Vinnai András kabarét ír

Vinnai András három darabját játsszák jelenleg a fővárosban. A Gólem Színház múlt év szeptemberében mutatta be Lefitymálva című abszurdját a Sanyi és Arankában, amellyel - úgy tűnt - darázsfészekbe nyúlt. A szerzőt a stop.hu kérdezte. Szemléztük.

"A darabot felkérésre írtam - magamtól nem írtam volna ilyesmit, az biztos - ismertük már egymást a rendezővel. Olyan előadást akartunk csinálni, ami az antiszemitizmussal és a zsidó paranoiával egyszerre foglalkozik, úgy, hogy megpróbál nem elfogult lenni, igyekszik középen lavírozni. (..) Felkerültünk a Kurucinfóra, ráadásul azzal a szöveggel, amire számítottunk is: a pesti zsidó értelmiség lerántja az összeesküvés-elméleteket a pesti humor szintjére! De amúgy semmi más nem történt, ez meg benne volt a pakliban" - felelt Vinnai András a kérdésre, volt-e már balhé a Lefitymálva című darabból. Az író elmondta, noha a zsidó származásúakat sem kíméli az előadás, a darab Bálint Ház-beli felolvasásán sokan mosolyogva fogadták a hallottakat, és örültek, hogy már más hangnemben lehet beszélni a témáról.

vinnaiVinnai András forrás: jegy.hu

"Az előadás legsokkírozóbb jelenetében egy show-műsorban akarják összebékíteni a zsidókat és az antiszemitákat" - idézte fel a stop.hu riportere. "Az antiszemita azonban képtelen tetves zsidó helyett kedves zsidót mondani, és a zsidó származású művész sem képes önmagát kedves helyett tetves zsidónak gyalázni. Az adás botrányba fullad, a szembesített felek egymásnak ugranak, a műsorvezető elborult aggyal, üvöltve jelzi az adás végét: Hölgyeim és uraim, hát így állunk! Így állunk?" - kérdezte a lap Vinnait, aki úgy felelt: "Azt hiszem, igen". 

A szerző elárulta, tollából nem számíthatunk a közeljövőben hasonló neuralgikus problémák feldolgozására, hiszen nincs benne túlzott elhivatottság a társadalmi problémák feszegetésére. Legközelebb Mózsik Imrével ír egy kabarét a Mikroszkóp Színpad számára. A darab egy erdészről szól, aki megtalálja a humor forrását, és onnan ömlenek a humorok...

A teljes interjút itt olvashatják.

süti beállítások módosítása