Jön az V. Monotánc Fesztivál

Az idei Monotánc Fesztivál az ötödik a sorban, a harmadik Budapesten, és az első a Bethlen Téri Színházban. A két dunaújvárosi és a MU Színházban és a Gödörben rendezett két budapesti után idén a befogadó helyszínné alakuló Bethlenben talál otthonra a fesztivál. Három este 3-3 szóló tánc produkció várja a közönséget, amelyeket az elmúlt évek kínálatából válogattunk. Az idei fellépők: Réti Anna, Kántor Kata, Fehér Ferenc, Gergye Krisztián, Újvári Milán, Zambrzycki Ádám, Góbi Rita, Virág Melinda és Gera Anita.

Miért monotánc?

A monotánc elnevezést a monodrámák ihletésére és mintájára alkottuk. Azokat az előadásokat soroljuk ebbe a körbe, amelyek alkotóik személyesvallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem (feltétlenül) azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szóló-előadások tartoznak a meghívott előadások körébe. Az idei előadások több mint felében a szólótáncos mellé zenész társ(ak) csatlakoznak, s van, ahol a szóló egy másik jelen lévő figura viszonylatában bontakozik ki.

monotanc_kantorkataKántor Kata

2005-ben Énekes István, a fesztivál ötletgazdája e sorokkal indította útjára a programot:

„A XXI. század elején már tudjuk, a technika szinte mindenre képes. Ha nem ma, hát majd holnap. Naiv ember, aki bármin meglepődik. A technika szülte szenzáció azonban holnapra szertefoszlik. Az értékek zűrzavarában a biztos támpontok egyike már évezredek óta az Egyszál Ember maga. Szellemi és fizikai teljesítményével, önként vállalt kitárulkozásával. A Monotánc Fesztivál felmutat néhányat ezekből a megfellebbezhetetlen értékű szellemi és fizikai teljesítményekből. A legkiválóbb kortárs táncművészek szóló – vagy majdnem szóló – produkcióiból. Szeretnénk, ha a Fesztivál évről évre a bátor emberek gyülekezete lenne, a mindig újat akaróké, akik nem rejtőzködni, hanem épp ellenkezőleg, kitörni akarnak.”

ujvarimilan_monotanc

Mi lesz az idei újdonság?

Újdonságként lesz TanzDanz – Jövőtánc az előadások szünetében, egy a sorozat számára is új helyszínen, a Bethlen kávézójában. Lőrinc Katalin Pusztai Gáborral, Katona Gábor Bede Péterrel, Bora Gábor pedig Benkő Róberttel improvizál. A fesztivál nyitónapján Aleszja Popova fotóiból nyílik kiállítás, a zárónapot pedig egy nyilvános beszélgetéssel nyitjuk: Juhász Dóra és Lőrinc Katalin tartanak duett-beszélgetést a szólótáncról – testről, szerepről, jelenlétről a kortárs táncszínpad.

monotanc_

Itt a teljes program

Május 16. szerda

18ó            Aleszja Popova fotókiállításának megnyitója – a kiállítást megnyitja Szipál Martin

19ó             Réti Anna: Vis-a-vis

20ó             TranzDanz: Jövőtánc – Lőrinc Katalin (tánc) és Pusztai Gábor (ütős hangszerek)

21ó             Újvári Milán: A keringőtől a mambóig

Gergye Krisztián: Adaptáció trikolor – szóló

Május 17. csütörtök

19ó             Kántor Kata és a Bélaműhely: ORIGO

20ó             TranzDanz: Jövőtánc – Katona Gábor (tánc) és Bede Péter (szaxofon)

21ó             Góbi Rita: Rejtőzködők – szóló változat (Andaxinház-produkció)

Zambrzycki Ádám: In'n'out – szóló változat (Zadam Társulat-produkció)

Május 18. péntek

17ó            Táncosparadoxon?

Duett-beszélgetés a szólótáncról – testről, szerepről, jelenlétről a kortárs táncszínpadon (Lőrinc Katalin és Juhász Dóra)

19ó             Fehér Ferenc: STiX 66

20ó             TranzDanz: Jövőtánc – Bora Gábor (tánc) és Benkő Róbert (bőgő)

21ó             Virág Melinda – Lukács Miklós (alkotó: Debreczeni Márton)

Gera Anita: Phainó (Magyar Táncműhely-(R)Evolúció-produkció)

Fotókiállítás: Aleszja Popova fotóiból

Jegyár egy előadásra: 2000 Ft, Diákjegy: 1200 Ft, Napijegy: 3000 Ft

A Jövőtánc programja ingyenes!

A fesztivál helyszíne:

Bethlen Téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.

Szervező:, Közép-Európa Táncszínház www.cedt.hu

süti beállítások módosítása