Nyolc nagyszínpadi bemutató lesz Székesfehérváron

Változatos és sikeres évadot zárt a székesfehérvári Vörösmarty Színház - jelentette be a teátrumot tavaly május óta vezető Quintus Konrád megbízott igazgatóhelyettes a szerdai évadzáró társulati ülésen, ahol átadta a stafétabotot az intézményt augusztus elsejétől irányító Szikora Jánosnak. Az ülésen bejelentették, hogy a jövő évadban nyolc nagyszínházi bemutatót terveznek.

Quintus Konrád elmondta: a most záruló évadban nőtt az előadások és a nézők száma. A társulat tagjai és táncosai, valamint a vendégszínészek közreműködésével a 2010. évi 170 előadás helyett 277 előadást tartottak, és míg az előző évad produkcióit valamivel több mint 56 ezren látták, a mostani évadban nyolcvanezernél többen váltottak jegyet, illetve vettek bérletet.
A leköszönő megbízott igazgatóhelyettes és a teátrum megválasztott vezetője közösen ismertette a következő évad műsortervét: a nagyszínházban nyolc, a Pelikán Kamaraszínházban négy, a Stúdiószínpadon pedig három bemutatót tartanak.
A nagyszínházban az évad első felében Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című bohózatát, Dés-Geszti-Békési A dzsungel könyve című musicaljét, Herczeg Ferenc Bizánc című színművét, Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét láthatja a közönség.

vorosmarty_szinhazforrás: images.google.com

Az évad második felében Schiller Don Carlos című drámáját, Feydeau Bolha a fülbe című komédiáját, Rossini A sevillai borbély című vígoperáját, valamint Závada Pál Jadviga párnája című színpadi adaptációját mutatják be.
Az ifjú nézőknek kínál majd élményt a Pelikán Kamaraszínházban Alan Ayckbourn A hangvilla titka című mesejátéka, Felix Janosa-Jörg Hilbert Rozsdalovag című mesemusicalje, valamint Lázár Ervin művének, A négyszögletű kerek erdőnek a bábelőadása.
A Stúdiószínpadon Patrick Marber Közelebb című színműve, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művéből készült zenés játék és Goldoni Mirandolina című vígjátéka kerül színre. Az előadások egy részében vendégszínészek is közreműködnek.
Szikora János az évad lezárása alkalmából hangsúlyozta: jó gazdája kíván lenni a társulatnak, és meg akarja őrizni és gyarapítani a színház értékeit.

Az évadzáró társulati ülésen Lőrinczy Attila, a díj alapítója átadta a Vörösmarty-gyűrűt. Az immár tizenharmadik alkalommal átadott elismerésre a társulat tagjai ezúttal Bata Jánost tartották méltónak, aki az elmúlt évadban egyebek között a Csárdáskirálynőben, az Óz, a csodák csodája és A testőr című darabban nyújtott kiváló alakítást. Az évad legjobb színésze kitüntetéssel Kuna Károly színészi teljesítményét ismerte el a teátrum igazgatója.

MTI

süti beállítások módosítása