A kitaszított - Multimédia opera világpremier Mannheimben

Olga Neuwirth The Outcast (A kitaszított) címmel komponált multimédia operát Herman Melville novellái alapján; a 19. századi amerikai írót a Moby Dick című művéből készült film tette világszerte közismertté. Az operát pénteken mutatta be a Mannheimi Nemzeti Színház operatársulata.

Olga Neuwirth operájának egyik hőse maga az író, akit idős korában ábrázol a kortárs mű - áll a színház hírlevelében. Melville, aki egyébként vámtisztviselőként dolgozott, saját életének eseményeit dolgozta föl kisregényeiben, novelláiban. Hatalomról, kiszolgáltatottságról írt, műveiben különös szerepet játszik a végtelen tenger, amely egyszerre jelképezi a természet legyőzhetetlen erejét és a megnyugvást, a lelki bajokra gyógyulást adó szépséget.
A Moby Dick sokkal több, mint kalandregény, rendkívüli hatást gyakorolt a 20. századi modern prózára. Nemcsak az irodalomra hatott, hanem a zenére is, hiszen Benjamint Britten is Melville kisregénye alapján komponálta talán legdrámaibb operáját, a Billy Buddot - emlékeztet a színház összegzése.

olga_neuwirthOlga Neuwirth (forrás: images.google.com)

A mannheimi előadásban megszólal az autentikus Britten-énekes, az 1986-ban elhunyt Peter Pears hangja. Olga Neuwirth úgy véli, hogy a filmes elemek, montázsok, az intermediális felfogás nem csupán a művészetek szintézisét fejezi ki, hanem a képzelet és irracionalitás kapcsolatát jeleníti meg.
A 44 éves osztrák kortárs zeneszerző David Lynch Lost Highway (Útvesztőben) című filmje alapján Elfriede Jelinek librettójból 2003-ban komponált operát. Már a bécsi egyetemen foglalkoztatta a film és a zene kapcsolata, diplomamunkáját a francia rendező, Alain Resnais munkássága ihlette. Amerikai tanulmányai után a párizsi kortárs zenei központban, az Ircamban dolgozott. Trombitakoncertjét Pierre Boulez vezényletével 2006-ban mutatta be a Bécsi Filharmonikus Zenekar. A Lost Highway-t 2009ben bemutatta az Angol Nemzeti Opera (ENO), a produkció elnyerte a South Bank díját. 
Olga Neuwirth már pályája elején rangos díjakat nyert (Hindemith-, Ernst Krenek-díj), majd megkapta heidelbergi úgynevezett Művésznődíjat (Künstlerinnenpreis), 2010-ben a Louis Spohr-elismeréssel jutalmazták, és kitüntették az osztrák állami díjjal is.

süti beállítások módosítása