Megválik a Gesztesi-Nádas produkciótól a Thália

Nem játszhatja tovább utolsó színházi szerepét Gesztesi Károly. Az őrület határán című, Nádas Györggyel, Lorán Lenkével és Fésüs Nellyvel közös "közérzeti kabaréját" levette repertoárjáról az egyesített Thália és Mikroszkóp Színpad új vezetősége.

Gesztesiék értetlenül állnak a döntés előtt, ugyanis a darab sikerrel futott. A színészt jelenleg a Komáromi Lovasszínház és a Robin Hood egy-egy előadásában láthatják a nézők – írja a Blikk.

„Nem estünk kétségbe, Gyurival kivásároltuk a díszletet, és nyáron városról városra járunk majd a darabbal. Hol a kecskeméti főtéren, hol falunapokon lépünk majd fel. Az a jó benne, hogy egy zsebkendőnyi helyen is el tudjuk játszani" – árulta el Gesztesi Károly.

„Persze pénzre mindenkinek szüksége van, és tudom, nagyon sok kollégát érintett anyagilag ez a sok változás. Én azonban nem félek attól, hogy nem fogom tudni eltartani a családom, hiszen dolgoztam én már külföldön mosogatóként, kubikusként, kiálltam már az utcára egy szaxofonnal és egy kalappal is. Mindenki tudja, hogy anyagilag több lábon állok már régóta, ezért semmilyen politikai vagy gazdasági változás nem hoz zavarba. De ha mégis, a színészet helyett majd könyveket, dalokat írok, vagy újra kiállok az utcára zenélni" – nyilatkozta a népszerű színész.

süti beállítások módosítása