"Mindenképp karcol" - A zsűritagokat kérdeztük a POSZT-ról

Kiválasztották az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűritagjait. Kerényi Imre rendező, Koltai Tamás kritikus, Lőkös Ildikó dramaturg, Rimas Tuminas litván színházrendező, Szakonyi Károly író, Szlávik István díszlettervező, Takács Katalin színész dönt majd a díjak zöméről. A Színház.hu arról kérdezte őket, miért vállalták a posztot a POSZT-on.

Lőkös Ildikó dramaturg válaszol:

Miért vállaltad a zsűrizést?

Upor Laci 2001 tavaszán azt mondta, úgy sejteni, ezentúl Pécsett lesznek a színházi találkozók, POSZT lesz a neve, nagy fesztiválnak készül, és mi lenne, ha a dramaturgok kortársdráma-fesztiválját, a Nyílt Fórumot odaköltöztetnénk. Odaköltöztünk. Személyesen nekem ez azóta azt jelenti, hogy a POSZT egyenlő a munkával, a rohangálással, szervezéssel – de így aztán a POSZT az életem része is lett. És ha az ember fokozni akarja maga körül a káoszt, akkor elvállalja a zsürizést is, ahogy én már másodszorra tettem, és már annyira várom, mert végül is olyan jó módszeresen végignézni a versenyprogramot, vitatkozni, töprengeni a többiekkel, keseregni, milyen kevés a díj ahhoz képest, hogy milyen sokan megérdemelnék, és verni az asztalt, hogy márpedig a szöveggondozójának is kijár az elismerés, hívják őt dramaturgnak, fordítónak, átdolgozónak vagy szerzőnek. Szóval én leginkább ez utóbbiért vagyok ott.

Takács Kati színésznő válaszol:

Mikor jó a hangulat a POSZTon?

Akkor, ha az ember részese az eseményeknek, ha netán alkalom adódik a többi résztvevővel is találkozni, beszélgetni. Mindig akkor utaztam boldogan Pécsre, amikor játszottam, vagy felolvastam, vagy zsűriztem. Különben nem biztos, hogy ráveszem magam, hogy elmenjek, mert színházbajáró ember lévén, mindent megnézek, ami igazán érdekel.

Árpilis 12.-én, a Rátkay Klubban sor került az első, szélesebb körben megtartott POSZT-os megbeszélésre, amelyen részt vett a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság is. Te is ott voltál…

Igen, mert a Magyar Színházi Társaság elnökségében a Színészkamarát, a MASZK-ot képviselem.

Miért vállaltad ezt a feladatot?

Korábban az NKA színházi kuratóriumában pályázatok elbírálásában segédkeztem, mert érdekelt ez a munka, és úgy gondoltam, hogy tudok tenni valamit a kollégákért. A MASZK-tól az elnökségi tagságra akkor kaptam felkérést, amikor lejárt az NKA-s mandátumom. Igent mondtam, mert azt gondoltam, hogy itt könnyebb dolgom lesz… (Nevet.) Ám időnként úgy érzem, mintha vizet lapátolnánk szűrővel, vagy mintha centizgetnénk, de csak milliméteres eredményeket érnénk el. Ezt az érzést csak megerősítette bennem az, ami ebben az évadban az Új Színházban történt … Tehát nem könnyű az érdekképviselet, de mégis fontosnak tartom, hogy megadjam az esélyét annak, hogy másokkal együtt változtathassak a szakma helyzetén, állapotán. A főiskolán, Horvai István és Kapás Dezső a tanáraim, mindig mosolyogtak a lelkes közösségi odaadásomért, de hát a Szkénéből érkeztem! Ezért először kisdobosnak neveztek el, de úttörőként végeztem. Az egykori naiv hitből még mindig maradt valami…

A POSZT-os egyeztetés ehhez hozzáadott?

Igen, mert ott ismét úgy tűnt: a milliméteres haladásnak is van haszna. Jóérzéssel jöttem el a találkozóról, amelyen sokan megjelentek a szakmából, mindkét oldalról – sajnos, így kell fogalmaznom. A felszólalók közül kiemelném Novák Esztert, mert jelenléte, összefoglaló szavai, bölcsessége olyan hitet és erőt mutatott, ami mindenkire hatott. A nézetkülönbségek persze nem változnak meg varázsütésre, de Esztert hallgatva hiszem, hogy valami megmozdult.     Bizonyította, hogy a folyamatos párbeszédre, a türelmes nyitottságra szükség van.

Szerinted a POSZT alkalmas terep a szakmai párbeszédre?

Szerintem igen. Persze mindig éri támadás a válogatást, tényleg vannak rossz merítések, amikor a hálóból kicsúsznak fontos előadások, és ez sértődéshez vezet, ami megbénítja a kommunikáció. De olyan POSZT még nem volt, ami mindenkinek megfelelt volna: a szakmának, és a kritikának is. Nincs igazság a POSZT-on, mégis fontos fórum, egy évadra visszatekintő, mi az ami történt, ami létrejött, párbeszédet indikál, aki kimaradt, aki bent van, ugyanúgy megvitatja, átbeszéli a maga környezetében. A szakmai beszélgetéseken van, aki elvárja, hogy “vágjátok a szemembe az igazságot”, van, aki pedig fölbosszantja magát. Ez azt jelzi, hogy ami ott zajlik mindenképp karcolja az emberek önérzetét, de azt is, hogy az elhangzottak jelentőséggel bírnak, persze a szakmai viták módján, kivitelezésén lehetne még javítani. Az idei POSZT érdekes helyzetben fog lezajlani, szerintem el is fogja dönteni, lehet-e megosztva folytatni az életet, vagy sem. Egyébként azt gondolom, hogy, mivel lassan semmi pénz nem marad a kultúrára, mindenféle találkozás, egyeztetés jelentősége egyre nagyobb lehet.

95-ben készült Veled egy interjú, amiben, ugyanazokról a jelenségekről beszélsz, amelyekről ma is beszélünk, arról, hogy nehéz, a szakma megosztott, a fiatalok még rosszabb helyzetben indulnak, az emberek nagyon meggondolják, mire jönnek el a színházba…

95-ben mondtam ilyeneket? Na, jó… (Nevet.) Ismétlődnek a bajok, sokszor éreztük már azt, hogy a szakadék szélén állunk, de valahogy mindig kaptunk egy kis laufot. Most azonban nagyon szűkre vannak szabva a keretek, amelyek között a szakma mozoghat. Nemcsak az a baj, hogy kevés az elosztható összeg hanem annál súlyosabb, hogy nem vagyunk fontosak, hogy nem fontos a kultúra és akkor valóban szakad a part és nemcsak alattunk.

Szlávik István díszlettervező válaszol:

Miért vállalta hogy zsűritag lesz a POSZT-on?

Ennek van egy szomorú oka: nem került be általam tervezett előadás a POSZT-ra. A másik ok boldogságos, az, hogy nem zsákbamacskát veszek, hiszen már négyszer voltam zsűritag és megtapasztaltam, hogy ez egy fantasztikus lehetőség arra, hogy az embernek rálátása nyíljon egy évadra, szakmailag felkészültebbé váljon. Bár a válogatás szubjektív, mégis mindig csemegéket látunk és ezekről a kollegákkal tudunk párbeszédet folytatni.

A POSZT alkalmas terep a szakmai párbeszédre?

Szerintem igen. Azok, akik játszanak a POSZT-on általában az előadás, vagy a szakmai beszélgetés után kénytelenek távozni, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy a szakma jelentős része jelen van a fesztiválon, tehát tudunk találkozni egymással. Az, hogy miként sikerülnek ezek a találkozások sokmindentől függ: időjárástól, széljárástól, létszámtól, feszültségfaktortól... Mindenesetre nem osztom a véleményt, miszerint a fesztivál nem a szakma találkozási terepe.

Min múlik az, hogy a zsűri vitái kiéleződnek-e vagy sem?

Ez függ a versenyprogramtól, és attól mennyire összetett a zsűri. Volt, hogy igazi vívódás közepette dolgoztuk fel a látottakat, volt, hogy két külföldi tag is hozzászólt a beszélgetéshez, színesítette a vitát, ezek mind nagy élmények. Attól tud egy zsűri érdekes lenni, ha tagjai különböző ízlést, különböző színházesztétikai gondolatokat képviselnek. Idén sem feltétlenül egyívásúak a zsűritagok, de ez izgalmassá teszi a dolgot. Én abszolút várom az estéket, amikor összeülünk. Ráadásul köztünk lesz egy litván rendező is… Én kinn végeztem a Szovjetúnióban, tehát nyelvi nehézségeim sem lesznek.

Ön érzékenyebb az előadások látványvilágára, mint azok, akik más területet képviselnek?

Nem feltétlenül, pláne, hogy nem a képzőművészet felől érkeztem a színházba. Ha nem lettem volna izgulós versmondó, akkor valószínűleg színésznek álltam volna. Engem kompletten, minden elemében érdekel a színház, hiszen ahhoz, hogy valaki díszlettervező legyen, ha színésznek nem is, de kicsit rendezőnek, dramaturgnak kell lennie.

Minden évben rengeteg kritika éri a válogatást…

Nyilvánvalóan mindig kicsit savanyú a szőlő, mert mások más előadásokat tartanak nagyra, mint a válogatók. 15 évvel ezelőtt az ember az egész évadot, legalábbis a krémjét látta, most sajnos az a jellemző, hogy kevéssé tájékozódunk egymásról, mert rengeteg az elfoglaltságunk, hajszoltak vagyunk. Nem tudom, hogy az idei jó válogatás-e vagy tendenciózus vagy ízlésterrorral élt-e valaki a válogatás során, mert a versenydarabok 90 százalékát nem láttam. Teljesen nyitottan állok az idei POSZT elé.

Koltai Tamás kritikus válaszol:

A kérdés úgy szól: miért vállaltam a POSZT-on zsűritagságot? A válasz: miért ne? Hét éve nem jártam a pécsi fesztiválon, ideje megnézni. Szokott ott lenni kritikus a zsűriben, én még nem voltam, gondoltam, egyszer miért ne lehetnék? A Kritikus Céh támogatott, amit máshol delegálásnak neveznek, de ez Magyarország, ahol mindenről a politika akar dönteni. A pécsi fesztivált is uraló Magyar Teátrumi Társaság, amely a hatalom támogatásával, szakmai konszenzus nélkül, törvényhozó és végrehajtó jogkörrel önmagát nevezte ki a magyar színházi élet élére, úgy vélte, a kritikus zsűritag kilétébe is joga van beleszólni. Mulattatónak találtam, hogy nem tetszem nekik. Kultúrpolitizálok, mondják, akiket semmi más nem tart a pozíciójukban, csak a (kultúr)politika. Különben is, honnan tudják, miket írok? Lépten-nyomon hangoztatják, hogy nem olvasnak kritikát. Én csak az aktuális célpontjuk vagyok, valójában minden kritikus, minden önálló szakmai vélemény zavarja őket (ami nem egyezik az ő véleményükkel), s mivel nem ismerik a dialógus fogalmát, magától a kritikától akarnak megszabadulni, az egyetlen elemtől, amely nem legitimál szakmai teljesítmény nélküli potenciát.

A POSZT-versenyprogramot válogató kuratóriumból jövőre már sikerült – stikában, sunyin, egyeztetés nélkül, erőpozícióból – kiiktatniuk a gyakorló kritikust, a „zavaró tényezőt”, és a politikai területmegosztás elve alapján, „a mi emberünk” és a „ti emberetek” jelszavával tartósítani a szakmai alapot nélkülöző kettéosztottságot. Az idei program már csak a kuratórium utólagos (és önkényes) felhígításával tudta biztosítani a minőség alapú válogatás elvét felváltó területi elv („a mi színházaink is legyenek ott”) érvényesülését. A kritikus hangok elfojtására javasolta a népbiztosok tanácsa a szakmai viták eltörlését, más mód nem lévén a bírálhatatlanság érvényesítésére. Úgy hallom, végül az a színház tart vitát (közönségtalálkozót), amelyik akar, a nyitottságtól, a párbeszédtől, a véleménycserétől rettegők nagyobb dicsőségére. Kíváncsi vagyok, sor kerül-e valódi vitákra, esztétikai és társadalmi nézetek ütköztetésére, vagy gondolatrendőr áll majd minden vélemény mellett.

Egy színházi találkozó jó esetben a nevében hordja a célját. Találkozóról azonban csak akkor lehet beszélni, ha mindazok, akik jelen vannak, valóban találkozni akarnak egymással, meghallgatják egymást, közösen hoznak döntéseket. Jelenleg ennek az ellenkezőjét látjuk, a szakma kettészakadása csak azért nem mélyül, mert a „mindent megtehetünk” hatalmi arroganciájával, egyeduralmával, a konszenzuskeresés elutasításával szemben egyre kisebb az ellenállás. A magyar színház ma hódoltsági terület, szisztematikusan folyik művészi és anyagi kivéreztetése. Társulatok szűnnek meg vagy adják föl küldetésüket, katasztrofálisan romlik a szellemi és szakmai minőség, a minden mértéket meghaladó elvonások fojtogatják a független szférát és az értéket képviselő szakmai folyóiratokat – úgy tűnik, hogy a kritikus hang elhallgattatására megy ki a játék. Érdekel, hogy „a magyar színházi élet legjelentősebb eseményén” szó lesz-e erről, vagy önfeledt örömünnepet fogunk ülni a romokon. És miről tudósít majd a félig szabad média?

Lengyelországban most együtt, keményen tüntet a színházi szakma és a közönség egy olyan szóbeszéd ellen, amely szerint a város a miénknél (arányosan kivetítve) négyszer nagyobb varsói színháztámogatásból el akar majd vonni 10%-ot (!), ezáltal a kommersz felé terelve a művészszínházat. Tiltakoznak az ellen, amit mi önként és dalolva megvalósítunk. Petícióban kultúrpolitizálnak, amitől a mi finnyás csókosaink annyira igyekeznek távol tartani magukat, hogy meghívták a POSZT-zsűribe Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat. Számomra nagy megtiszteltetés lesz egy levegőt szívni a politikai főhatalom képviselőjével.

Szakonyi Károly író válaszol:

Kedvvel vállalta a zsűrizést?

Én szívesen vállaltam ezt a feladatot. Egyrészt azért, mert Pécs gyönyörű, másrészt azért, mert szeretem a POSZT-ot, hiszen ilyenkor lehet a szakmával találkozni. Érdekel a válogatás, az, hogy miként teljesítenek ilyenkor a résztvevők, hogy min múlik a teljesítményük. Rendkívül izgalmas, hogy a versenyszellem áthatja a fesztivált. Az a keresztmetszet, amit a POSZT mutat, kell is, hogy érdekeljen, mint színházi embert. Korábban már zsűriztem és azt tapasztaltam, elég jókat lehet vitatkozni a társakkal, akikkel esténként egyeztetünk, és a végső dötésnél csapunk össze. Persze vérremenő dolgok még nem történtek, a ’többség dönt’ elve érvényesül. Gondolja, hogy most lesznek komolyabb viták?

Kerényi Imre rendező válaszol:

Szokott járni a POSZT-ra?

Nem.

Miért?

Azért, mert messze van.

Még soha nem látogatott el a fesztiválra?

Nem ismerem az intézményt.

Miért vállalta el, hogy idén zsűri lesz?

Mert meghívtak.

Készül a zsűrizésre?

Néző vagyok, szakember vagyok, megyek és elmondom a véleményem.

A POSZT-ot rendszeresen kritika éri, idén azért, mert a válogatásból kimaradtak a függetlenek. Ön mit gondol erről?

Nem ismerem a kritikákat. Nem érdekel semmiféle kritika, nem olvasom, nem foglalkozom vele.

Miért?

A kritika a színházművészet érdektelen, mellékes része.

Mindig tudta magát függetleníteni tőle?

Világéletemben. A kritika nem fontos, reszli, hordalék.

Ön fontosnak tartja, hogy a szakmának legyen találkozóterepe, mondjuk egy ilyen fesztivál?

Igen, ez fontos, de csak olyan találkozónak van értelme, amit nem sajátít ki valamelyik oldal, egy-egy uralkodó esztétika.

Ez az idei POSZT-on így lehet.

Ezért megyek el.

Ezek szerint eddig azért nem ment, mert úgy érezte, hogy nincs egyensúly a két oldal között?

Ez volt az egyik szempont, a másik az említett távolság.

Sokat kellett Önt győzködni, hogy idén részt vegyen a POSZT-on?

Egy mondatba került a dolog. Van-e kedve eljönni? – mondtam, hogy igen. Ilyen egyszerű.

Ön szerint min múlik az, hogy különböző nézőpontú színháziak képesek legyenek együttműködni?

A kölcsönös tiszteleten.

Csak és kizárólag?

Csak és kizárólag.

Faggatózott: Tóth Berta / Színház.hu