"Ne legyen csend" - A Thealterről jelentik

Elkészült a Thealter-Híradó, letölthető a fesztiválújság, hangulatfilmek is születtek a fesztiválon, ahol a fesztiválblogger mellett a kritikus is megszólal, no meg Pintér Béla mégegyszer. Fesztivál-töredékek.

A Híradó:

Hangulatfilmek:

Azokról, akik a Zsina előtt mulattak...

A Passport Szegedről..

Pintér Béla a fesztiválújságnak is nyilatkozott:

A 22. THEALTER-re Pintér Béla és Társulata két előadást is elhozott, a Tündöklő Közép- szert és a Kaisers TV, Ungarn című darabot. A népszerű társulat az idei fesztivál díszven- dége – ami nem is csoda, hiszen velük nem lehet mellényúlni, ők a független színházak „zászlóshajója” – ahogy Pintér Béla fogalmaz. A társulat vezetőjével szerdai előadásuk után beszélgettünk.

EX: A társulatotok az idei THEALTER FESZT dísz­ vendége. Mit jelent pontosan ez a cím?

P.B.: Pontosan nem tudom, csak annyit ér- zek, hogy ez egy rendkívül megtisztelő stá- tusz. Talán annyit jelent, hogy több darabbal jöhettünk el a fesztiválra. Én nagyon szeret- tem volna a Gyévuskát is elhozni, de sajnos ez a tervem anyagi okok miatt meghiúsult. Gon- dolom, jövőre más lesz a díszvendég, minket most letudtak, mint a független színházak zászlóshajóját.

EX: Ha már a független színházak zászlóshajójá­ nál tartunk: egyre sikeresebbek vagytok, ezzel párhuzamosan a hozzátok hasonló társulatok, színházak helyzete egyre elkeserítőbb.

P.B.: Az előző kormány pénzt adott, a mostani kormány témákat ad. Mindkettőre nagy szük- ség van, bár talán jobb lenne, ha ránk bíznák a témát, azt majd mi megkeressük magunk- nak. Hála istennek nem törtek meg bennün- ket lélekben – ha lehet így fogalmazni –, sze- rencsére az anyagi megvonások még nem ve- zettek oda, hogy a társulatok teljesen ellehe- tetlenedjenek. Nem lehet tudni, persze, hogy akkor mi lesz, ha életbe lép az új színházi törvény, mennyi pénz jut majd ennek a terület- nek. Ez még egy nagy kérdés. Reméljük a leg- jobbakat, pláne azt, hogy sikerül megtartani a közönségünket.

EX: No igen, a közönség. Telve volt a Kisszín­ ház. Milyen érzés ekkora közönség előtt játsza­ ni? Egyáltalán, mekkora nézősereg előtt szok­ tatok?

P.B.: Általában a Szkénében vagyunk, százhat- van ember előtt, de léptünk már fel a Trafóban is. Akárcsak itt, ott is azt hiszem, háromszázan voltak, de oda a Parasztoperát és a Gyévuskát vittük. Játszottunk a kecskeméti nagyszínház- ban is, ott körülbelül nyolcszázan néztek meg minket. Akkor kicsit aggódtunk a színpad mé- rete miatt, de a Kaisers TV, Ungarn esetében si- került áthidalni a problémát.

EX: Elégedettek vagytok a közönséggel? Itt na­ gyon nagy tapsot kaptatok.

P.B.: Igen, nagyon. A Szkénében is ekkora hangulat volt, csak ide nyilván többen fértek be, és háromszáz ember hangosabb, mint százhatvan. De mindenhol nagyon jól fogad- ják, szeretik ezt a darabot.

EX: Negatív kritikákkal hogy álltok?

P.B.: Ez érdekes. Vannak olyan kritikusok, akik ha jót írnak is, belecsempésznek valami negatí- vumot, de nem ez a jellemző. Nem tudok róla, hogy kaptunk volna kifejezetten rossz kritikát. Ennek persze nagyon lehet örülni.

Szerző: Vágner Réka

Pintér Béla

Ne legyen csend - Jászay Tamás kritikus, zsűri tollából:

Inkább hagyjuk, honnan jöttem, mesterségem címere: a vitriolba mártott toll. Esetleg vérbe, epébe, egyéb testnedvekbe, igény szerint. Legalábbis ezt gondolják rólam-rólunk a megbántódott színházi emberek. Van, aki csak pár percig rosszkedvű, de van, aki hónapokig neheztel egy kifejezés miatt. A legdermesztőbb szembesítős élményem mégis az volt, amikor társaságban bemutatkoztam egy rendezőnek, aki erre mélyen a szemembe nézett, és egy – persze csak szerintem – nem is olyan rossz kritikámból idézett két mondatot szó szerint. Két mondatot, amit hat évvel azelőtt írtam le...

Vagyis oly sok minden mellett a tiszteletről, meg a felelősségről is szól a mi kevesek által, kevésre becsült szakmánk: arról, hogy nem mindegy, mit és hogyan mondunk. Nem a személyes érzékenységek miatt, hanem, mondjuk, a még oly elviselhetetlen előadásokba feccölt kemény munka okán. Vagy például azért, mert az évente átlagosan bemutatott hat-hétszáz magyar nyelvű bemutatóból alig száz-százötvenről születik értő vagy értetlenkedő kritika. The rest is silence.

Az a színház pedig hazudik magának és a közönségének, ami gőgösen kijelenti, hogy nem kíváncsi a pártoló és ellenvéleményekre: „... mert kritika nélkül egyre nagyobb és nagyobb veszély leselkedik a művészetre. Például, amikor a kritikus üldözőbe veszi a hozzá nem értést, mindig a színházat szolgálja.” Írta ezt Peter Brook, 1968-ban.

Szóval én csak azt mondom, hogy ha olykor haragszunk, akkor azt nem ellenetek, hanem értetek tesszük. Meg persze veletek örülünk, mármint akkor, ha van minek. De akárhogy is, meg akarjuk törni a csendet: ezért és erről beszélgetünk minden délután kettőkor a Kass Galériában. Értetek, veletek, mellettetek.

Szerző: Jászay Tamás

Jászay Tamás

A fesztiválblogger azaz Eső jelenti:

Réti Anna (Budapest): Vis-a-vis - Találkozások A-val

megnézi magát a tükörben

aztán minket néz, hosszan egyenként
 kirúzsozza a száját
 vörösre

most már nő,
most már fölényesen letekinthet ránk,

aztán a küszködés

milyen állatka vagy te?
unikornis?

aztán visszaül a fotelbe,
magához húzza a mikrofont,
de nem beszél
csak a lélegzetét hallani

másik cipő, másik ruha, másik tánc, újra fotal, újra lélegzet

de a végéről mégis az jut eszembe, hogy aki még életében képes elválasztani a testét a fejétől, az hős, világsztár, galaxisprodukció.

Via Negativa (Szlovénia): Szégyen
26.

alkotó-előadók: Anita Wach, Darko Japelj, Grega Zorc, Katarina Stegnar,

 Magdalena Tuka, Marie-Louise Stentebjerg

"Légy önmagad, mutasd meg magad!
 Nincs miért szégyenkezned!”

 - ez az előadás mottója.

mégis, mindenki szégyenkezik.

szégyenkezik éva, aki kiűzetett a paradicsomból, de még ma is gondol arra a szarvasra, ami ott állt és hosszan nézte őt, úgy, olyan hosszan, hogy remegni kezdett a gyomra, hogy valami különös vágyakozást érzett a gyönyörű vad iránt

szégyenkezik a cirkuszi hercegnő, aki majd akar gyereket, persze, de most nem akar, ő, aki összetett és nehéz cirkuszi mutatványokat csinál, csak forog és forog örökké,



 Mila Osredkar Bezjak, akit három éves korában elhagyott az anyja,

az anyja, akit az imádott nagypapa molesztált, az anyja, aki egy kis kék ruhát vett neki ajándékba, ami még mindig vállfán lóg,

zac, az ondósejt, aki hiába, hiába igyekezett, nem jutott el a rendeltetési helyére, akinek egy idő után be kellett látnia, hogy milliónyi társával együtt értéktelenek, terméktelenek, meddők,

a bicikli, aki hat éve valakijé, de ez a hat év pokol volt számára, mert a gazdája - ahh, ne is mondjuk,

kuniko szan, a japán gésának öltözött férfi, aki nem is tudja, ki is ő valójában,

elzbieta a lengyelországi kilcéből, aki meztelenül, a konyhaasztalon várja széttárt
lábbal a férjét, aki nem akar bejönni a kertből

mindannyian szégyenkeznek valamiért, valami olyanért, ami miatt már egyszer mi is szégyenkeztünk, ami miatt már egyszer mi is éreztük rosszul magunkat

a történeteket egymással párhuzamosan mesélik, mégis jól felvehető és letehető minden egyes történet-gombolyag fonala

és az előadás után kifelé bandukolva mindenki választhat magának egy szégyent, amelyik haza kíséri - hogy régit vagy újat, az tetszőleges.

Megjelent a fesztiválújság

Az idén egy 12-oldalas számmal jelentkeznek, ami beszerezhető a Régi Zsinagógában és a helyszíneken.

Pdf-ben pedig itt letölthető!

Forrás: Thealter