Operettgála és Peller-est Pécselyen

Idén július 20-22-ig rendezik meg a Pécselyi Falunapokat, melynek leginkább várt programjai közé tartozik a szombati PELLER-ek a köbön című zenés műsor és a vasárnap esti Operettgála Mikolay László emlékére a Budapesti Operettszínház művészeivel.

Peller Károly nyáron sem pihen, ezen a hétvégén pl.Pécselyen lép fel. Kétszer is. Ha éppen Balatonon nyaral és kedveli az operetteket, akkor a Falunapokra érdemes ellátogatni, rengeteg színes program várja ugyanis az érdeklődőket.

552754_10150946305901592_581290340_n

Utazási ajánló nyárra, Pécsely:

Pécsely, a 600 lakosú kistelepülés a Balaton-felvidék egyik szép fekvésű részén, a Pécselyi- medencében található. Balatonfüredtől tíz, a Balatontól öt km-re Tihanytól északra fekszik.
A legősibb emberi településnyomok kb. hétezer évre nyúlnak vissza. A hét évezred alatt sok nép, sok kultúra telepedett le itt, e dombok által ölelt völgyteknőben. A délnyugati- északi-északkeleti szelektől védett medence kedvező mikroklímája, valamint a Balaton- felvidék magaslatairól bőven csörgedező források és patakok évezredek óta ide vonzották az embert. Napjainkban is a szép táj, a tiszta levegő és a nyugalom az, ami várja az idelátogató turistákat.

Pécsely jellemzően szőlő- és bortermelő vidék. A Zádor-vár környékén, de a környező hegyeken is szép szőlőültetvények és présházak ékesítik a tájat. A szőlő, a bor és a pálinka végig jelen volt a mindennapokban, és napjainkban kezdi visszanyerni meghatározó szerepét. Éledezik a borturizmus, az itt termelt finom nedű méltó arra, hogy a messziről jött látogató szomját oltsa.
A település életében nagy jelentőséggel bír a Balaton közelsége mind az itt lakók, mind a környék vendégei számára. Pécsely, a csendes, nyugodt falu várja a pihenni és kikapcsolódásra vágyó turistákat.

601px-HUN_Pecsely_COA

Pécselyi Falunapok:

program:

Július 20. péntek

. 16 óra: Helyi termelői piac

. 16.30 óra: Emlékfa ültetés a templomnál

. Fát ültet Balogh Ernőné

. 17.30 óra: Térzene, borkóstolás a pálinkafőzdéhez közeli

. emlékműnél;

. A Ferencz Kapelle fellépése

. 18 óra: Borrendek zenés felvonulása

. 19 óra: Ünnepélyes megnyitó az iskola udvarán

. 19.15 óra: Borrendi avatás

. 20.30 óra: Slágerparádé; A Munkácsy Zene Stúdió műsora

. 22 óra: Utcabál; „Együtt van a két barát..."

. Zenélnek Sánta Attila és barátai

Július 21. szombat

. 10 óra: Helyi termelői piac

. 11 óra: Főzőcske-bográcsparty; Főzőverseny

. 12 óra: F. Petrikowsky Marianna népi iparművész

. szövés bemutatója

. 13 óra: Sétakocsikázás

. 13.30 óra: Állatkerti útmutató; Zenés gyermekműsor

. 14 óra: Borfelismerő verseny

. 14.30 óra: Zenés délután; Fellép Nyakas Péter

. 15 óra: Játszóház

. 16 óra: Ötvenéves osztálytalálkozó;

. Régi pécselyi diákok köszöntése

. 16.30 óra: A borfelismerő verseny és a

. főzőverseny eredményhirdetése

. 17 óra: Nősök – Nőtlenek kispályás labdarúgó-mérkőzés

. 18.15 óra: „Ha zene szól..."; A Tihanyi Musical Stúdió fellépése

. 19 óra: Sztárvendég: FORGÁCS GÁBOR

. 19.45 óra: A zene hullámain; Hajdu István pánsíp műsora

. 20.30 óra: PELLERek a köbön;

. PELLER ANNÁK és PELLER KÁROLY

. zenés műsora

. 22 óra: Tűzijáték

. 23 óra: Utcabál; Zenél a New Roking zenekar

Július 22. vasárnap

. 10 óra: Helyi termelői piac

. 10.30 óra: Jurta állítás

. 11 óra: Főzőcske-bográcsparty; Főzés szabadon

. 12 óra: Lövészverseny

. 13 óra: Kézműves foglalkozás gyerekeknek

. 13.30 óra: Dartsverseny

. 14 óra: Népi ügyességi játékok

. 14.30 óra: Minicirkusz; Gyermekműsor

. 15 óra: Zenés délután; Zenél Mészáros Gyula

. 15.30 óra: Játszóház

. 17 óra: Pécsely – Tiszabábolna labdarúgó-mérkőzés;

. Penzer Attila búcsúmérkőzése

. 18 óra: „Csak egy tánc volt..."; Dömötör Balázs,

. az egykori Hegedűs fellépése

. 18.45 óra: A sportversenyek eredményhirdetése

. 19 óra: „Egy rózsaszál szebben beszél...";

. Operettgála Mikolay László emlékére a Budapesti Operettszínház művészeivel

süti beállítások módosítása