A mindent felülíró közös nevező - Évadzáró Kaposváron

Ma, június 8-án tartotta évadzáró társulati ülését a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. Rátóti Zoltán igazgató évadértékelőt tartott, Szita Károly polgármester pedig megköszönte a társulatnak az egész éves munkát.

Rátóti Zoltán igazgató köszöntötte Babarczy Lászlót, a társulat örökös tagját, aki szintén eljött a társulati ülésre, majd a direktor évadértékelő beszédében megköszönte a társulat minden tagjának – díszítőktől, világosítóktól, kellékesektől a hangosítókon, öltöztetőkön, mosodai, varrodai, irodai munkatársakon keresztül a színművészekig azt a hatalmas munkát, amit idén befektettek. Visszafelé haladva az elmúlt estével kezdte az évad értékelését: csütörtökön tartotta a színház évadzáró gálaestjét, és az egész évi megfeszített munka után ezen az utolsó estén a fellépők annyi figyelmet és energiát kaptak a nézőktől, amit érdemes elraktározni azokra az időkre, mikor megfáradnak, türelmetlenek lesznek, vagy mikor – érző emberek lévén – elhatalmasodnak rajtuk az indulatok. A nehezebb időszakokban az ember hajlamos megfeledkezni ezekről a megnyugtató energiákról, melyek feltöltik a munkára. Az elmúlt évadban pedig jutott munka bőven.

Az igazgató megköszönte a társulat kitartását, alázatos és odaadó munkáját, mely után büszkén és nyugalommal élvezhetik a feltöltődés időszakát. Elmondta, hogy maximalista lévén ő maga sosem lesz teljesen elégedett semmilyen munkával (magát illetően sem), de biztonsággal állíthatja, hogy mindenki mögött tisztességes és minden erejét igénybe vevő munka áll, melyre mégis megelégedéssel gondolhat.

vadzr_2

Az évad értékelésekor saját magának is felidézte igazgatói pályázatát, hogy összegezze, mit sikerült megvalósítani belőle, és mik azok a feladatok, amik a következő évadban várnak még a társulatra és rá. Sztanyiszlavszkij szavait idézte: „A társulat szellemi-lelki egységének megteremtése a színházvezetés egyik sarkalatos pontja. A termékeny, szeretetteljes színházi légkör vonzerőt gyakorol, felkelti a néző vágyát, hogy abból ő is részesüljön. Ez közös minőségi munka eredménye, ekkor válik a társulat közösséggé, illetve ekkor alkot egy nagyobb közösséget a társulat és az azt befogadó város.” De hogyan alkossunk színházi közösséget? Sztanyiszlavszkij ezt írja: „Eszményi esetben a művészi együttes megteremtése a hasonló gondolkodású emberek szövetségének megteremtését jelenti. Gyakorlatilag azonban ez a probléma szinte megoldhatatlan, miután nem csak különböző színészi egyéniségekkel van dolguk, hanem művészi és módszertani szempontból különbözőképpen nevelt emberekkel.”

Rátóti Zoltán szerint ezen érdemes munkálkodni, okkal remélve, hogy megerősödik ez a művészi alkotóközösség, hiszen egy közös nevező mindenképpen van a Csiky Gergely Színház társulatának minden tagjában: a színház szenvedélyes szeretete. Ha nem így lenne, nem ülnének most itt az évadzáró társulati ülésen. Nehéz ma a sok megosztottság közepette közös nevezőket találni. És ez a közös nevező óriási kincs, mert mindent fölülír. Van még egy dolog, ami összekovácsolja ezt a társulatot: a közös cél, ami mindennél előbbre való. Ez a közös cél pedig: jó előadásokat létrehozni. Ezért dolgozik minden egyes társulati tag. A munkához pedig erőt ad, és a mindennapokat megfényezi, ha tisztelni tudjuk a másikat, ha örülni tudunk a másiknak.

vadzr_1

A következő évad első bemutatóira való készülés már elkezdődött, folynak A helység kalapácsa próbái, a Szép Heléna énekpróbái és az Éjjeli menedékhely olvasópróbája is megvolt már. A nyári szünetre feltöltődést és sok pihenést kívánt a direktor, majd átadta szót Szita Károlynak, Kaposvár város polgármesterének. Szita Károly – miután köszöntötte Babarczy Lászlót, akivel közel másfél évtizeden keresztül dolgoztak egymás mellett – gratulált a közönségszavazás díjazottainak. Nemcsak a maga nevében, de sokak véleményét tolmácsolva köszönte meg a társulat munkáját. Elmondta, hogy a színházszerető emberek értékítéletét mutatja természetesen a bérlet és jegyvásárlás is, de az a vélemény is, amit elmondanak egy-egy beszélgetés alkalmával. Amit a városban, az utcákon is hallani. Külön megköszönte azt az alázatot, amellyel a színházigazgató két évvel ezelőtt megkezdte munkáját Kaposváron. Elmondta: tudja, mennyire fontos volt Rátóti Zoltánnak a magyarföldi polgármestersége, a Zala megyei falu közösségében végzett munkája. Polgármesteri posztjáról való lemondása volt hosszú távra szóló elkötelezettségének egyik legnagyobb bizonyítéka, melyet szintén tisztelet illet. A polgármester úr kijelentette, hogy Kaposvár város vezetése szintén hosszú távon kíván gondolkodni a jelenlegi színházvezetésben és a jelenlegi társulatban.

A Csiky Gergely Színház 2012/2013-as évadának munkája a nyári Városmajori Szabadtéri Színpad vendégjátékai, és az Ördögkatlan Fesztiválon esedékes első bemutató (Petőfi – Ferenczi: A helység kalapácsa – zenés vásári komédia) után augusztus 21-én kezdődik. Az első premier a gyerekeknek szól: Szabó Magda Tündér Laláját szeptember 18-án mutatja be a színház Kelemen József rendezésében. Az ősszel megrendezésre kerülő Vidéki Színházak Találkozójára pedig A szent család című előadás hivatalos.

süti beállítások módosítása