Ókovácsék ólomhátizsákkal futnak

“Futás ólom hátizsákkal” - e szavakkal jellemezte a Magyar Állami Operaház jelenlegi helyzetét Ókovács Szilveszter kormánybiztos, akit az elbocsátásokról és az Erkel felújításáról kérdezett a Világgazdaság.

A Világgazdaság cikkéből:

Arról, hogyan változott az Operaház jegybevétele az elmúlt évadban Ókovács elmondta: “Az Operaház jegybevétele nem csökken, sőt az előadások növekvő számával enyhén emelkedik. Nagy átlagban ahány előadást tartunk, annyi ezer a fizető nézők száma, idén 280 ezer körül várható. (…)Tavaly 8,3 milliárdot költöttünk, számlatartozás nélkül zártuk 2011-et. Idén hasonló a terv, de csak fejben, mert a társaságiadó-bevétel aligha teljesülhet, ha a sport idén is tarol ebben a körben. Muszáj 8 milliárd felett maradnunk, ami a versenytárs házak (Bécs, Párizs, Milánó) költségvetésének alig harmada. Legalább hadd fussunk az ólomhátizsákkal, mert térdre kényszerítve végünk lenne” – közölte a miniszteri biztos, aki elmondta, nem emelnek árat.

okovacs

A kérdésre, lehet-e gazdasági stabilitást teremteni úgy, hogy a kormányzat 30 százalékkal csökkentette a támogatást, majd ezt visszapótolta 1,4 milliárd forinttal Ókovács azt válaszolta: “Lehetetlen volna, és nem is a hektikusság miatt, hanem leginkább azért, mert a fent jelzett támogatási nívó alatt már semmi sem működik. Gyakran mondom: 12 játékosból 4-et kell elküldenünk. Marad nyolc, akik remekül kéziznek, hokiznak, pólóznak, két teniszpályán akár párost is játszhatnak. Egyet nem tudnak már: focizni”. Ókovács arról számolt be, hogy a 150-es közelében áll meg az elbocsátottak száma. 

“A nyár végi kinevezéskor nem hittem, hogy - kis túlzással - azt sem tudjuk, hány méter az Erkel Színház hossza. Az sem volt világos, hogy nem tudhatunk közbeszerzés alóli mentességet szerezni. Azóta kiderült, hogy semmi sincs asztalfiókban, hiába ígérte az előző kormányzat, hogy azért zárja be, hogy majd ki is nyissa az Erkelt - s mára az is biztos, hogy az uniós joganyag nem enged más, rövidebb utat járnunk. Viszont kiemelt beruházás vagyunk, és márciustól akkor is nyitunk második játszóhelyet, ha az Erkel netán csak őszre készül el. Plusz erőfeszítés a válasz a válságra: ha a szűkebb lehetőség inaktivitást és duzzogást szül, rossz spirálba tekeredünk. Kevesebből kell többet kihozni, ez csak átsrukturálással megoldható. Ha már keserű pirulát kaptunk a sorstól, legalább gyógyuljunk meg tőle - ezért léptük meg az évtizedek óta elmaradt korrekciókat” – fejtette ki Ókovács Szilveszter, aki elárulta, Leo Nucci és Ivan Magrí a Rigolettóban Miklósa Erika oldalán, Kurt Rydl és Rainer Trost a Szöktetésben Rost Andrea mellett; Venera Gimadieva mint Traviata, Paata Burchuladze a Szicíliai vecsernyében, a Marinszkij Színház sztárbalerinája a Diótörőben mutatkozik be a következő évadban.

süti beállítások módosítása