Omladozik a Csokonai Színház homlokzata

Eltávolítják az életveszélyes műkő díszeket a Csokonai Színházról. Több kisebb darab már korábban, magától lehullott a színházról, balesetet azonban még nem okoztak. A munka a hét végére befejeződik, és mintegy 2 és fél millió forintba kerül.

Omlásveszélyre figyelmeztetnek a táblák a Csokonai Színháznál, az épületet körbe is kerítették. Erre azért volt szükség, mert a homlokzatról már több műkődarab leesett, balesetveszélyes az épület környéke.

- Korábban már történt olyan eset, hogy parkoló gépkocsit rongált meg, de csak kis mértékben. Nagyobb káreset nem történt, de potyogtak le ezek a nehéz elemek – mesélte Pogácsás Róbert üzemeltetési vezető.

szinhaz0515

A szakemberek az épület összes díszét átvizsgálják. A balesetveszélyes darabokat pedig le is veszik, már több száz darabot szedtek le a Csokonai Színház épületéről. A műkőből készült dísz elég nehéz, egy-egy kisebb darab is 5-6 kilót nyom.

A Csokonai Színház homlokzatán több száz ablak van, ezeket mind műkő stukkókkal díszítették. A szakemberek a tervek szerint péntekre átvizsgálják az egész épületet és leveszik a balesetveszélyes darabokat. Az ellenőrzés és a díszek eltávolítása 2,4 millió forintba kerül, a költségeket a város fedezi. Azt, hogy mikor pótolják a műkőelemeket, egyelőre nem lehet tudni.

forrás: dehir.hu

süti beállítások módosítása