték”. Természetesen Szidónia a végén megkapja megérdemelt büntetését: kiderülnek a hazugságok, a címbéli buborékok szétpukkannak. Véleményem szerint ez az előadás különösen alkalmas arra, hogy a sok nevetés közben meglássuk, mi a helytelen, és mi lenne a helyes út – tette hozzá Sára Bernadette színésznő.

4

· Milyen változtatásokat eszközölt a rendező Csiky Gergely 1884-ben írt művén?

· M. A.: Én nagyon nagy híve vagyok Mohácsi János munkásságának, mert olyan humora van, amit én rendezőként soha nem mertem megvalósítani. Sokat változtat, de csak olyan dolgokkal egészíti ki az előadást, amelyek szervesen kapcsolódnak a történethez. Jánosban van egyfajta bátorság, egy különleges érzék, hogy pontosan megérezze, mi rejlik egy-egy szituáció mélyén, hogy miként lehet azt igazán érthetővé és mulatságossá tenni. Olyan gesztusokat bont ki, amelyek a darabban csak periférikusan vannak benne, s ettől - amellett, hogy a történet ugyanaz marad - minden más fénytörésben jelenik meg. Sokkal élesebben, korszerűbben és ellenállhatatlanul szellemesen. Nagyon szabadon gondolkodik, s azt hiszem ez minden művész számára jó példa.

· Úgy tudom, a rendező egyedi munkamódszerrel dolgozik. Hogy haladnak a próbák? S miben más Mohácsi Jánossal dolgozni?

· M. A.: A munkamódszere az, hogy kezében egy félliteres vizes palackkal jön-megy a színpadon, gondolkodik, és ötleteket mond, amit aztán a dramaturg megír, vagy mi magunk írunk meg közösen. Hiszen a darab minden szereplőjét bevonja a gondolkodásba, s ettől érezzük úgy mindannyian, az első perctől kezdve, hogy ez az előadás a mi közös ügyünk. Soha nem mondja meg, mit kell a színésznek tennie, hol kell színpadra lépni, hanem mindent szép lassan, együtt dolgozunk ki. Kevés ehhez fogható konstruktív és élvezetes színházi munkában volt részem. Óriási öröm ilyen légkörben dolgozni.

· S. B: Valóban megfeszített tempóban dolgozunk, s bár a színész mindig ezt mondja, most igazán kevés idő áll a rendelkezésünkre. Én is először dolgozom együtt Mohácsi Jánossal, és nagyon szeretem, hogy nem kellett már az elemző vagy a rendelkező próbán tökéletes hangsúlyozással mondanunk a szöveget. Volt időnk arra, hogy ízlelgessük a szerepet, a szituációt, s ez mindenképpen hasznos. A premierig már csak bő egy hetünk van hátra, a munka dandárja még előttünk áll. De nagy izgalommal várjuk mindannyian a bemutatót! 

5

Csiky Gergely: BUBORÉKOK

Solmay Ignác, földbirtokos:    MÁRTON ANDRÁS

Szidónia, neje:   SÁRA BERNADETTE

Rábay Miklós, osztálytanácsos:   CSÉMY BALÁZS

Szerafin, neje, Solmay leánya:   TÉBY ZITA

Béla, országgyűlési képviselő - gyermekeik:   KERESZTÉNY TAMÁS e.h.

Róbert, gyermekeik:   POROGI ÁDÁM e.h.

Morosán Demeter:   SIRKÓ LÁSZLÓ

Tamás, fia:   ORTH PÉTER

Özvegy Sereczkyné:   MAGYAR ÉVA

Aranka, gyermekeik:   DECSI EDIT e.h.

Gizella, gyermekeik:   KRAJCSI NIKOLETT e.h.

Hámor:   HEGEDŰS ZOLTÁN

Malvin, neje:  HAJDÚ MELINDA

Chupor Aladár:   ARADI IMRE

Adolf, inas Solmaynál:   KISS JENŐ

Bangó, kereskedősegéd:  FARKAS ÁDÁM

Betti, szobalány Rábaynál:  TROKÁN NÓRA

András, inas Rábaynál:   CZEGLÉDI ÁKOS

A színház zenekara: Bognár Brigitta, Kovács Márton, Puskás Gyula

Rendező:   MOHÁCSI JÁNOS

Díszlettervező:   FODOR VIOLA  Jelmeztervező:  IHANYI ILDIKÓ

Dramaturg:  MOHÁCSI ISTVÁN  Zene:  KOVÁCS MÁRTON

Ügyelő:  CZEGLÉDI ÁKOS  Súgó: BA ÉVA

Rendezőasszisztens:  VÁRI JÁNOS

süti beállítások módosítása