Újabb öt évig Fekete Péter igazgat Békéscsabán

Az eddigi vezetők irányíthatják a békéscsabai színházakat: Fekete Pétert a Jókai Színház, Lenkefi Zoltánt pedig a Napsugár Bábszínház élére nevezte ki a városi közgyűlés pénteken.

Vantara Gyula polgármester az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a képviselő-testület öt évre nevezete ki az intézmények igazgatóit, megbízatásuk 2017-ben jár le.

A polgármester hozzátette: a kinevezett igazgatók pályázataikban gazdag és színes művészeti programokat, valamint stabil, átlátható költségvetési terveket vázoltak fel. Ezzel meggyőzték a döntéshozókat arról, hogy a színház és a bábszínház önálló intézményként tud dolgozni a jövőben is, működési költségeiket az elérhető normatív támogatások mellett saját bevételeikkel kiegészítve fedezni tudják.

ketten

A két békéscsabai kulturális intézmény élére egyedül a mostani vezetők pályáztak. A szakmai bizottságok Fekete Péter és Lenkefi Zoltán kinevezését javasolták a munkáltatói jogkört gyakorló közgyűlésnek, amely nagy többséggel fogadta el a javaslatot.

süti beállítások módosítása