Tehetséges amatőr színészek hódítanak a lengyel színpadokon

Tehetséges amatőr színészek hódítanak a lengyel színpadokon: a közönség soraiból kivált szereplőket saját tapasztalataikról megszólaltató előadások külföldi fesztiválokon is nagyszerűen szerepelnek.

A legsikeresebb a varsói színművészeti intézet (Instytut Teatralny - IT) mellett működő Női kórus (Chór kobiet) egy társadalmi projekt, amelyben 25 különböző szakmát és több korosztályt képviselő nő a kórusszínházat modern formában idézi fel. Ókori és kortárs szövegek közvetítésével a nemi szerepek betöltéséhez kapcsolódó elnyomást írják körül. A jelenleg nyugat-európai turnéra készülő projekt Magnificat című előadása nemcsak a hazai fesztiválokon, hanem például kínai és japán seregszemléken is szenzációs fogadtatásnak örvendett.

chor_cobietChor cobiet (forrás: images.google.com)

A fővárosi IT-ben ezen kívül a fogyatékkal élőket, illetve a bármilyen módon kiközösítetteket is megszólaltatják: a Dagadtak (Grubasy) című előadásban a jelenleg érvényes szépségkánontól távol álló testes nők és férfiak - köztük az egyik lengyel bank vezetőségének tagja is - külső és belső erényeikre mutatnak rá - írta a Rzeczpospolita című lap.
Bartosz Szydlowski, a krakkói Új Fürdő (Nowa Laznia) nevű színház igazgatója szerint "a lengyel hagyományban a színház gyakran közösségi tapasztalatokra utal", de a nem ritkán hermetikus közösséget általában csak a színpadon belül építi fel, így a nézőnek csak a profán kívülálló, a fogyasztó szerepe jut, ami csökkenti a kultúra társadalmi jelentőségét. A társulatok tehát a közönség megszólaltatása által az alkotás folyamatában is szerepet vállaló társadalom nevelését vállalják.

MTI

süti beállítások módosítása