Színházi tábor a Magyar Színházban!

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai különleges előadásban elevenednek meg a Magyar Színház színpadán.

Az produkció résztvevői, szereplői két napos intenzív próbafolyamat során közös előadást hoznak létre „A nagy kerítésfestés” című program győzteseivel, a Mágnes Színház gyermektársulatával. A színészek, színiakadémisták és a gyerekszereplők rendhagyó, közös színpadra lépése június 10-én, vasárnap 15 órától a nagyközönség számára is nyilvános.

kerites

"A nagy kerítésfestés" a Pesti Magyar Színiakadémia és a Magyar Színház színpadi tehetségkutatója, melyet 10 és 20 év közötti fiataloknak hirdettek meg az április 2-ai Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja alkalmából. A színjátszó csoportok elkészítettek egy kb. 10 perc játékidejű jelenetet a Tom Sawyerből, s annak rögzített változatát DVD-lemezen eljuttatták zsűrizésre. A következő fordulóba jutott csapatok – az előadás színiakadémista szereplőinek segítségével – 3 hét próba után főpróbatábor keretében mutatták be az előadást nagyszínpadi díszlettel és szcenikai kerettel.

 

 

süti beállítások módosítása