Öt napba sűríti újdonságait a Szigligeti Színház

Ismét megszervezi miniévadát a nagyváradi Szigligeti Színház: keddtől szombatig a 2011/2012-es évadban bemutatott színdarabok mindegyikét újra megnézheti, aki szeretné, illetve bepótolhatja, aki még nem látta. Az előadások mellett egyéb programokkal is várja közönségét a színház.

Kedden Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát játsszák el újra. A Keresztes Attila rendezte, nagy közönségsikernek örvendő színművet közönségtalálkozó követi. Szerdán délelőtt a színház saját szerkesztésében megjelent Szigligeti című kiadványt mutatják be a közönségnek, majd délután újra utazásra invitálja a publikumot Szabó K. István rendező, társulatigazgató: David Greig: Európa című drámája a Várad–Félixfürdő-vonatjáraton, illetve a fürdőhely állomásán játszódik.
Csütörtökön fotókiállítás nyílik a páholyzsebben, majd este Theodor Cristian Popescu rendezésében tekinthető meg újra Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből című drámája. A szerdai és a csütörtöki előadások után is közönségtalálkozón beszélgethetnek az előadásokról a színészekkel az érdeklődők. Pénteken délelőtt a Moszkvában tartanak felolvasást a színészek Caryl Churchill: Valahol című színművéből, este pedig a Léderer-malomban játsszák újra az évad utolsóként bemutatott darabját, az Oedipuszt.

oedipuszOedipusz (forrás: kronika.ro)

Szombat délelőtt az évadról tartanak kerekasztal-beszélgetést, este pedig a miniévad zárásaképpen a Szirmai–Bakonyi–Gábor szerzőtrió Mágnás Miska című operettjét játssza a társulat Tasnádi Csaba rendezésében. Ezután kerül sor az évadzáró színészbálra, amelyen idén rendhagyó módon a társulat tagjai számára hoznak létre jótékonysági alapot.
A miniévad első napján, május 22-én, kedden a 19 órakor kezdődő Liliomfi című előadást megelőzően és a szünetekben nyereményjáték részese lehet a közönség: egy 3 lej értékű sorsjegy megvásárlásával részt vesz az előadás végén megtartott sorsoláson, melyen három, a 2012/2013-as évadra szóló bemutatóbérlet (Szigligeti-bérlet), valamint értékes tárgyi nyeremények, műszaki cikkek találnak gazdára. A közönség ugyanakkor mától szavazhat kedvenc váradi színészére a társulat honlapján.

Nagy Orsolya/kronika.ro

süti beállítások módosítása