Geopoétikus utazás európa forrásaihoz - Debreceniek Párizsban

A TUMULUS művészeti vándorlaboratórium és a Marché de la Poésie (A Költészet Vására) rendezésében a párizsi Marguerite Duras médiatékában 2012. június 1-jén este fél nyolckor a fenti címen került sor arra az albán-magyar-német-francia „estkereszteződésre", melyen a magyar kultúrát színészként és énekesként Újhelyi Kinga, táncosként és koreográfusként pedig Gemza Péter képviselte.

Újhelyi Kinga és Gemza Péter a Csokonai Színház művészei, akik a TUMULUS alkotói körével először a 2009-ben a második debreceni Jel Fesztiválon dolgoztak együtt, és alakítottak ki ma is aktív kapcsolatot.

TUMULUS: Több ezer éves, földből emelt egyszerű halom a széles síkságon,
melynek tetején vagy azért egyenesedünk fel, hogy meggyógyuljunk,
vagy azért, hogy jelet adjunk a tőlünk távol lévő másiknak.
A riasztás vagy az öröm jelét.

tumulus_gemza_2012Fotók: on-line-dance.tv

Az est fő attrakciója egy több mint egy órás performansz volt, melynek anyagát három napos műhelymunka keretében dolgozták ki a résztvevők. Kinga és Péter alkotótársai a következők voltak: Andrea Sitter szudéta német költő, táncos, koreográfus (aki egyúttal a közös munka művészeti koordinátoraként is működött), Christian Paccoud francia zeneszerző, költő, harmonikás, énekes (akit a debreceni közönség Valère Novarina zeneszerzőjeként ismerhetett meg a Képzeletbeli operettben), Idlir Azizi párizsban élő albán költő, műfordító, regényíró, Gérard Vincent francia „poétikus, énekes és tudós hugenotta" valamint Philippe-Ahmed Braschi „méhész és többalakú szélhámos" (ő volt a történések fő szervezője és mozgatója). A fényről és a megfelelő hangról Nicolas Pigounides és Jean Luc Butin gondoskodott.

Egy ezred gramm plutóniummal meg lehet ölni egy embert.
250 000 évnyi sugárzás kell ahhoz, hogy egy adag plutónium a felére csökkenjen.
Csernobil igen költséges védőszarkofágja 25 éves, és meghasadt.
25 év nagyon rövid, 250 000 év nagyon drága.
Boldogok a meghasadtak, mert átengedik a fényt.
(részlet a 2012-es párizsi Tumulus workshop inspiratív útravaló csomagjából;
Michel Audiard gondolata)

A performanszban a közép-európai művészeti avantgard témáját, valamint a terület - tánc / tánc - vers / vers - terület asszociációs köröket letapogató rögzített költői szövegek kreatív felolvasásai keveredtek a szövegek tánc és zene általi improvizatív értelmezéseivel, hogy a TUMULUS ars poétikájának megfelelően összekössék a Nyugatot és a Keletet, a Régmúltat és a Mát, s hogy a különböző művészeti ágak összefüggő színes szőttesként mutassák fel Európa „geopoétikus forrásait".

tumulus_Kinga_2012

TUMULUS:
A szellemi katasztrófák országa, ahol a természet némely erői
az értelemmel való kiegyezésnek csak a látszatáig jutnak el.
A hatalmas és ősi Ázsia felől érkező szél,
mely Trákiától a Baltikumig kisöpri Európát,
olykor kívülről fúj,
és úgy szórja szét a nemzeteket, mint elsárgult faleveleket,
néha viszont belülről támad,
és olyan gondolatokat ébreszt, melyek a világ alapjait rengetik meg,
primitív Dionüszoszt támasztván egy apollóni világban.

Az ihletett előadás utáni szünetben Raoul Ruiz Az eljövendő film (Le film a venir) című kísérleti rövidfilmjét tekinthették meg a szép számmal egybegyűltek a médiatéka számítógép-monitorain, majd a program egy újabb vetítéssel folytatódott. A Christian Paccoud mozgóképes portréját megrajzoló Hív a Hold című dokumentumfilmet (melyet a Csokonai Színház támogatásával a Duna Televízió gyártott 2011-ben) Mispál Attila rendező (szintén a Csokonai Színház munkatársa) személyes bevezetője után nézhette meg a lelkes közönség, mely az est végén zajosan nyilvánított tetszést. Kultúrák, nyelvek, gondolatok és művészeti ágak fenti inspiratív találkozását a Région Ile-de-France Action Européenne et Internationale és a Párizsi Magyar Intézet támogatta.

Képzeletbeli Krónikás

Forrás: csokonaiszinhaz.hu

süti beállítások módosítása