Díszpolgár lett Nagy Ervin

A városalapításra emlékező ünnepi közgyűlésen köszöntötték a város új díszpolgárait Baky Ágnes pedagógust és Nagy Ervin színművészt.

Dunaújváros alapításának 61. évfordulója alkalmából köszönötték a város új díszpolgárait: Baky Ágnest és Nagy Ervint.

ervin

Baky Ágnest szinte minden a pedagógusi pályára predesztinálta, hiszen  édesanyja és testvére is tanárnőként dolgozott Dunaújvárosban. Mindenki Ági nénije a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-ábrázoló geometria szakán szerzett diplomát 1962-ben. Egyetemi tanulmányainak befejezésétől 2006 nyaráig tanított a Széchenyi István Gimnáziumban, illetve annak jogelődeiben. Szerette, tisztelte tanítványait. Hosszú ideig vezette a matematika munkaközösséget, igazi szakmai műhelyt hozott létre.  Szakmai munkájának elismeréseként 1972-ben megkapta a Bolyai János Matematika Társulat kitüntetését, a Beke Manó-díjat. Nyugdíjba vonulásakor, 1996-ban, tanári-nevelői munkássága elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjjal tüntették ki.

Nagy Ervin Jászi Mari-díjas színművész  1976-ban született Dunaújvárosban, 1999-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Máté Gábor osztályában, majd a Budapesti Katona József Színház szerződtette, ahol többek között  Tasnádi István: Közellenség, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban, Brecht-Weill: Koldusopera, Weöres Sándor: Szent György és a sárkány, Csehov: Ivanov című darabokban, és több, jelenleg is futó előadásban játszik. Dunaújvárosban több alkalommal is láthattuk, legutóbb a Bartók színpadán, Dan Gordon: Esőember című darabjában. Fiatal kora ellenére munkáját már több alkalommal elismerték,  2003-ban Máthé Erzsi-díjat, két alkalommal a Súgó Csiga díjat, 2004-ben a 35. Magyar Filmszemlén, A legjobb mellékszereplő díját vehette át.

süti beállítások módosítása