Az ország legnagyobb lakodalma a Dóm téren

Fergeteges lakodalom várja a Szegedi Szabadtéri Játékokon az érdeklődőket július 13-án és 14-én: több mint háromszázan ropják majd a színpadon, színpompás Kárpát-medencei lagzi kerekedik majd a közönség örömére. Nem kisebb művészek, mint Novák Péter, Csuja Imre és Herczku Ágnes „vezetésével” zajlik majd az ország legnagyobb lakodalma.

Hegyen-völgyön lakodalom

Mini lagzival indul és dél-alföldi csárdással zárul a Hegyen-völgyön lakodalom, a Kossuth-díjas Novák Ferenc új táncműve, mely az idei Szegedi Szabadtéri Játékok második bemutatója lesz. Novák Tata – ahogyan az egész országban ismerik a népszerű koreográfust, rendezőt – hosszú éveken keresztül dolgozott nyaranta Szegeden, hiszen ő volt a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetője. Több mint negyven évre visszatekintő szakmai kapcsolat fűzi őt a szegedi szabadtérihez.

Tavaly, 80. születésnapja alkalmából kapta a lehetőséget Bátyai Edina igazgatótól, hogy megrendezze a fesztivál új néptáncbemutatóját. Az előkészületek a nyári premierre már meg is kezdődtek, a produkcióban magyarországi és határon túli együttesek fergeteges lakodalmat kerítenek majd a dóm színpadára.

„A máig legendás, 1972-es előadás címét megőriztük – mesélte a koreográfus a koncepcióról. – Az volt az első alkalom, amikor a Szegedi Néptáncfesztivál beköltözött a Dóm térre. Természetesen ugyanazokkal a lakodalmi szituációkkal, dramaturgiai pontokkal állítjuk színre: ugyanúgy láthatnak a nézők legény- és leánybúcsút vagy épp menyasszony kikérést. Annyiban azonban mégis más lesz a negyven évvel ezelőttihez képest, hogy azóta számos új ismeretanyag gyülemlett fel. Ebben a Hegyen-völgyön lakodalomban már sok olyan táncgyűjtést is bele tudunk tenni, ami a korábbiban még nem volt lehetséges.”

Novák Ferenc elmondta, Budapestről érkezik a Bihari János Táncegyüttes és a Vasas Művészegyüttes, Szegedről "minden együttes, ami elképzelhető", emellett szlovák, román, szerb és horvát táncosok is részt vesznek az eget rengető mulatságban. Az előadás a 2012-es Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál záróakkordja lesz.

süti beállítások módosítása