Korokon átívelő repertoárt ígér az Opera

Korokon és játékstílusokon átívelő repertoárt ígért a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter a dalszínház 2012/13-as műsortervét ismertetve kedden. A szezon szűkebb lesz, csak szeptember végén indul, de sűrűbb: az Ybl-palota programja 450 eseményt tartalmaz, benne 100 ifjúsági előadást.

A színház sikere a művészektől függ, őket illeti minden taps, a vezetői hármas pedig dolgozik – hangsúlyozta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy nehéz időkben az egyetlen helyes döntés dinamizmust és életerőt mutatni. 26 főpróbát tesznek nyilvánossá a fiatalok és a nagycsaládosok számára, az érdeklődők negyedáron ülhetnek a legjobb helyeken.

Héja Domonkos megbízott fő-zeneigazgató elmondta, hogy az évadot Erkel operájával, a Hunyadi Lászlóval indítják szeptember 29-én. A darab rendezője Szücs Gábor, a főbb szerepekben Miklósa Erika, Kis B. Atilla és Fekete Attila hallható. A Zenetudományi Intézet által kiadott kritikai partitúra anyagát pedig lemezre veszik, az album a premierre jelenik meg a tervek szerint.

opera

Megemlékeznek a kettős jubileumról, Verdi és Wagner születésének 200. évfordulójáról. 2013 januárjában tartják a Bolygó hollandi 2010 decemberében elmaradt premierjét Kálmándi Mihállyal a címszerepben, Senta Lukács Gyöngyi lesz. A darabot most Szikora János rendezi.

Verdi 10 operája része a repertoárnak, de bemutatják a Magyarországon még sosem játszott Stifelliót. Az Ariadne Naxos szigetén című művel bővül a dalszínház Richard Strauss-repertoárja. Rameau Hippolyte és Ariciája zárja a következő évadot, és amint az idei tervben szerepelt, a produkcióban az Orfeo zenekar és a Purcell kórus működik közre, Vashelyi György vezényletével.

Másodízben köszöntik Liszt Ferenc születésnapját (zongoraest opera-átiratokból) és a 100 éve született Solti Györgyét is (Figaro házassága), a 20. század kiemelkedő magyar énekesnőjét, Marton Évát pedig születésnapján köszöntik (Marton70 Operagála) a jövő évadban. Meghívják az összes vidéki operatagozatot is a Kolozsvári Magyar Operával együtt (Primavera13 a program címe), a POSZT operai mását létrehozva ezzel.

A művészeti felsőoktatásról sem feledkeznek el: már idén visszaállítják – a Magyar Táncművészeti Főiskola melletti másik – stratégiai partner, a Zeneakadémia operavizsgáját is az Andrássy úton.

Felújítják a világ legkurrensebb balettjeinek egyikét, Cranko Anyeginjét – mondta el Solymosi Tamás megbízott balettigazgató. A Nemzeti Balett Budapestre invitálja a másik két magyar klasszikus balett-társulatot a Győri és a Pécsi Balettet. Shakespeare-baletthónap lesz 2013 áprilisában: három Seregi-balettet, a Rómeó és Júliát, a Szentivánéji álmot és a Makrancos Katát frissítik fel. A 2012/13-as szezonban újra játsszák az Elfújta a szél című Pártay Lilla-koreográfiát, a Hófehérke és a Don Quijote, illetve A diótörő sem kerül le a repertoárról.

süti beállítások módosítása