A békéscsabai tanodával is összefog a Kaposvári Egyetem

A Színitanház szervezésében idén második alkalommal kerül megrendezésre a SZINT, a Színiiskolák Nemzetközi Találkozója, május 4. és 6. között az Ibsen Házban. Ennek kapcsán Seregi Zoltán rendező elárulta, hogy Vidnyánszky Attilával együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá.

A fesztiválra, melynek legfontosabb célja az iskolák közti kapcsolatteremtés, valamint egymás módszereinek megismerése és elsajátítása, Ukrajnából és Szerbiából is érkeztek vendégek: a Kijevi Színművészeti Egyetem, az Újvidéki Színművészeti Akadémia szerb és magyar tagozata, a Pesti Magyar Színi Akadémia és a Kaposvári Egyetem diákjai is.

    

Három nap alatt a Színitanház hallgatóival együtt workshopokon vettek részt, bemutatták egymásnak vizsgadarabjaikat, és ízelítőt kaphattak bohócmesterségből Greifenstein János vezetésével, valamint betekinthetnek az artisták világába is André Rolland tissue-gyakorlatai segítségével.

“A színészképzés módszertana rendkívül sokrétű, a nemzetközi találkozó kiváló alkalom a különböző képzési alternatívák megismerésére és gyakorlati bevezetésére a mi iskolánkban” - jegyezte meg Seregi Zoltán békéscsabai rendező az MTI-nek, aki a nemzetközi találkozó eredményei között említette az Újvidéki Színházművészeti Egyetemmel elmélyülő kapcsolatot, és azt, hogy a békéscsabai színihallgatók Újvidéken is bemutatkoznak vizsgaelőadásukkal, az újvidékiek pedig Békéscsabán. (A Harruckern Színitanház ösztöndíjasai Újvidéken is tanulnak, az újvidékiek részére Békéscsaba nyújt ösztöndíjra pályázati lehetőséget.)

szint

 

A Színház.hu információi szerint a találkozón részt vett a Kaposvári Művészeti Kar dékánja  is, hogy a békéscsabai Színitanház és a kaposvári Színházi Tanszék lehetséges együttműködéséről, valamint egy, Kaposváron indítandó levelező színészképzés akkreditációjáról tárgyaljon. Ez utóbbi feltehetően összefügg az új Előadó-művészeti törvény azon kitételével, mely szerint a színházak társulatában legalább hatvan százalékban diplomás színészeket kell foglalkoztatni. Ilyenformán megkönnyíthetnék a diploma nélküli színészek papírral való ellátását.

 

"A Kijevi Egyetem és mi is együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá a Kaposvári Egyetemmel. Ennek részleteit még ki kell dolgozzuk, ez a következő hónapok munkája lesz.  A Kaposvári Egyetmen felsőfokú képzés zajlik, mi középfokú képzést biztosítunk és keressük a lehetőséget annak, hogy mi is tudjunk tovább fejlődni" - nyilatkozta a Színház.hu-nak Seregi Zoltán.


A tervekről és békéscsabai látogatásáról szerettük volna megkérdezni Vidnyánszky Attilát, a színházi intézet frissen kinevezett igazgatóját, de nem értük el. Csáki Juditot, a kaposvári Színházi Tanszék vezetőjét is megkerestük, aki elmondta, hogy a tervekről nem értesült és tekintve, hogy a Színház.hu-nak adott interjúja miatt fegyelmit kapott az egyetemen, ezt most külön szerencsének tartja.

 

Vidnyánszky Attila legutóbb a Heti Válasznak nyilatkozott a színházi tanszékkel kapcsolatos terveiről, elmondta, a már elindult évfolyamok kapcsán nem tervez mélyreható változtatásokat, de az új évfolyam esetében szeretné bevezetni azokat a módszereket, melyek szerinte hiányoznak a színházi képzésből.

süti beállítások módosítása