Dömötör Tamás: A struktúra ellen írtam pályázatot

Hárman pályáznak a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói pozíciójára:  a jelenlegi direktor, Jordán Tamás, Koltay Gábor rendező és Dömötör Tamás rendező, aki tag volt az alapítás idején és többször dolgozott már Szombathelyen. Dömötör Tamás egy rövid interjúban válaszolt a kérdésre, miért indul a posztért. A cikk végén pályázata teljes terjedelmében elérhető.

Interjú Dömötör Tamással:

- Miért pályáztál a Weöres Sándor Színházra?

Dömötör Tamás: Szombathelyi vagyok, Jordán Tamás előtt tíz évig dolgoztam a városban működő Helyőrségi Klubban (HEMO), ami színházként is funkcionált. Most azért pályáztam, mert le akartam írni azt a konstrukciót, amit mi annak idején elkezdtünk, és amit szerintem ésszerűbb lett volna végigcsinálni. A struktúra ellen írtam pályázatot, nem Jordán ellen. A szombathelyi színház most népszínházi elgondolások mentén működik, de hogy valóban az lehessen, ahhoz kellene még pénz. Félúton van, pontosan úgy áll, ahogy az épület. Nyolcmilliárdos átépítést ígértek, ehelyett másfél milliárdból felújították a művelődési házat.

- Hogy érted azt, hogy félúton van a színház?

Dömötör Tamás: Nem tud kiteljesedni. Nagy apparátusra volna szüksége, de az drága. Készülnek nagy, zenés darabok, ami egyáltalán nem baj, mert bizonyos közönségigényeket ki kell elégíteni, de épp ezért még kellene egy zenekar, egy tánckar… Az nem jó, ha látszik, hogy egy előadás kevés pénzből készült. Ráadásul nagyon kevés előadás megy bérleten kívül: lemegy tizenöt előadás, és vége, mert utána már nincs közönsége. 

- Te min változtatnál?

Dömötör Tamás: A pályázatom alapja, hogy egy kisebb társulattal, és négy másik színházi műhellyel összefogva egy egészen másféle bérletrendszert alakítanék ki, ami talán azokat is behozná, akik eddig nem jártak színházba, vagy nem találtak maguknak előadást. Együttműködési szándéknyilatkozatot kaptam az Orlai Produkciós Irodától, Pintér Bélától, Bodó Viktortól és a Nézőművészeti Kft-től. Koprodukciókban dolgoznék velük. Megnéztem például, hogy Pintér Béláék tizenegy előadást játszanak havonta, tehát van tizenkilenc szabad estéjük. Jöjjenek, és játsszanak a Weöres Sándor Színházban, annyi kikötéssel, hogy az itteni előadásukban szerepeljen szombathelyi színész is. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez jót tenne mindkét társulatnak. Meghívnék kész előadásokat is. Mostanában elég sok független műhellyel dolgoznak össze a kőszínházak, amiből elég jó dolgok szoktak kijönni. Tizenhét bemutatót terveztem egy évadra, ennek a fele lenne koprodukció, a másik fele saját előadás. Így sokkal többféle bérletkonstrukciót lehetne kialakítani, mert nagyobb és variábilisabb lenne a választék.

- Tizenhét az nagyon sok, tehát sok pénzbe is kerül.

Dömötör Tamás: Én színházi értelemben véve az alternatív szférából érkezem, a "csöves színházon" szocializálódtam. Engem az épület sem érdekel. Szerintem az a színház, ahol jó előadások születnek. Jó előadást kevés pénzből is lehet csinálni, de az nem jó, ha forogni, csillogni és villogni akar, mégis látszik rajta a pénzhiány. Ezért elvetném a népszínházi vonalat, mert az nem működőképes. Az egy 19. századi modell.

- Egyeztettél Jordán Tamással, mielőtt beadtad a pályázatod?

Dömötör Tamás: Nem. Sosem voltunk baráti viszonyban. Kollégaként dolgoztunk együtt. Amikor ő lett az igazgató, adtam magamnak két évet. Voltak fenntartásaim, hogy az általa elképzelt színházban tudok-e működni, és két év alatt kiderült, hogy nem, hiszen ízlésben sem stimmelünk. Azért pályáztam, hogy felmutassak egy másik alternatívát, azt, hogy szerintem miként kellene, hogy lenne érdemes Szombathelyen színházat csinálni. Úgy gondolom, ha a városvezetés a népszínházi modell mellett dönt, akkor viszont Jordán Tamást meg kell tartani. Méltatlannak találnám, ha politikai megfontolásból távolítanák el. Márpedig, ha Koltay Gábor nyerné el a színházat, az csupán politikai döntés lenne.

- Mi történik, ha nyersz?

Dömötör Tamás: Akkor végighajtom, amit leírtam. Hozzáteszem, nem azért pályáztam, mert igazgató akarok lenni. Én filmes szakon végeztem, és sehol máshol nem szeretnék színházat vezetni, csak Szombathelyen, mert szívügyem ez a színház. A politika nem érdekel, soha nem fogok politikusokkal egyezkedni – ez is benne van a pályázatomban, szóval biztos vagyok benne, hogy most nem fogok nyerni. Csak kíváncsi voltam, hogy amit gondolok erről a színházról, az papírra leírva, olvasva működőképesnek hat-e. Szerintem igen. Öt év múlva is megpróbálom, legalább nem a semmiből fogok kiindulni.

Szerző: Rick Zsófi

Részlet Dömötör Tamás pályázatából:

"A kérdés az, hogy ki mit ért színház alatt.

Számomra elég hamar kiderült, hogy Szombathelyen az emberek nagy része ÉPÜLETET ért színház kifejezés alatt, mintha egy múzeumról volna szó. Színházat a tizenkilencedik századi értelemben. Nincs ebben semmi csodálkozni való, olyan, mint egy gyermekkori trauma felnőttkori megnyilvánulása. Az ember arra vágyik legjobban felnőttként, amit gyerekként nem kapott meg, és ez határozza meg az érzelmi viszonyait, és a tudatalatti működését. Miért viselkedne máshogy egy közösség? Szombathelynek egy idő után presztízskérdés lett, hogy legyen színháza, vagy legalábbis a szándékra való törekvés kifejezése időről-időre fontosnak látszott - a politika részéről is.

1990-ig, a rendszerváltozásig érvényes lehetett ez az igény, mármint egy tizenkilencedik századi színházi épület (forma) megteremtése, már csak azért is, mert a magyar színházi életben nem nagyon volt más érvényes forma, vidéken pláne nem.

Még a legendás "kaposváriak" is kötött, kőszínházi formán belül robbantottak a nyolcvanas években. A fővárosban, bár létezett alternatív színházi kezdeményezés, de a rendszerváltás után felszabadult az addig elfojtott energia, és a kőszínházon kívüli stuktúra látványos fejlődésnek és gyarapodásnak indult. Ez az új helyzet szakmailag izgalmasabb és frissebb közeget teremtett rögtön, és ez a folyamat még nem zárult le. Bár a kultúráért felelős politikai szereplők ma nem az alternatív működésnek kedveznek, de meggyőződésem, hogy a kísérlet a színházak színházépületbe való visszaszorítására - nem fog sikerülni. Egyszerűen megváltozott a közönség befogadási igénye, a kommunikációs robbanás, amely az internet megjelenésével lejátszódott és játszódik most is, a színházi formára éppen olyan hatással van, mint a kommunikáció többi ágára.

A színház úgy lehet versenyképes, ha képes integrálni más (új) kommunikációs formákat (eszközöket) és képes integrálódni a kommunikáció különböző formáiba.

Érdemes lett volna még egyszer átgondolni, hogy a huszonegyedik század elején nem kihasználhatóbb-e egy univerzális tér, amelyben bármilyen kommunikációs forma gyakorolható, mint egy tizenkilencedik századi forma, kukkolós nagyszínpaddal és egy vendéglővel az épületben".

A teljes pályázat itt elérhető.

Színház.hu