"Vagy felszállsz a hajóra, vagy ottmaradsz a parton" - Danis Lídia válaszolt

A szegedi színművész, Danis Lídia Dömötör-díjat kapott a Hedda Gablerben nyújtott alakításáért. A szegedma.hu-n a közönség kérdezhetett tőle. A lapnak többek között arról is mesélt, hogyan tud kisgyermekes anyukaként játszani, piacra járni, főzni és gyereket nevelni.

A szegedma.hu (élő) interjújából:

– Két éve van itt, hogy került Szegedre és hogyan ment a beilleszkedés, milyen volt városunkba költözni?

– Gyorsan kerültem ide, egy kisgyerekkel a karomon. A férjem utánam végzett a színművészetin és a Tisza-partra szerződött. Én a Vígszínházban játszottam, de egyedül nehéz volt a gyerekkel Budapesten, így Eszenyi Enikő és Juronics Tamás segítségével kerültem ide. Soproni vagyok, és soha nem voltam ilyen távol otthonról. Szeretek itt lenni, úgy érzem hazajöttem. Egy baja van a városnak, hogy messze van Soprontól.

– Van-e példaképe, a szakmában léteznek mesterek még, vagy az út inkább az, hogy minél előbb megtalálni a saját hangot, s azt csiszolni?

– Nagyon fontos a kérdés, hiszen hatalmas szükség van ideálokra. A Vígszínházban olyan emberekkel játszhattam együtt, mint Harkányi Endre, Kern András vagy Eszenyi Enikő. Ott jobban tagozódtak a generációk, Szegeden ez kevésbé van jelen. Viszont, ha a kedvenc színésznőmre kíváncsiak, ő egyértelműen Kerekes Éva!

De mondok egy példát a kezdő és a mester szint közötti különbségre. Papp Verával játszottam együtt egy darabban. Volt egy olyan jelenet, mikor egy-egy széken ültünk, hol ő, hol én mondtam egy poént. Vera mindig nyílt színi tapsot kapott nálam meg néma csend. Papp Vera annyit mondott: vagy felszállsz a hajóra, vagy ottmaradsz a parton. Fel kell venni a tempót, különben nem lesz sikered.

Fotók: Gémes Sándor, szegedma.hu

– Van egy kisfia, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát, a gyermekneveléssel?

– Van egy csodálatos bébiszitterünk, a Kriszti: ő kaphatna öt Dömötör díjat is! Úgy élünk, mint bárki, akinek kisgyermeke van. Rohanunk, szervezkedünk. Annyiban speciális a helyzet, hogy éjszaka dolgozunk, de Kriszti mindent elintéz, ő a mi csodánk.

– A Dömötör-díjat a Hedda Gabler főszerepéért kapta. Azt mondják, hogy ez a szerep a női Hamlet. Ön is így gondolja?

– Eddig nem nagyon beszéltem róla, de erre a szerepre nem kellett készülnöm, érzelmileg legalábbis semmi képp. Ősszel meghalt az édesanyám – erre nem lehet felkészülni, és megemészteni sem tudom, amíg élek. Novemberben eltemettem, januárban pedig elkezdtem próbálni ezt a darabot, így szinte egy terápia volt számomra ez a munka. Akkor érkezett az a darab, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. A rendező, Attila azt kérte, hogy ne pusztán egy alakítás legyen a darab, hanem tegyem oda a nézőknek az életemet. Mert el lehet játszani valamit, de ha őszinte vagy, egészen más kerül a színpadra. És mi hatan a Hedda Gabler színészei tényleg szinte belehaltunk a színdarabba.

Ha döntenie kellene, akkor színház, vagy egy filmszerep közt választana? És egyáltalán milyen előnyök, szempontok jellemzik az egyik, s milyen a másik területet.

– Voltam olyan helyzetben, hogy színházi szerződés miatt kimaradtam egy filmből. Ma Magyarországon nincs választási lehetőség, sokkal több a színház, mint a mozi. Egyszerű: ami jön, arra igent kell mondani. Egy igazán komoly, svájci produkció előtt állok. Cigány témájú film lenne, sok konkrétumot még nem tudok róla elárulni, de a tárgyalások elején kissé megilletődötten hívtak fel, hogy csak az a probléma, hogy gonoszt kellene játszani. Ez nem gond, egy feladat, kihívás, munka és örülök neki – válaszoltam.

– Mit gondol a közszínházról, és az alternatív színházról – van átfedés?

– Egyre több az átfedés, kedvenceim közé tartozik Pintér Béla társulata és a Krétakör is például. Mindenki egyre vadabbul keresi a helyét, és azt, hogy miként tudja megvalósítani magát. Én nagyon drukkolok az alternatív színháznak, de a közszínháznak is!

A teljes interjút a szegedma.hu-n olvashatják.