Magyarországra jönne a Bolsoj

"A magyar balett számomra egyet jelent ifjabb Harangozó Gyulával" - mondta az MTI-nek adott interjújában Szergej Filin, a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti vezetője, aki elárulta, ha alkalmuk nyílna, Magyarországra látogatnának.

Szergej Filin a Bolsoj balett-társulatának vezetője mesélt

"Harangozó Gyulával több évtizedes barátság köt össze. Nemcsak nagyon jó barátom, hanem a munkánk is összekapcsol. Ugyanaz volt a tanítómesterünk: Alekszandr Alekszandrovics Prokofjev, aki már sajnos elhunyt" - idézte fel Szergej Filin.  Az 1970-ben született balettművész 1988 és 2008 között húsz évig táncolt a Bolsoj társulatában, majd a Sztanyiszlavszkij Színház balettjének vezetője lett. 2011 márciusában tért vissza a Bolsojba, akkor kérték fel, hogy legyen a balett-társulat művészeti vezetője. "Alekszandr Prokofjev fantasztikus ember, csodálatos pedagógus volt, aki nemcsak koreográfiára, hanem az életre is tanított bennünket. Nemcsak arra adott muníciót, hogyan éljünk, és műveljük ezt a szakmát, miközben profik maradunk, hanem arra is, hogy megőrizzük a barátságot és előrelépjünk" - emlékezett mesterére Filin. 

szergejSzergej Filin és Nyina Ananiashvili Budapesten

"Soha sem fogom elfelejteni a magyarországi tartózkodást"
Az orosz klasszikus balett egyik kiválósága magyarországi fellépéséről így beszélt: "Amikor Harangozó Gyula hosszú évekig a magyar balettet vezette (a szakember 1995 és 2005 között a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének igazgatója volt), természetesen nem hagyhattam ki, hogy a Bolsoj táncosaként vendégszereplésre Magyarországra utazzak, és fellépjek magyar színpadon. Partnerem Nyina (Nino) Ananiashvili volt (a grúz balett mai igazgatója, aki nemrég ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját). A közönség is szeretettel várt, nagy ünneplésben volt részünk. Éppen ezért soha sem fogom elfelejteni a magyarországi tartózkodást".
"Arra is jól emlékszem, milyen jó állapotban volt a magyar balett, a társulat, a színház, mennyire jól szervezett volt minden, milyen nagy figyelmet fordítottak ránk a táncosok, mennyire átszellemültek voltak, hogy nagy barátsággal fogadtak. Így lehetőségünk volt kis idő alatt is nagy eredményeket elérni, nagyon jó alkotói és szakmai légkört tapasztaltunk a Magyar Nemzeti Balettnél" - idézte fel.

Egy magyar hölgy levele Moszkvába
Szergej Filin és Nino Ananiashvili 2003. február 13-án és 14-én az Erkel Színház színpadán táncolta a Csipkerózsika című darabot. "Nemrég kaptam egy csodálatos levelet egy hölgytől, aki látta a fellépésünket. Megírta, hogy a mai napig is emlékszik az előadásra. Valahogyan sikerült szereznie egy jó minőségű fotót Nyináról és kapott tőle autogramot, de rólam nem volt fényképe, és szeretett volna tőlem is egy saját kezű aláírást. A levélben csak a telefonszámát adta meg, ezért még aznap, ahogy elolvastam a levelét, felhívtam őt. A hölgy először nem hitte el, hogy én beszélek vele, nagyon meglepődött. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy a mai napig emlékszik arra, hogy a Bolsoj művészei felléptek Magyarországon. Azóta persze készítettünk néhány fotót, amelyeket elküldtem neki: pár portrét és a fellépésekről készült képeket. Alá is írtam őket, mellékelve a legjobb kívánságaimat. Nos, ilyen csodás kapcsolataim vannak Magyarországgal. Azt mondják, soha semmire nincs időnk, de ha mégis megállunk egy pillanatra, akkor olyan dolgok történnek velünk, amelyekre örökké emlékezünk. Magyarországgal kapcsolatban ez az egyik legemlékezetesebb élményem" - mondta Szergej Filin. 

bolsoj

Szívesen jönne a Bolsoj Magyarországra
A szakember úgy fogalmazott, ha a Bolsoj balett-társulata meghívást kapna Magyarországra, módot találnának, hogy megállapodás szülessen valamiféle együttműködésről - tekintet nélkül arra, hogy milyen méretű színpadot tudna a magyar fél a rendelkezésükre bocsátani. 
"Persze nehéz lenne a nagy produkciókat elvinni a Bolsojból, mert ezek mind hatalmas díszletekkel, hihetetlen mennyiségű dekorációval, gyönyörű kosztümökkel, rengeteg fellépővel kerülnek színpadra" - részletezte. "Mindig lehet azonban kompromisszumot találni, olyan programot, amelyben a Nagyszínház sztárjai lépnének fel, mutatnák be a legjobb zeneszerzők és koreográfusok munkáit. Ha most érkezne egy ilyen felkérés, mindent megtennénk annak érdekében, hogy megvalósítsuk"- hangsúlyozta az MTI-nek.

süti beállítások módosítása