Kiss Csaba: "Az operafesztivál Miskolc egyik védjegye"

Az operafesztivál Miskolc egyik védjegye. Fontos a város számára, hiszen erről az egész ország tud, külföldön is ismert rendezvény - jövőt lehet rá alapozni. Erre hívja fel a figyelmet Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója a boon.hu interjújában.

Megnyílt az Operafesztivál:

Látványos nyitóparádéval, jelmezes zenés felvonulással megkezdődött péntek este az operafesztivál Miskolcon, a Bartók+Puccini rendezvény számos színházi, közterületi produkcióval június 17-ig várja nem csak az opera szerelmeseit a borsodi megyeszékhelyen.

Szerényebb lett az idei operafesztivál, amelynek megnevezéséből a nemzetközi is kikerült, a rendezvény pénzügyi támogatásának csökkenése miatt a Kolozsvári Magyar Opera Triptichon-előadásának lemondására is rákényszerültek a szervezők.
Mindettől függetlenül pazar, ám a korábbi évekhez képest szerényebb felvonulással nyitott a rendezvény, amely idén - az új vezető, Kesselyák Gergely szándékai szerint - utcán, téren, közterületen is várja a városlakókat, és mindazokat, akik ellátogatnak a fesztiválra.
A péntek esti nyitóparádét követően Puccini életéről és munkásságáról tartottak előadást, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig a fesztivál névadójának, Bartók Bélának a remekei - A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin - kerültek színre.

feszt A kolozsvári társulat elmaradó előadása helyett egy ingyenes operaelőadással várják a közönséget. A Bartók + 2 Szakáll című produkcióban a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszékének Bárdi Sándor Opera Stúdiója adja elő Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és Offenbach Kékszakáll című művét a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában június 14-én, csütörtökön este 9 órától.
Az utcai produkciók közül kiemelkedik Puccini Toscája, a háromfelvonásos darab első két részét június 11-én és 13-án a Szent István téren mutatják be, a teljes, három felvonásos előadást pedig a város "tetején",  a kilátónál adják elő június 15-én.

A boon.hu cikkéből:

A boon.hu Kiss Csabát kérdezte az Operafsztiválról. Felvetette: szorosabb együttműködésre lenne szükség a színház és az operafesztivál között, például azért, mert a nemzeti színházi státusz elnyeréséhez a színháznak évente két operaelőadást kell létrehoznia, miközben a fesztiválnak is szüksége van operaelőadásokra.
Kiss Csaba így válaszolt: "Az operafesztivál Miskolc egyik védjegye. Meggyőződésem, Kesselyák Gergelynél alkalmasabb embert egy ilyen rangú kulturális fesztivál vezetésére nehezen lehet találni." Az operafesztivál igazgatójáról elmondta még, "nagyon ritka, hogy valakinek egyszerre legyen szervezési tapasztalata, ismertsége, gondolata és ambíciója megcsinálni, amit eltervezett." Kiss később csöppent bele a történetbe, hiszen idén februárban választották meg igazgatónak, ekkor az operafesztivál alapstruktúrája már készen volt, ahol a színháznak játszási helyként jutott szerep. "Mi ebben az idei operafesztiválban baráti csendestárs vagyunk."- tette hozzá.

17Kiss_Csaba

A riporter emlékeztette Kiss Csabát, igazgatói pályázatában következő évtől két kapcsolódó fesztivált is ígért. A kérdésre, vajon tarthatónak véli ezt a vállalást, a miskolci színház igazgatója úgy felelt, minden energiájukat lekötötte a háromszáz embert foglalkozató színház átvétele, s ezt az operafesztivál szervezése közben nem lehet megtenni, így idén "nem is tudtak volna benne lenni". Kissnek erős meggyőződése, "ha Miskolc kulturális tényezőként regionális, vagy országos szerepet szeretne játszani, a kulturális fesztiválok hálózatát kell felmutatnia." Hozzáfűzte, a népszerű operafesztivál mellé pályázatukban odatették az európai színiakadémiák fesztiválját, és a határon túli magyar színházak fesztiválját. Ehhez jönne még ősszel a Cinefest. "Az európai színiakadémiák találkozója nagyon közel áll a megvalósításhoz. Nyertünk a Nemzeti Kulturális Alaptól 6 millió forintot a tervünkre, és az általunk megkeresett főiskolák és egyetemek illetékesei szinte egy emberként mondták, hogy jönnek, és nagyon örülnek a kezdeményezésünknek. Az első miskolci fesztivál 2013. február 5. és 10. között szerepel a műsortervünkben" - vázolta fel a terveket az igazgató.
A felvetésre, miszerint tudna-e a színház olyan kortárs operaelőadásokkal társulni, melyek népszerű és közérthető témákat dolgoznak fel - hiszen ezek az operafesztiváli tervek -, Kiss Csaba azt felelte, először azt kellene tisztázni, hogy a város mit szeretne a fesztiváljaival. Ezután következhetne az, hogy például a színháznak milyen szerepet szán ebben. "Jelenleg az egyik alvállalkozó vagyunk, de Kesselyák Gergely és az opera műfajának szeretete miatt is szívesen engedném közelebb magamhoz a fesztivált. A pályázati rendszer sajátosságai miatt viszont meg kell tartani az önálló szervezeti formákat: hiszen egy szervezet egy pályázatot nyújthat be. Én azt javasoltam, hozzunk létre egy olyan irodát, amelyben három kulturális menedzser szervezi ezeket a fesztiválokat, hozzá a támogatókat, ezen dolgoznak, és a gazdasági, a műszaki, a színházi hátteret a színház adja. Ez költségvetési szempontból is hatékony, azonos szellemiséget képviselni tudó forma. A legnagyobb rendezvény persze mindig az operafesztivál marad: ha megszületik a kortárs népopera, ahogyan azt Kesselyák Gergely szeretné, az egészen más dimenzió, mint a mi kisebb fesztiváljaink" - fejtette ki gondolatati Kiss Csaba.

süti beállítások módosítása