40%-kal több néző Marosvásárhelyen

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója összegezte mandátumának első évadát.

Az intézmény közleménye kitér arra, hogy az elmúlt évadban a közönség és a szakma figyelme is fokozottan a színház felé irányult. Ezt bizonyítja a megnövekedett nézőszám és a számos szakmai elismerés, de az igazgató szerint mindez csak megelőlegezett bizalom, és erre a jövőben még rá kell szolgálni - írja a kronika.ro.

A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 144 előadást tartott, amit közel huszonnyolcezren tekintettek meg, ez a nézettség az előző évadhoz képest 40 százalékos növekedést jelent. A bérlet- és jegyeladásból befolyt bevétel is 85 százalékkal volt több, mint a tavalyi évadban. A társulat az idei évadban kilenc bemutatót tartott, ebből hármat a nagyteremben, hatot a kisteremben láthatott a közönség, utóbbiak között két ősbemutató is szerepelt, számos vendégelőadás is tarkította az évadot.

A marosvásárhelyi színház több produkcióban is közreműködött a Liviu Rebreanu Társulattal közösen. Februárban közös bemutatóként került színre Carl Orff Carmina Burana-ja táncszínházi előadás formájában, Gigi Căciuleanu koreográfus rendezésében. A Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivállal együttműködésben - a Conectact program keretében - utcaszínházi előadásokat, illetve egy szöuli Woyzeck és egy tajvani Lear király előadást láthatott a közönség.

Öt év után, mandátuma lejártával Kövesdy István művészeti igazgató elköszönt a társulattól, a jövőben rendezőként működik együtt a színházzal. Augusztus 1-jétől Keresztes Attila veszi át a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetését.

BANYAVIRAG_NagyDorottya_BanyaiKB_ViolaGaborBányavirág; Nagy Dorottya, Bányai Kelemen László, Viola Gábor (Fotó: Bartha László)

Fesztiválsikerek

A szeptemberben Gyergyószentmiklóson rendezett 9. Nemzetiségi Színházi Fesztiválon a Két lengyelül beszélő szegény román című darabbal, illetve a Yorick Stúdióval közösen színpadra álított, Székely Csaba Bányavirág című előadásával vett részt a társulat. A Bányavirág elnyerte a legjobb előadás és a közönségzsűri díját is, Bányai Kelemen Barna az előadásban nyújtott alakításért a legjobb férfi szereplőnek járó díjat érdemelte ki.

A Bányavirág a Pécsi Országos Színházi Találkozón is versenybe szállt, ahol szintén a legjobb előadásnak választották. Bányai Kelemen Barna és Viola Gábor megosztva kapták meg a MASZK Országos Színészegyesület által odaítélt legjobb férfialakítás díját. Kisvárdán a Bányavirággal és A makrancos hölggyel vett részt idén a teátrum. A Bányavirág Kisvárda város közönségdíját, Sorin Militaru A makrancos hölgy rendezéséért Kisvárda város díját, míg Sebestyén Aba A makrancos hölgyben nyújtott alakításáért és a Bányavirág rendezéséért az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott különdíjat hozhatta haza. 

Tervek a következő évadra

Elkezdődtek Szörényi Levente és Bródy János Kőműves Kelemen című rockballadájának próbái. Az előadást Somogyi Szilárd, a Budapesti Operettszínház fiatal rendezője állítja színpadra. Az előadás tervezett bemutatója szeptember 14-e. Az évad első felében a kisteremben bemutatásra kerül Ion Luca Caragiale Megtorlás című drámája Kincses Elemér rendezésében és Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiája Porogi Dorka színrevitelében. A szilveszteri bemutatót Harsányi Zsolt jegyzi, majd az évad második felében Keresztes Attila Gorkij Éjjeli menedékhelyét rendezi, Kövesdy István Kovásznai György Csontváry című drámáját viszi színre.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 15-én kezdi el a bérletek árusítását a következő évadra.

Forrás: kronika.ro, marosvasarhelyi.info

süti beállítások módosítása