Az egyetlen "illúziófelelősről" - A trükkmester mesélt

A fővárosi Vígszínház alagsorában bújik meg Magyarország utolsó trükkmesterének műhelye. Kasztner Károly csaknem háromszáz darabhoz készített már furmányos kellékeket - azért, hogy a nézők színpadi illúziója tökéletes legyen. Lapszemle.

karoly

A Szabad Föld cikkéből:

Előttem az asztalon a Milady csillogó és szó szerint villogó ékszere A három testőrből. A sarokban Dorothy felragyogó cipője az Ózból. Amott meg a falra szegezve III. Richard feje, a többi élettelen maszk fölött. A teátrum féltett titkainak tudója most azt az apró lyukakon át "vérző" konyhakést mutatja, amellyel Kamarás Iván nyakát "vágták el" egy darabban.

Még fel sem ocsúdtam az előző ámulatból, már sarkig tárja a hűtőt: benne olyan mennyiségű vér, amit egy véradó állomás is megirigyelne. Már ha valódiról lenne szó - de ez a készlet itt Kasztner Károly saját titkos receptje szerint, házilag készült. A pontos arányokat jótékony homály fedi, de a hozzávalókat elárulja: a méz, ketchup, málna, kakaó és sűrített paradicsom elegyét nyolc órán keresztül, lassan főzi, hogy ilyen hiteles (és ha már gusztustalan, legalább jó illatú) legyen. Annak idején a West Side Story próbái alatt kísérletezte ki, és a "vérbő" daraboknál bizony megéri pepecselni vele - mert hát melyik színház bírná megfizetni a literenként 11 ezer forintos nyugati importvért?!

(…)

Ha egy darabot színpadra tűznek, a trükkmester is kap egy forgatókönyvet. A rendező beszélget vele, képeket, rajzokat mutat, ő hol és milyen fortélyokat képzelt el az előadás során - és a 65 éves "illúziófelelős" fogaskerekei is elkezdenek kattogni. Az ihlet nála mindig hajnalban jön, három után egyszerűen nem tud aludni, mindig töri a fejét valamin. Ha végre kipattan egy ötlet, akkor a megvalósítás mikéntje nem hagyja nyugodni. Először az otthoni kis műhelyében lemodellezi, elkészíti a makettet. Nem enged be senkit a szentélyébe, ilyenkor enni-inni is elfelejt. "Gyári hibás vagyok, a szakma degeneráltja: nem tudok kiengedni" - ismeri be, pedig saját bevallása szerint igencsak megsínylették már ezt a kapcsolatai.

Ha a rendező is rábólint, jöhet a kivitelezés a Vígszínház alagsorában megbújó kis műhelyében. (…)

Ekkora trükkarzenálban akadnak kedvencek. A dobogó tetején Robinson áll A padlás című musicalből: egy fogorvosi székből fabrikálta a robotot, amely vetít, forog, világít, emelkedik a feje, miközben a rádiós ott ül benne. Az Egy olasz szalmakalap című darabhoz egy hónapig készített egy olyan speciális széket, amelynek fickándoznia kellett, mintha szellem bújt volna belé, meg táncolnia, méghozzá úgy, hogy Rudolf Péter ült rajta. Sziszifuszi munka volt: egy igazi széket kis darabokra vágott, majd úgy rakta össze újra, mint egy marionettbábut. Saját bevallása szerint sosem volt olyan lámpaláza, mint amikor a földöntúli széket a színpad alatt mozgatta, pár centire az első sortól. A West Side Storyhoz egy régi Wartburgot alakított át amerikai rendőrautóvá, amit télen egy órával az előadás előtt már melegített, hogy a jeges utcáról szöges gumikon begurulhasson majd a színpadra.

(…)

A lelkes trükkmesternek egyetlen nagy teher nyomja a lelkét, amire az átvirrasztott hajnalokon még nem talált megoldást: ő a szakmájának egyetlen (ráadásul nyugdíjas) képviselője hazánkban. És ha nem talál követőre, akkor egyben az utolsó is. Márpedig Kasztner Károly nem szeretné a sírba vinni a tudását. Legalább rajta kívül még egy ember ismerje meg azokat az egyelőre hétpecsétesként őrzött, véres-szivacsos saját receptúrákat...

A teljes írást itt olvashatja.

Szerző: Szíjjártó Gabriella

süti beállítások módosítása