Rusznyák Gábor: a színházat asszociációs játéknak gondolom

A miskolci színház új korszakának első kortárs drámáját, Háy János művét Rusznyák Gábor rendezi. Erről kérdezte a boon.hu.

A lap újságírója, Bujdos Attila elsőként arról kérdezte a kaposvári rendezőt, reális lehetőségnek tartja-e, azt, amit - Kiss Csaba, a miskolci színház új igazgatója remél, hogy Miskolcon valami olyasmi történhet, mint ami a Kaposvár-jelenség volt.

rusznyakgabor

Rusznyák Gábor elmondta, Kaposvár egyik ereje a vezető személyiségében rejlett és többek közt abban, hogy a rendezői gárda tagjai folyamatos szakmai párbeszédet folytattak egymással, így kialakulhatott közös gondolkodásmód, közös nyelv. “Szerintem ez elemi feltétele annak, hogy különböző ízlésű alkotók viszonylag egy minőségű előadásokat tudjanak létrehozni. A vidéki színházak esetében pont a az szokott lenni legnagyobb probléma – színház-szakmai értelemben –, hogy a néző más-más színházi minőséggel találkozik, ha egy operettre, mással, ha egy vígjátékra, s megint mással, ha egy kortárs drámára ül be. Ha színházi alapfogalmakról egyet tudunk gondolni mi, akik egy társulatot alkotunk, akkor a néző, noha más-más darabbal, színházi formával találkozik, de mindig ugyanazzal a minőséggel, színvonallal. Ma is vannak jó és erős színházi műhelyek, de olyan, mint Miskolcon, hogy ennyi rendező lenne együtt, nincs máshol (Kiss Csabával együtt öt színházi rendező szerződött Miskolcra – a szerk). Hogy ez működik-e „itt és most”, az majd kiderül” – fogalmazott Rusznyák Gábor a boon.hu-nak.

A lap arról is faggatta, mit jelent számára a színház. “Én a színházat asszociációs játéknak gondolom. Elolvasok egy darabot, eszembe jutnak róla dolgok, megfogalmazódnak kérdések, amiket továbbadok a színészeknek, akiknek szintén az eszükbe jut valami, és így tovább… Olyan ez mint kavicsot dobni egy tóba. Jó esetben hullámok verődnek. Az is jó, ha minden előadásnak külön világa van, külön világa tud lenni. Hangulata. Saját tere, levegője” – árulta el a rendező, aki első miskolci rendezéséről Háy János A Gézagyerek című darabjáról is beszélt. “Kiss Csaba igazgatói koncepciójában, amit együtt dolgoztunk ki, szerepelt, hogy minden évadnak meglesz az a kortárs szerzője, aki az egész szezonban a városhoz, a színházhoz kötődik. Az volt a megállapodásunk, hogy ezt az előadást most én állítom színpadra. Nemrég rendeztem Marosvásárhelyen A Gézagyereket, ötletként javasoltam Háy Jánost. (…) Egyszerűen arról van szó, hogy A Gézagyerek tűnt a leginkább annak a Háy-drámának, amelyik az itteni közönséget a legjobban megérintheti: hogy milyen az, amikor az emberek tömegének nincs munkája, milyen az, amikor a német megvette a gyárat, mi az, hogy alkoholizmus és így tovább. Ez a darab így alkalmas rá, hogy a közönség és mi, elinduljunk a színházról való közös gondolkodás útján” - közölte Rusznyák Gábor.

A teljes interjút itt olvashatja.

süti beállítások módosítása