Múzeumok éjszakája: Oroszországban a kulisszák mögött

Az orosz fővárosban a színházi kulisszák mögé is betekinthetnek az érdeklődők, Novoszibirszkben pedig a mamutokkal ismerkedhetnek a látogatók szombaton, a múzeumok éjszakáján, amely valójában csak éjfélig tart.

Legalább félmillió embert várnak Moszkvában a hatodik alkalommal sorra kerülő rendezvényen, amelyben összesen 118 kulturális intézmény vesz részt, ezúttal már nem csak a múzeumok, hanem színházak, kiállítótermek és a pihenőparkok is. 
Először kapcsolódik be az akcióba a közkedvelt Gorkij park és 16 moszkvai színház. A múzeumok és a különböző kulturális intézmények többsége 18 órától éjfélig lesz nyitva, de egy sor program az éjjel is folytatódik. A helyszínek többségére ingyen, vagy nagyon olcsón lehet bejutni. 
A múzeumok és más intézmények különböző színes programokkal várják az érdeklődőket. A színházakban a kulisszák mögé is elkalauzolják őket, de lesznek táncmesterkurzusok, multimédia show-k, bálok, koncertek. Minthogy az előző rendezvényeken is hatalmas volt az érdeklődés, aki el akarta kerülni a sorokat, előre feliratkozhatott a rendezvényekre a múzeumok éjszakájára létesített külön honlapon. 

moszkva A múzeumokat Moszkvában már pénteken ellepték az érdeklődők, ugyanis egész nap ingyen lehetett azokat látogatni. Az éjszaka pedig különleges ünnepi koncert volt a Kropotkinszkaja metrómegállóban, a 77 éves moszkvai metró tiszteletére.
Novoszibirszkben a mamutoknak és dinoszauruszoknak szentelik a szombati különleges estét. A Föld őstörténete című kiállításon 500 millió évvel ezelőtti időkbe viszik vissza képletesen a látogatókat. A szibériai nagyváros természettudományi múzeuma ugyanis a kőkorszaki óceán helyén áll. A későbbi korszakokban a felszínen hatalmas mamutok és egyéb bundás ősállatok vonultak.
Cseljabinszkban ha nem is múzeumi tárgyú, de magyar vonatkozású rendezvényt tartanak. A dél-uráli régió nagyvárosában kétnapos Rubik kocka gyorsasági kirakóverseny kezdődött. A versenyzőknek nem mindennapi feltételek között is össze kell mérniük képességeiket: bekötött szemmel és egy kézzel is a lehető leggyorsabban kell kirakniuk a Rubik kockát. Az Ural Open 2012 elnevezésű versenyen egész Oroszországból összegyűltek a legjobb Rubik kockások.

süti beállítások módosítása