Pénteken eldőlhet a Vörösmarty színház sorsa

Május 9.-én szerdán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság is meghallgatta a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára pályázókat.

A társulat Kunát, a szakmai bizottság Réthlyt, a szakbizottság Szikorát támogatta

A Szinhaz.hu információi szerint a szakbizottság közel öt percet adott az aspiránsoknak a bemutatkozásra, melynek során a pályázatukban foglaltakat kellett kiegészíteniük. A meghallgatáson tizenhárman adhattak le szavazatot, de több önkormányzati képviselő is megjelent. Az fmh.hu szerint a pályázók közül kilencen kaptak támogatást a grémium tagjaitól. Szikora Jánosra kilencen, Romvári Gergelyre öten, Kuna Károlyra ugyancsak öten, Seregi Zoltánra négyen szavaztak, míg Kárpáti Norbertre, Quintus Konrádra és Réthly Attilára egyaránt hárman voksoltak. Kamondi Zoltán pedig a Színház.hu-val azt közölte: "Sajnos már teljesen reménytelennek látom pályázatom elfogadását". Ezért döntöttem úgy, hogy nyilvánosságra hozza pályázatát.

Korábban a szakmai bizottság Réthly Attilát támogatta 6 szavazattal, ellenszavazat nélkül, Szikora János szintén 6 igen szavazatot kapott, és 1 nemet.

tobben

A jelöltek korábban a társulat előtt beszéltek terveikről

Bata János, a Vörösmarty Színház színésze a társulat előtti meghallgatáson biztonságot, folyamatosságot ígért és a nézőszám emelését, Kamondi Zoltán film- és színházi rendező pályázatának főbb elemei között az  összművészeti központ  elképzelést említette, Kárpáti Norbert színművész művészileg és a marketing tekintetében is megújulást sürgetett, Kuna Károly színművész, kifejtette, fontos a vezető személyisége, az, hogy e falak között próbáljanak meg emberek maradni.  Mihályi Győző színész a nagyszínházban a népszerűbb  műfajokat mutatná be,  a  Pelikánban  kamaradarabokat, kísérletező  előadásokat, a stúdióban és a kávézóban irodalmi esteket. A színház megbízott igazgatója, Quintus Konrád továbbra is az igényes  munkában hisz. Réthly Attila rendezőt művészeti tanács segítené, melynek tagjai: Miklósa Erika énekesnő, Lőrinczy György producer, Lőrinczy Attila dramaturg. Réthly tervei szerint a nagyszínházat a lehető legszélesebb műfaji skála jellemezné, a Pelikánt  mobil színházz formálná, független produkciókkal.
Ekkora város, három játszóhellyel sokkal több előadást érdemel - jelentette ki Romvári Gergely rendező, díszlettervező, aki szerint némi túlzással már csecsemőkortól a színházhoz kellene szoktatni a fiatalokat, az évi 20 előadásból 12-15 saját,  a többi befogadott lenne.
 Közérthető művészet, nemes szórakoztatás - ezek Seregi Zoltán rendező  pályázatának sarokpontjai. Dolgozatának fontos eleme a   rugalmas produkciós játékrend kialakítása. Úgy véli, hosszabb távon a fehérvári  teátrum 3 tagozatú lehetne,  így  idővel akár  nemzeti színház címet is kaphatna.
 Szikora János rendező, aki Csányi Jánossal közösen pályázott elmondta nem az elmélet, az esztétikai hitvallás a lényeg, hanem az, hogy abból a gyakorlatban mi valósul meg. Azt is kifejtette kiváló magyar regényeket színpadraállítására is gondoltak.

Forrás: fmh.hu, Színház.hu

süti beállítások módosítása