'Nehéz ma színházat csinálni' - Évadzáró Veszprémben is

Erős évadként jellemezte az idei szezont Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója a vasárnapi évadzáró társulati ülésen.

Nehéz ma színházat csinálni - jegyezte meg Oberfrank Pál hozzátéve, úgy érzi, a jövő biztosított.
Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere köszöntőjében felidézte, hogy nehéz volt az évad a társulat számára, hiszen év közben fenntartót váltott a színház.
Emlékeztetett rá, hogy a Petőfi Színházat a veszprémiek építették saját adományaikból, ezért máig a magukénak érzik. Helyénvaló hát, hogy a város és a színház sorsa újra összefonódjék - vonta le következtetést az alpolgármester, aki azt ígérte: az önkormányzat mindent elkövet azért, hogy a feltételek megfelelőek legyenek és a színházi munka zavartalanul folyhasson.
Elismeréssel szólt a teátrum sikeres évadjáról, kiemelve azt is, hogy a színház Értelem és érzelem előadása meghívást kapott a Pécsi Országos Színházi Találkozóra.

Petofi_SzinhazFotó: itthon.hu

Horváth Lászlóné gazdasági igazgató bejelentette: a tavalyihoz képest nőtt a nézőszám, 102 ezerről 104 ezerre. Növekedett a bevétele, ugyanakkor kifizetetlen számlái, adósságai is vannak az intézmények - tette hozzá.
Szoboszlay Sándor, a színház örökös tagja köszöntötte az idén 50 éves színház társulatát. Visszaidézte az alapító napokat, a teátrumban tiszteletüket tevő színészóriásokat, mint Major Tamás vagy Latinovits Zoltán.
A színészek szavazatai alapján Nyirkó István színművész kapta idén a Latinovits-díjat, a közönség pedig Szeles József színművészt jutalmazta a Petőfi-díjjal.
A társulat elköszönt Pataki András operatív igazgatótól, aki a soproni színházat igazgatja majd.

MTI

süti beállítások módosítása