Margitai Ági: "Művészileg csak egy szakma van"

Margitai Ági, a POSZT színész zsűrijének tagja, július 12-én lesz 75 éves. A művésznővel Szentgyörgyi Rita készített interjút a hvg.hu számára. Szemléztük.

"Idén a Magyar Színházi Társaság mellett a Magyar Teátrumi Társaság is képviselteti magát a POSZT-on. Szélesebb lett ettől a válogatás?" - szólt az első kérdés, mire Margitai Ági úgy felelt, a zsűrizés szubjektív dolog. "Az általam eddig látott előadások közül volt egy nagy élményem, a Katona József Színháztól A mi osztályunk. Ritkán fordul elő, hogy elájulok valamitől. Két darabot meghívtak a Katonából, de furcsállom, hogy ezt az előadást nem. Pár évvel ezelőtt felkértek, hogy válogassak. Természetesen akkor nem vállaltam el, mert egyrészt akkor nem tudtam volna játszani, másfelől nagyon necces, ha csak egy ember véleménye érvényesül" - mondta a színésznő. A színházi szakma két szekértáborra való szakadásáról úgy gondolja, "művészileg csak egy szakma van". Szerinte a politika ne szóljon bele se a kultúrába, se az oktatásba. "A vidéki színházak nívója magasabb volt régen, legalább három kiugróan jó társulat volt az országban. Most nem ezt tapasztalom" - tette hozzá Margitai, aki maga is számos vidéki társulatnál fordult meg.
"Örömmel mentem vidékre, sokfelé voltam szerződésben és sokfelé játszottam vendégként. Előfordult, hogy Pestet jó helyzetből otthagytam, mert éppen Paál István lett a rendező Szolnokon, és nekem az a fajta színház a szívügyem volt" - emlékezett a színésznő.
Margitai Ági hamarosan betölti a hetvenötödik életévét. "Nem tartozom sehová, szabadúszó vagyok, tehát senki nem fog megemlékezni róla" - vélekedett.
A színésznő az utóbbi három évben rengeteget dolgozott "érdekes, izgalmas darabokban". A tatabányai színházban két Novák Eszter rendezésben is, vagy a Celestinában, amit a szerző, Lőrinczy Attila a művésznőnek írt.

margitaiFotó: Stiller Ákos, hvg.hu

Pályája kezdetéről elmesélte, eleinte balerinának készült, de a Balettintézetből kirúgták, mert kicsit dundibb volt a kelleténél. "Imádtam a táncot, és most is imádom, de jobb, hogy nem lettem balerina. Elmentem felvételizni a színművészeti főiskolára, amiről majdnem lekéstem: az utolsó pillanatban elcsíptem Básti Lajost, kértem, hogy hallgasson meg. Nagy hálával tartozom neki" - idézte fel a kezdeteket. Básti Lajos, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán tanították a színészmesterségre. "Ezeket a fantasztikus embereket már a szakmabeliek is alig ismerik. Ebből is látszik, hogy milyen múlandó dolog a színészet. Minden korszakból egy-egy színész megmarad mint nemzeti jelkép: Jászai Mari, Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Latinovits Zoltán, a maiak közül Törőcsik Mari, egészen biztosan" - véli Margitai.
A főiskolára soha nem hívták tanítani, csak magániskolákba. "Szerencsémre olyan társulatoknál voltam, ahol egymásnak segítettünk, ez is egyfajta tanítás" - mondta. A nyolcadik általánosban továbbtanulási szándékként a rendezői szakot írta be, de csak egyszer rendezett, a Tháliában a Szentek fecsegését. "Nagyon bánom, hogy nem próbálkoztam tovább. Mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok nagy rendező, legfeljebb jó dramaturgiai és játékmesteri érzékem van, ám ez csak bizonyos darabok rendezésére lett volna elég" - vallotta be a színésznő. "Sok színészből lett rendező, de csak nagyon kevés közülük az igazi rendező" - tette hozzá. Elmondta még, mindig sokat kritizálja magát, mint ahogy másokat is.

Margitai Ági 2010-ben kapott Kossuth-díjat, azok után, hogy korábban többször is felterjesztették, mégse kapta meg. A kérdésre, kései elismerésnek tartja-e, így válaszolt: "A szabadúszókért senki nem lobbizik. Örülök, hogy megkaptam, de semmiből nem szabad nagy ügyet csinálni. Csak a jó munka fontos, és az, hogy jó emberekkel dolgozhassak."

A teljes interjút a hvg.hu-n olvashatja.

süti beállítások módosítása