Költözik a Kabóca bábszínház

Szeptembertől a veszprémi helyőrségi klubban fogadja látogatóit a Kabóca bábszínház; addig búcsúbulit, Kabóciádét tartanak és folytatódnak a játszótéri foglalkozások.

Az erről szóló tájékoztatót Brányi Mária alpolgármester és Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója stílszerűen a Séd-völgyében található tematikus játszóterén rendezték, mivel a bábszínház ott tart óvodásoknak és iskolásoknak játékos foglalkozásokat.
Brányi Mária elmondta: a tematikus játszóteret az A part alatt... kezdetű gyermekdal alapján alakították ki, s bár fenntartási igénye nagyobb az átlagos játszótereknél, olyan különleges helyszín ez, ahol a családok nagyszerű élményekhez jutnak és amely alkalmas szerepjátékok eljátszására is. 
Megjegyezte: a játszótér használóitól egy kicsit nagyobb gondosságot várnának, de az önkormányzat igyekszik gyorsan pótolni az egyedi játékszereket, ha azok megsérülnek, megrongálják őket. 
A dal egyes részleteit ki is helyezték a játékokra, hogy azok is felidézhessék, akik a foglalkozásokon kívül érkeznek ide - fűzte hozzá az alpolgármester, aki reméli, hogy az A part alatt... után más dalokkal lehet bővíteni a bábszínházi foglalkozásokat, például helyi, veszprémi kötődésű történetekkel. Kérdésre válaszolva elmondta: a nyári szünet után folytatódó bábszínházi programban több száz gyermek vesz részt.

kaboca

Székely Andrea örömét fejezte ki, hogy a város rendelkezik egy ilyen játszótérrel; hétfőn délelőtt óvodásokkal, délután iskolásokkal ismertetik meg, játszatják el a gyermekdalt, melynek szereplőit meg is találják a játszótéren. A kiscsoportos foglalkozás kötődés a magyar kultúrához,a bábművészethez és a szerepjátékokhoz - sorolta. 
Hozzátette: a játszótéri foglalkozást bemutatják a június 15. és 17. között megrendezendő Kabóciádén is, amelynek idén a Séd völgye ad új otthont. Itt mutatják be a Kabóca új előadását, a Helka, a Balaton tündére című mesét.
A Kabóca hamarosan elköltözik régi helyéről és a helyőrségi klubban alakítja ki új színházát; ezért és a gyereknap alkalmából május 27-én búcsúbulit rendeznek, amelyen megjelenik Habakuk király és Boróka királyné, a színház valamennyi termét kinyitják a látogatók előtt és két előadást láthatnak a betérők - mondta az MTI-nek Székely Andrea.

süti beállítások módosítása