Alföldi Róbert tárlatvezetést tart a Szépművészetiben

Színház az egész világ címmel csütörtök este különleges programmal várja a Szépművészeti Múzeum a látogatókat.

Workshop keretében marionett-bábut vagy hordozható zsebszínházat/bábszínházat is lehet készíteni újrahasznosítható alapanyagokból, eközben pedig Jazz Szalon és bórkóstoló várja a vendégeket.

A program a színház témáját járja körül: az este 10 óráig nyitva tartó Múzeum+ elnevezésű esten Alföldi Róbert kalauzolja a látogatókat, akik a Grund Színház előadásában a Sors fonala című, improvizációra épülő darabot is láthatják a múzeumban, de a Nemzeti Színház jóvoltából még színpadi jelmezekbe is bújhatnak. A program szerint 18.15 és 19.45 között Az Oziriszi misztériumdráma címmel tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők a Múmiák testközelben című kiállításon.

alfoldiAlföldi Róbert

Este 7 órától Alföldi Róbert színművésznek, a Nemzeti Színház igazgatójának vezetésével tekinthetik meg a kiállítást a látogatók, 19.30 és 20.45 között Sírás és nevetés: tragédia és komédia a Régi Képtárban címmel zajlik tárlatvezetés.
Este 8 órától angol nyelvű tárlatvezetést tartanak Painted Tragedies And Comedies In The Italian Galleries címmel.
A Grund Színház 20.15-től vendégszerepel a múzeumban, A sors fonala című előadásával, amelynek Andrew Hefler és Iványi Marcell a rendezője. A Grund színház társulata improvizációs előadásokat visz színpadra. A sors fonala című produkció kifejezetten a Szépművészeti Múzeum számára készülő előadás, amelyben a történeteket festmények és szobrok ihletik.
Az esemény látogatói jelmezpróbán is részt vehetnek a Nemzeti Színház jóvoltából: felpróbálhatják a jelmezeket, belebújhatnak valamely színpadi hős bőrébe, amit a múzeum fotósa meg is örökíthet.
Délután 6 órától workshop várja az érdeklődőket: marionettbábut készíthetnek újrahasznosítható alapanyagokból vagy hordozható zsebszínházat/bábszínházat alkothatnak. A szintén este 6-kor kezdődő dzsessz szalon vendége Skerlecz Gábor (harsona) és Juhász Attila (zongora). Valamint borkóstolót és -bemutatót is tartanak.

A részletes programról:

18.15 és 19.45 Az Oziriszi misztériumdráma – Kevély Flóra (Múmiák testközelben kiállításon)

19.00 Vendég tárlatvezetőnk: Alföldi Róbert színművész, a Nemzeti Színház igazgatója

19.30 és 20.45 Sírás és nevetés: tragédia és komédia a Régi Képtárban - Virág Ágnes

20.00 Guided tourin English! „Paintedtragedies and comediesinthe Italian Galleries” by Tünde Tuscher

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a tárlatvezetéseken - műtárgyvédelmi követelmények miatt – csak korlátozott létszámban, érkezési sorrendben lehet részt venni. Kérjük ennek szíves figyelembe vételét!

Inspiráció és improvizáció (Barokk Csarnok): 20.15  Vendégünk a 20.15  Vendégünk a Grund Színház

A sors fonala

Rendezők: Andrew Hefler, Iványi Marcell

Szereplők: Juhász Tünde, Kraszkó Zita, Elek Ányos, Fazekas Péter, Ferencz Attila Patak

A Grund színház társulata rövid és hosszú formátumú improvizációs előadásokat visz színpadra. A sors fonala című improvizáció kifejezetten a Szépművészeti Múzeum számára készülő előadás, melyben a történeteket festmények és szobrok ihletik.

"Annak, aki igent mond, a jutalma a kaland. Aki nemet mond, annak a biztonság." (Keith Johnstone)/

szinhaz

Jelmezpróba a Nemzeti Színház jóvoltából (Márvány Csarnok):

Bújj valamely színpadi hős bőrébe - próbáld fel a Nemzeti Színház értékes jelmezeit, fotósunk meg is örökít bennük.

18.00-21.30 Workshop (Reneszánsz Csarnok)

Készíts marionett-bábut újrahasznosítható alapanyagokból vagy hordozható zsebszínházat/bábszínházat!

18.00-21.30 Jazz Szalon (Márvány Csarnok): vendégünk Skerlecz Gábor (harsona), Juhász Attila (zongora)

Borkóstoló és –bemutató(Márvány Csarnok): vendégünk a Szent Tamás Pincészet, Mád – Tokaj-Hegyalja

forrás: kultography.hu

süti beállítások módosítása