Kamondi Zoltán pályázata a székesfehérvári színházra

"Sajnos már teljesen reménytelennek látom pályázatom elfogadását, ezért döntöttem úgy, hogy nyilvánosságra hozom" - közölte a Színház.hu-val Kamondi Zoltán, aki a Vörösmarty Színházért indult tizedmagával.

kamondi

Részlet a pályázatból, amelyet Kamondi Zoltán, Imre Zoltán és Garai Judit közösen adtak be:

"Műsortervünkben a kiemelt vendégkultúrák műveit olyan magyar alkotásokkal párosítjuk, amelyek megegyező történelmi és esztétikai korszakban születtek, s hasonló problematikát járnak körül. Így hazánk művészetét a kelet-közép európai régió kontextusába helyezzük, fölhívva a figyelmet annak regionális jelentőségére, mindenkori naprakészségére és az izgalmas kölcsönhatásokra.

A Színház művészi karakterét a meghívott vendégkultúra és az évenként változó tematika köré épített repertoár, a kulturális és közművelődési programok adják. A vendégkultúrák és a tematika felvetései azonban nem kizárólagosságot kívánnak teremteni, csupán keretet adni és ajánlatokat tenni. Kifejezetten támogatni és ösztönözni kívánjuk azokat a produkciókat is, amelyek ugyan szervesen nem illeszkednek az adott évad vendégkultúrájához és tematikájához, de kortárs magyar drámák bemutatására, illetve külföldi szövegek új fordításainak felhasználására vállalkoznak (pl. Shakespeare, Csehov, Molière).

Komoly arculat- és műsorstruktúra-váltással a Színháznak föl kell nőnie épületének építészeti és technikai lehetőségeihez, valamint topográfiai és várostervezési adottságaihoz. A felújított székesfehérvári Színház az ország egyik legmodernebb épülte: nagyszerű színpadtechnikával, tágas közösségi terekkel és jól tagolt kiszolgáló helyiségekkel rendelkezik. A Pelikán Terem pedig csekély átalakítással izgalmas és modern kamaraszínházzá alakítható. Nagyszerű adottság, hogy a két játszóhelyet összeköti a Fő utca, ami így színházi tengelyt alkothat a városban, beemelve az itt működő vendéglátó-ipari és kulturális létesítményeket (kávézók, éttermek, Egyházmegyei Múzeum, Patika Múzeum stb.), és teret adva különböző utcaszínházi formáknak, szabadtéri koncerteknek, gyerekjátékoknak és zenés promenádoknak.

Az előttünk álló 5 éves időszak alatt a Színház Magyarország és a régió egyik legizgalmasabb teátrumává válhat, ha sikerül életet lehelnünk a nagyszerű falak közé".

A teljes pályázatot itt olvashatják.

süti beállítások módosítása