Poszt 2012: Békét és szakmaiságot ígér Márta

Új helyszíneken és új struktúrában, stabil költségvetéssel rendezik meg a 12. Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), amely az idén először a teljes színházi szakmát lefedő fesztivállá vált - hangzott el csütörtökön a színházi seregszemlét beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

A június 7. és 16. között zajló POSZT-on összesen 13 társulat lép fel 27 előadással, a versenyprogramba 14 produkció került. A fesztiválon összesen 246 programot tartanak mintegy 600 fellépő részvételével - jelentették be a sajtótájékoztatón. Elhangzott, hogy a fesztivál újra stabil költségvetéssel rendelkezik, Pécs városa 75 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap 30 millióval, az Emberi Erőforrás Minisztériuma (EMMI) 45 millió forinttal támogatja a rendezvényt.     

Hammerstein Judit, az EMMI helyettes államtitkára kiemelte, hogy a POSZT mára a magyar színházi szakma legrangosabb eseménye lett. A politikus hangsúlyozta: a tavalyi csökkentett támogatás után a tárca az idén visszaállította a "régi rendet", azaz Pécs városával fele-fele arányban támogatják a rendezvényt. Szerinte ezzel biztos gazdasági alapra helyezték seregszemlét. Leszögezte, hogy a támogatási pénzek már elérhetőek a szervezők számára. A helyettes államtitkár üdvözölte azt is, hogy megváltozott a POSZT tulajdonosi szerkezete. Szerinte azzal, hogy a Magyar Teátrumi Társaság is 16,6 százalékban tulajdonos lett, a fesztiválon a teljes színházi világ képviseltetheti magát.     

poszt1

"Tíz napra béke és szakmaiság költözik Pécsre"

Márta István, a fesztivál művészeti vezetője kiemelte: az idei program ugyan "gyötrelmesen" született, mégis a magyar színházművészethez méltó válogatás kerül a közönség elé. Szerinte az idei seregszemle megmutatja, hogy a színházi szakma egységes, nem jobb- és baloldalból áll. "Tíz napra béke és szakmaiság költözik Pécsre" - hangsúlyozta a művészeti vezető.     

Stenczer Béla fesztiváligazgató a rendezvénysorozat megváltozott szerkezetét ismertette. Mint fogalmazott, a rendezvény centruma továbbra is Pécs belvárosa lesz, noha több ottani kulturális intézmény bezárt. A központi helyszín a Pécsi Nemzeti Színház lesz, de a Művészetek Háza is számos programnak ad otthont, itt kiállításokat, előadóesteket láthat a közönség. 
A Martyn Galériában Életművem nincs, csak életem van - Száz éve született Várkonyi Zoltán címmel nyílik kiállítás, a Palatinus Hotel sörözőjében pedig fotókiállítás látható a fesztivál díszvendégéről, Cserhalmi Györgyről. A Pécsi Galéria és Pincegaléria ad otthont a Látványtér 2012 - Az év díszlet- és látványtervezője című tárlatnak.     

1

Lesz Magyar Teátrum Sátor

A fesztivál három szabadtéri helyszínen várja a közönséget, emellett új helyszínként kapcsolódik a programsorozatba a Magyar Teátrum Sátor. Fekete Péter, a Magyar Teátrumi Társaság képviseletében elmondta, hogy a Széchenyi téren felállítandó gömbsátorban hatvan program kap helyet és mintegy 30 intézmény képviselteti magát. Reggelente gyerekprogramokkal kezdenek, majd beszélgetések hallhatók, este színházi előadások láthatók, éjjelente pedig színházi kötődésű filmeket vetítenek. A sátor költségvetése 7,5 millió forint, amely kiegészül a résztvevő színházak hozzájárulásával is - tette hozzá újságírói kérdésre válaszolva.

Jön a FESZTáv

Stenczer Béla megjegyezte: számos program a Zsolnay Kulturális Negyedbe költözött, a belváros és a kultúrközpont között kisvonat szállítja majd a fesztiválozókat. A Zsolnay Negyed ad otthont számos gyermekprogramnak, a Független Előadóművészeti Szövetség FESZTáv elnevezésű programsorozatának, performanszoknak, valamint a főiskolások-egyetemisták vizsgaelőadásainak is. A Glinkgo Gasztro Korzón színházi-gasztronómiai programokat kínálnak, valamint itt lépnek fel a színészzenekarok is. A Pécsi Horvát Színház a helyszíne a Nemzetiségi Színházi Fesztiválnak; a mini seregszemlén négy nemzetiség hat előadása lesz látható, többségük magyar nyelven.     

A versenyprogramot a szakmai testületek által delegált tagokból álló zsűri értékeli. A grémium tagja lesz Takács Katalin színész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas, a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója. A színész zsűriben Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor kapott helyet. Az előadásokat a közönség zsűrije is értékeli, a háromtagú grémiumot sorsolással választották ki.

2

InterPoszt kisvonat indul!

A POSZT szervezői a találkozó honlapján bejelentették, hogy a városszerte ismert kisvonatot vetik be a közönség két helyszín közti szállítására. Az InterPoszt kisvonat a Színház tér és a Zsolnay Negyed Major utcai bejárata között szállítja az utasokat. A szervezők megkeresésünkre elmondták, hogy a kerekeken guruló kisvonat minden óra 10 percekor indul a színház elől, és várhatóan óra 20-kor fut be a Negyed bejáratához. A kisvonatot a POSZT fesztiválkártyájával ingyen lehet használni. A szervezők hozzátették, hogy a menetrend még módosulhat a napokban, mivel még finomítani kell a programok miatt az indulási és érkezési időket.

Kapcsolódó anyag:

... István díszlettervező, Takács Katalin színész dönt majd a díjak zöméről. A Színház.hu arról kérdezte őket, miért vállalták a posztot a POSZT-on. Lőkös Ildikó dramaturg válaszol: Miért vállaltad ...»

süti beállítások módosítása